DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
WEC

Havas-jeges-piros zászlós futamot nyertek meg Alonsóék

Az időjárási körülmények miatt nem alakult éppen zökkenőmentesen az endurance-világbajnokság belgiumi hatórás futama: a cidrizős verseny végén Fernando Alonso, Sebastien Buemi és Kazuki Nakajima nagyon közel kerültek a bajnoki címhez.

Négy Safety Car-periódus, két teljes pályás sárga zászlós periódus, illetve egy piros zászló, ami véget vetett a versenynek Spában - ez volt a WEC hatórás versenye Spa-Francorchampsban, amelynek a végén a Fernando Alonso-Sebastien Buemi-Kazuki Nakajima trió nagyon közel került a bajnoki címhez. Pedig sokáig a Conway-Kobayashi-Lopez trió állt nyerésre, és néhány perccel a piros zászlós leintés előtt már ötven másodpercnyi előnyük is volt, viszont ekkor fékhiba sújtotta őket, ami miatt egy 11 perces bokszkiállást kellett beiktatniuk, ez négy körükbe került.

Azzal, hogy Alonsóék nyertek, Conwayék pedig csak a hatodik helyig tudtak előrejönni, a #8-as autó előnye jelenleg 31 pont összetettben úgy, hogy a soron következő utolsó versenyen, a Le Mans-i 24 óráson már csak 39 pont szerezhető legjobb esetben. Alonsóék még a verseny elején kerültek majdnem egyperces hátrányba, ezt sikerült pont a spanyolnak 45 másodpercre csökkentenie, majd végül az említett műszaki hiba miatt nyerni is tudtak, nagyon közel kerülve a bajnoki címhez.

wecalonsospa



Azzal, hogy Lopezék közvetlenül a vége előtt elszálltak, a privát LMP1-eseknek váratlan esélye adódott arra, hogy két dobogós helyezésre is bejelentkezzenek, a második végül a Menezes-Laurent-Berthon trió lett, a harmadik helyen pedig a két orosz, Vitalij Petrov és Mihail Aljosin, valamint a hozzájuk újoncként csatlakozó Stoffel Vandoorne értek célba.

Az LMP2-ben a többek között Pastor Maldonado vezette DragonSpeed-autó szerezte meg a győzelmet, a GTE-ben pedig az Aston Martin le tudta győzni a Ferrarit Maxime Martin-nel és Alex Lynn-nel az autó volánjánál.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: