DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
WEC

Jön a Le Mans: 22 egykori F1-es pilótával!

Közeleg a legendás egynapos verseny, melyről élő szöveges közvetítést olvashattok 24 órán át a Formula.hu-n: mutatjuk, kikre érdemes külön odafigyelnie a Formula–1 rajongóinak!

Folytatódik a Le Mans-i 24 órásra készülő sorozatunk: ezúttal a futamon induló, F1-es múlttal rendelkező pilótákat mutatjuk be. A versenyről a Formula.hu-n 24 órán át FOLYAMATOS ÉLŐ SZÖVEGES KÖZVETÍTÉST olvashattok majd, benne képekkel, videókkal, érdekességekkel, s mindennel, amire érdemes odafigyelni.

A Le Mans-történeti rekordot jelentő 62 autó 186 versenyzője között idén összesen 22 olyan pilóta áll rajthoz, akik korábban szerepeltek a királykategóriában is, köztük természetesen Fernando Alonso, két további futamgyőztes, régi és kevésbé régi ismerősök és egy debütáns is. Mind a négy kategóriában legalább három F1-es múlttal rendelkező pilóta szerepel, de aligha meglepő módon legnagyobb számban a csúcskategória, az LMP1 mezőnyében bukkannak fel, összesen tízen – igaz, közülük ketten, Lotterer és Sarrazin csak egy-egy nagydíjon álltak rajthoz. 22 egykori F1-es pilóta 16 autóban – ez csupán alig marad el a kiemelkedően magas tavalyi 24/19-es számtól.

p1



A csúcskategória mezőnyében találjuk az egyetlen olyan autót, amelyet kizárólag F1-es múlttal rendelkező pilóták vezetnek, amely nem más, mint a címvédő egység, a #8-as Toyota, a volánnál Sebastien Buemivel, Kazuki Nakajimával és természetesen Fernando Alonsóval. A japánok másik autójában Kamui Kobayashi képviseli a királykategóriás tapasztalatot, a legjobb eredménye két második hely Le Mans-ban ezidáig.

11-smp

A privát mezőny hat autójából háromban is két-két F1-es múlttal rendelkező versenyzőt találunk: az #1-es Rebellion-Gibsonban a háromszoros Le Mans-győztes Lotterert, és az F1-ben nála jóval többet szereplő Bruno Sennát, a #11-es SMP-ben Vitalij Petrovot és az újonc Stoffel Vandoorne-t, míg az oroszok #17-es autójában az 1999-es Brazil Nagydíjon rajthoz álló Stephane Sarrazint és a Williams tavalyi versenyzőjét, Szergej Szirotkint. Vandoorne egyébként annak a Jenson Buttonnak a helyét foglalta el, aki feleséges várandóssága miatt hagyja ki az idei versenyt.

p2

Nyolcról hatra csökkent tavaly óta az ex-F1-esek száma a kisebbik prototípus-kategóriában, miután Juan Pablo Montoya nem tért vissza idén, ahogy a veterán Jan Lammers és Felipe Nasr sem, míg a helyükre csupán a tavalyi versenyt Fernando Alonso miatt a Toyotánál kihagyó Anthony Davidson érkezett, aki Pastor Maldonado csapattársa lesz a #31-es DragonSpeed Orecában.

31-dragonspeed

A korábban WEC-bajnoki címet és Le Mans-i ezüstérmet szerző brit kétségkívül az egyik legnagyobb név nem csupán az ex-F1-esek között, hanem a kategória teljes mezőnyében is, míg a többi királykategóriás múltú versenyző, Paul di Resta (United Autosports #22), Jean-Eric Vergne (G-Drive #26), Giedo van der Garde (Nederland #29) és Will Stevens (Panis Barthez #23) közül utóbbi büszkélkedhet a legjobb Le Mans-i eredményekkel.

gtpro

A szokottnál is kevesebb, mindössze három egykori F1-es pilóta szerepel az erősebbik GT-kategória mezőnyében, ők viszont mind régi motorosok: Jan Magnussen a 21., Sebastien Bourdais a 13., míg Gianmaria Bruni a 11. Le Mans-i szereplésére készül – mindannyian voltak már kategóriagyőztesek, sőt Bourdais LMP1-es korszakában három összetett ezüstérmet is szerzett a Peugeot-val.

68-ford

gtam

A hosszú éveken át a GTE Pro mezőnyét erősítő Giancarlo Fisichella tavaly óta a Spirit of Race Am-kategóriás alakulatának tagja, s Francesco Castellacci, valamint az úrvezető Thomas Flohr partnereként tör harmadik kategóriagyőzelmére. A #70-es japán Ferrariban ül majd Olivier Beretta, a Charles Leclerc előtti utolsó monacói F1-es pilóta, aki 1995 óta csak egy Le Mans-t hagyott ki, s összsen hat kategóriagyőzelemmel büszkélkedhet, míg Pedro Lamy immár hosszú évek óta Mathias Lauda és Paul Dalla Lana csapattársaként üldözi karrierje második kategóriasikerét a #98-as Aston Martinnal.

Név, nemzetiség, kategória, rajtszám, csapat/autó, korábbi LM24 indulások száma, LM24-eredemények, F1-es karrier

Beharangozó sorozatunk első részében a Le Mans rekordjairól és rekordereiről olvashatsz – ide kattintva.

 

61-clearwater

 

Ajánlunk a figyelmetekbe néhány további olvasnivalót a Le Mans-i 24 órás történetéről:

Az igazi legendák

Csodálatos versenygépek

Fekete lapok

A legnagyobb sztorik

Beharangozó sorozatunk a hétvégi Le Mans-i 24 órásra, melyről folyamatos élő szöveges közvetítést olvashattok a Formula.hu-n, szerdán a GT-mezőny bemutatásával folytatódik.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: