DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
WEC

„Jelenleg nincs más terv” – Vettel a Porsche-tesztről

Jövő héten a visszavonult négyszeres F1-es világbajnok a német márka hypercarját fogja tesztelni a Le Mans-i felkészülés jegyében: izgatott, de…

Péntek délben jelentette be a Porsche Penske Motorsport, hogy a jövő heti aragóniai tesztjükön részt fog venni Sebastian Vettel is, aki először vezethet majd az Endurance-világbajnokságon szereplő hypercart. Ráadásul nem is akármelyiket, hiszen a Porsche 963-as nyerte néhány hete a WEC katari évadnyitó versenyét.

Vettel 2022 végén, 299 nagydíjrajt, 53 futamgyőzelem és négy világbajnoki cím után vonult vissza a Formula-1-ből, azóta nem versenyzett más kategóriában vagy bajnokságban. Sőt, összességében is gyakorlatilag új élmény lesz neki a zárt karosszériás versenyautó, hiszen korábban igazából csak a Bajnokok Tornáján ült hasonlóban a karrierje során.

wec-vettel-porsche-teszt-2



Viszont nem érkezik meg felkészületlenül a német a jövő heti aragóniai tesztre, ugyanis már komoly szimulátoros felkészítésen és a csapattal és az autóval való ismerkedésen átesett a Porsche jóvoltából, sőt néhány métert már meg is tett a gyártó központjának saját tesztpályáján.

„Alig várom, hogy tesztelhessem a Porsche 963-at” – nyilatkozta Vettel a Porsche közleményében. „Már sikerült belekóstolnom az autóba egy kigördülés erejéig Weissachban. Mindig követtem más versenysorozatokat és az érdeklődésem az endurance-versenyek iránt arra bátorított, hogy adjak ennek egy esélyt.”

„Most izgatott vagyok az aragóniai hosszabb etap miatt, és már várom, hogy a volán mögé ülhessek. Mindenképp alkalmazkodást és némi hozzászokást igényel majd, de a csapatban mindenki roppant nyitott velem és segít nekem. Ez egy új tapasztalat lesz számomra. Aztán majd meglátjuk, mi történik legközelebb ilyen tekintetben – jelenleg nincsenek további tervek a jövőre nézve.”

„Örömmel tölt el minket, hogy Sebastian Vettel érdeklődik a Porsche 963-asunk iránt” – fogalmazott Thomas Laudenbach, a Porsche Motorsport alelnöke. „Nem volt kérdés számunkra, hogy örömmel támogatjuk a kérését a tesztelési lehetőséget illetően, és alapos felkészülést és rengeteg időt biztosítunk számunkra, hogy vezethesse a hibrid prototípusunkat.”

wec-vettel-porsche-teszt-1

„Nincs kétség felőle, hogy rengeteget fogunk tanulni az értékes visszajelzéseiből. A 36 órás tesztünk a Porsche Penske Motorsporttal és a gyári versenyzőinkkel a Motorland Aragon pályán tökéletes környezetet teremt ehhez.”

 

Rajthoz állhat-e Vettel Le Mans-ban?

A Porsche közleményéből kiderül, hogy a 36 órás aragóniai teszt mindenekelőtt a június közepi Le Mans-i 24 órás versenyre való felkészülést szolgálja majd, ahol a gyártó rekorderként a 20. győzelméért száll majd harcba. Ennek érdekében pedig Vettel mellett részt vesznek a teszten a gyári versenyzőik is: Matt Campbell, Michael Christensen, Frederic Makowiecki, Kevin Estre, André Lotterer és Laurens Vanthoor.

Bár Vettel a fentebb idézet nyilatkozatában úgy fogalmazott, hogy nincs egyelőre további terve a Porschével és az Endurance-vb-vel. Ugyanakkor nem árt megjegyezni, hogy a Le Mans-i 24 óráson a Porsche indít egy harmadik gyári Penske-autót is a két állandó WEC-egység mellett, s az ottani legénységből egyelőre csak Mathieu Jaminet szereplése ismert, a két csapattársát még nem jelentették be…

A Porsche amúgy összesen hat autóval képviselteti majd magát a legendás egynaposon, hiszen a három Penske mellett a JOTA két, a Proton pedig egy versenygépet indít majd, ahogy azt a teljes WEC-idényben is teszik. Néhány hónapja amúgy a JOTA kapcsán már felmerült Vettel neve, ám velük végül nem tesztelt (igaz, Jenson Button révén egy másik F1-es világbajnok így is náluk kötött ki).

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: