DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
USA

Zanardi: Ha tíz lábam lenne, akkor sem vezetnék úgy, mint Farfus

Teljesen más utat járt be a két BMW M8 a Daytonai 24 óráson. Augusto Farfusék megnyerték kategóriájukat, Alex Zanardiék egységének viszont komoly gondjaik adódtak, az olasz így is elégedett.

Fernando Alonso egészen elképesztő vezetéséről és kvartettjének győzelméről marad leginkább emlékezetes a hatalmas esőzés miatt jóval idő előtt leintett Daytonai 24 órás viadal. A GT kategóriában pedig Alex Zanardi és csapata teljesítményére figyelt a világ. A Rahal-Letterman-Lanigan istálló által indított két BMW M8 GTE egészen eltérő eredményt ért el, bár ebben legkevésbé a pilóták voltak hibásak, a balszerencse szólt közbe.

A huszonötös rajtszámú BMW Connor de Phillippivel, Colton Hertával, Philipp Enggel és Augusto Farfusszal a volánnál megkaparintotta a kategóriagyőzelmet, ám a 24-es számú Jesse Krohn, Alex Zanardi, John Edwards és Chaz Mostert által vezetett testvérautó viszont a GT kategória utolsó, azaz kilencedik helyén végzett, tizennyolc körrel a győztes társak mögött. A korábbi CART-bajnok és paralimpiai nemzeti hős egy speciálisan átalakított autóval vállalkozott a kalandra, korábban elmondta, akár egyedül is vállalta volna a 24 órát, ha a szabályok engednék.

Már szombaton komoly gondjuk támadt, amikor a versenyzőcsere során a kerékcsere végeztével éppen akkor zuhant vissza a talajra a felemelt BMW, amikor Zanardi a számára speciálisan átalakított kormánykereket rögzítette volna, ám a rázkódás miatt megsérült a kormányoszlop érzékeny része.

Zanardiéktól Fortuna elfordult Daytonában


Ezt egy éjszakai defekt is tetézte, az autó visszakecmergett a depóba, de megint jöhetett egy hosszabb javítás. A kétszeres CART-bajnok olasz számára viszont így is jó emlék a verseny. „Azt mondanám, hogy keserédes, de a valóságban sokkal inkább édes, mint keserű. Sportszempontból véve valóban nem sikerült elérnünk azt az eredményt, amit úgy hiszem, hogy technikailag képesek lettünk volna elérni. A gárda ugyanolyan gyors volt, mint a huszonötös autó” – idézi Zanardit a Motorsport.com szakoldal.

„Sajnos már az elején szembe jött az akadály, ami nyolc körrel visszavetett minket. Utána azonban kitűnő felzárkózásba kezdtünk, a verseny felénél csak három kör volt a lemaradásunk, így éreztük a lehetőséget, hogy még mindent a magunk javára fordíthatunk. A sebesség megvolt, ez nem is kérdés, ki tudja, akár minden körhátrányunkat visszavehettük volna. Ami pedig a verseny végén történt, azt sugallja, hogy bármi lehetséges lett volna.”

Az olasz legenda kitért a testvérautó sikerére, leginkább Augusto Farfus hajrában mutatott hihetetlen vezetésére, amikor is a leintés előtti időszakban érte utol és előzte meg Laurent Vanthoor Porschéjét és James Calado Ferrariját a hatalmas esőben.

„Szerintem, ha tíz lábam lenne, akkor sem lettem volna képes arra, amit Augusto (Farfus) mutatott az utolsó két órában. Számomra egészen bámulatos volt, amit csinált. Két nappal korábban is azt mondtam neki, hogy az én szememben, amit Makaóban művelt, legalább olyan hatalmas tett, mint hogy Lewis Hamilton megnyerte az F1-es világbajnoki címet. Egyszerűen mindent kipréselt az autóból” – dicsérte márkatársát Zanardi.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: