DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Retro

Retro – Senna defekttel együtt is nyert

1986-ban ezen a napon, az USA Nagydíjon Ayrton Senna sok felejthetetlen győzelme közül is az egyik legnagyobbat szerezte Detroitban.

Ritkán kell a pole-pozícióból induló versenyzőnek annyit előznie egy győzelemért, mint amennyit Sennának kellett ezen a napon, de a brazil nem hagyta, hogy kifogjon rajta balszerencséje, és a mezőny közepéről is újra utat tört magának az élre egy lassú defektet követő korai bokszkiállás után.

Nem akárkiket előzött versenyben, az előzésre egyébként nemigen alkalmas szűk, utcai pályán, hanem a korszak olyan legendás sztárjait, mint Michele Alboreto, Stefan Johansson, Alain Prost, Nigel Mansell vagy épp Jacques Laffite.

Az egyetlen vetélytársa, aki keményebb diónak bizonyult, és sokáig állta ellene a sarat, Nelson Piquet volt, ő azonban csapata, a Williams ügyetlenkedése folytán jó 10 másodpercet veszített Sennával szemben a bokszban, majd utána kicsit túl nagy hévvel vette üldözőbe honfitársát, aminek egy jókora bukás és kiesés lett a vége, így csalódottan battyoghatott vissza a bokszba.



Innentől Senna győzelme már nem forgott veszélyben. A Lotus feltörekvő ifjú tehetsége F1-es pályafutása negyedik nagydíjelsőségét könyvelhette el, az elsőt az USA-ban. Sikerével az összesített pontversenyben is átvette a vezetést, és máig ő az egyetlen olyan versenyző, aki Renault-motoros autóval tudott F1-es futamot nyerni az USA-ban.

Az alábbiakban a fordulatos verseny (hatszor változott az éllovas kiléte öt különböző pilóta között) négyszer 8 perces összefoglalóját tekinthetitek meg. Érdemes végignézni mindegyik videót, hiszen a sportág legendás alakjai vívtak benne legendássá váló párharcokat.

A verseny első körei Senna és Mansell zseniális csatájával:

A verseny második negyede, Senna defekt utáni parádés előretörésével:

A verseny harmadik negyede Piquet és Senna üldözőversenyével, és előbbi bokszkiállásos drámájával, majd bukásával:

A verseny utolsó körei, egy csalódottan a bokszba visszasétáló Piquet-vel, egy megpördülő Mansell-lel és egy fantasztikus győzelmet ünneplő Ayrton Sennával:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: