DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
WEC

A Triple Crown mellett egy másik mesterhármas is összejöhet Alonsónak

Fernando Alonsóval kapcsolatban leginkább a Triple Crown emlegetik, mint elérhető célt, főleg, miután hétvégén nyert Le Mans-ban, de van egy másik, hasonlóan exkluzív mesterhármas is, amit üldözhet.

Fernando Alonso nem titkolt célja az, hogy Graham Hill után másodikként megcsinálja az autósport legkülönlegesebb mesterhármasát, vagyis nyerjen Monacóban a Formula-1-es versenyen, ő végezzen az élen Le Mans-ban, illetve az Indy 500 végén is ő locsolhassa a tejet. Ebből az első kettő már megvan neki, így most logikusnak tűnhet, hogy célba vegye az Indy 500-elsőséget, amire egyébként tavaly már jó esélye volt.

Van azonban egy másik, hasonlóan exkluzív lista, amire felkerülhetne Alonso, ráadásul könnyen lehet, hogy ez még előbb is megvalósulhat, mint a győzelem Indianapolisban. A jelenleg a McLarennél versenyző spanyol, bár rég volt, azért még mindig kétszeres világbajnok a Formula-1-ben, azzal pedig, hogy most nyert (illetve csapattársaival együtt nyertek) Franciaországban, a WEC-tabellát is vezetik, tekintve, hogy ezért a versenyért több pont jár, már csak a presztízse miatt is.

02518004_355



Amennyiben Alonso végigvinné ezt a monstre projektet (a WEC idénye az átmeneti időszak miatt tulajdonképpen két idény összevonva, és 2019-ben ér véget), és az élen végezne itt is, azzal az autósport két szakágában tudna világbajnoki címet, illetve címeket, összesen hármat szerezni.

Ilyenre eddig egyedül Petter Solberg volt képes, aki előbb raliban, majd ralikrosszban diadalmaskodott, Sébastien Loeb pedig ugyanezt az álmot üldözi, ugyanazokban a kategóriákban, ahol Solbergnek ez már sikerült.

Alonso tehát adott esetben akár a második, de legrosszabb esetben is a harmadik olyan ember lehetne, aki két külön sorozatban is vb-címet ünnepelhet autóversenyzőként. Meglátjuk, melyik lesz majd a fontosabb számára: ez, vagy a Triple Crown.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: