Steward
Bognár Viktor
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. október 24. szombat

esőverseny

220 mm eső várható Suzukában a futam napján

Japánban nem ritka, hogy esőben rendeznek Formula-1-es futamot, de az idei évben különösen nehéz dolguk lehet a versenyzőknek egy tájfunnak köszönhetően. 220 mm eső is eshet vasárnap.

részletek

Verstappen csak esőben lát valós esélyt

Az újfejlesztésű erőforrás beszerelése miatt Max Verstappen előre tudta, hogy a mezőny végéről kénytelen majd rajtolni. Egy probléma is hátráltatta a Q1-ben, vasárnap pedig az esős pályában bízik.

részletek

Kubica: Az eleje olyan volt, mint éjjeli ködben versenyezni

Robert Kubica számára elsőre ijesztő volt esőben a mezőny végéről rajtolni, egy éjszakai ködben rendezett raliversenyen is többet látni. A mezőnnyel együtt nyugodt maradt és pontot is szerzett.

részletek

Ettől annyira jó esőben Max Verstappen

Amikor esős pályával szembesül a Formula-1-es mezőny, Max Verstappenre évek óta számíthatunk. Nem az első briliáns teljesítményt láthattuk tőle, most el is árulta, mitől ennyire jó.

részletek

Zanardi: Ha tíz lábam lenne, akkor sem vezetnék úgy, mint Farfus

Teljesen más utat járt be a két BMW M8 a Daytonai 24 óráson. Augusto Farfusék megnyerték kategóriájukat, Alex Zanardiék egységének viszont komoly gondjaik adódtak, az olasz így is elégedett.

részletek

Schumacher és Coulthard 1998-as beszélgetése

Az 1998-as Belga Nagydíj a mai napig arról emlékezetes igazán, hogy az ömlő esőben Michael Schumacher és a lekörözendő David Coulthard összeütköztek. De mit mondtak a verseny után?

részletek

Verstappen az égiek segítségét kéri

Emlékszünk még Max Verstappen tavalyi, elképesztő autózására a brazíliai esőben? A jelek szerint ő igen, mivel égi áldásért fohászkodik. A holland így ismét futamgyőzelemre esélyes lehet.

részletek

Verstappen Austinban is jó esélyekkel indul

A fiatal holland pilóta az utóbbi időben egészen kiváló teljesítményt nyújtott, Austin pedig az eddigi tapasztalatok alapján újabb lehetőséget kínál számára akár a futamgyőzelemre is.

részletek

Eső+Spa=Kaotikus versenyek

A Belga Nagydíjon gyakori vendég az eső, ez általában eléggé felborítja az erőviszonyokat és a győztes vagy a dobogósok személye óriási meglepetés lehet. Három ilyen esetet gyűjtöttünk ki.

részletek

Lorenzo: Győzhettem volna, de a csapat hibázott

Jorge Lorenzo szerint Brnóban megszerezhette volna első ducatis győzelmét, ám csapata nagyot hibázott, mivel úgy hívták be motorcserére, hogy a gép még nem állt készen és utána sem működött jól.

részletek

Az esős kínai pályával az ismeretlenbe mennek a pilóták

Igen sok versenyző számára teljes lutri lesz a vasárnapi Kínai Nagydíj esős körülmények között, mivel szinte semmi tapasztalatuk nincs a Pirelli új esőgumijaival, van, aki egy kört sem ment még velük.

részletek

Esőben is lehetséges az állórajt

Úgy fest, teljesült a rajongók vágya. Az új Formula 1-es szabályok között találjuk az esőversenyek rajtjára vonatkozó változtatást. Most már tarthatnak állórajtot esős körülmények között is, bár extrém esőben még mindig marad a biztonsági autó mögül való indulás.

részletek
Olvastad már?