DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
WEC

Kubica nagyon elfoglalt, ezért nem indul a WEC-ben

A lengyel pilóta szerint túl sok időt vett volna el az LMP1-es szezon az F1-es tesztpilótai feladataitól, ezért döntött úgy, hogy inkább nem indul, pedig már megegyezett a Manorral.

Korábban felvetődött, hogy Robert Kubica idén a WEC-ben versenyezzen a Manor LMP1-es autójával, de aztán a lengyel végül mégsem áll rajthoz a sorozatban. Menedzsmentjének egyik tagja azt mondta, hogy a Williams tartalékpilótájaként Kubica minden nagydíj után a szimulátorban tesztel, emellett promóciós teendői is lesznek: a WEC-s projekt túl sok energiáját kötné le, különösen egy fejlődésben levő csapattal. 

Kubicát most megkérdezte a Motorsport.com, aki megerősítette mindezt. "Főleg azért nem versenyzem a WEC-ben, mert nincs rá elég idő, igazából elég elfoglalt vagyok a Williamsnél. Volt rá lehetőségem, de azt jelentette volna, hogy öt hónap alatt mindössze nyolc napot tölthettem volna otthon" - magyarázta a döntést a lengyel.

kubica_1



"Szerintem túl sok időt vett volna el és végül úgy döntöttem, hogy jobb egyetlen dologra koncentrálni maximálisan, mint kettőre, mert az rizikós lehet, ha nem tudom őket megfelelően csinálni" - tette hozzá Kubica, akivel kapcsolatban már korábban is felmerült a WEC, még a Formula-1-es visszatérés előtt. Akkor a ByKolles csapatnál tesztelt is, de végül visszalépett a sok technikai probléma miatt - elmondása szerint most semmi ilyesmiről nincs szó a Manorral kapcsolatban. 

"Ez más helyzet volt, megegyeztünk a Manorral, hogy majd a teszt után döntök és a teljesítmény nem jelentett problémát. Az idő miatt történt, túl sok időt kellett volna szentelnem a projektnek és arra jutottam, hogy inkább nem csinálom. Azt sajnálom, hogy nem indulhatok Le Mans-ban, de úgy döntöttem, hogy a Williamsre koncentrálok."

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: