A csapatfőnököt sokszor az istálló hierarchiáján belülről léptetik elő, így jutalmazva a már bizonyított szakembereket: ez történt most Andrea Stellával, aki versenyigazgatóból lett csapatfőnök a McLarennél, de így került a Ferrari élére az addigi technikai igazgató Mattia Binotto is. Máskor kívülállókra esik választás: Mike Krack a BMW motorsportprogramjaiban, Andreas Seidl pedig a Porsche LMP1-es alakulatánál tette le a névjegyét, mielőtt az Aston Martin és a McLaren a Formula-1-be hozta őket. A Ferrari korábbi főnöke, Maurizio Arrivabene pedig még csapatot sem vezetett az autósportban, ő szponzorvonalról került Maranellóba. Ezúttal azokat az emlékezetes eseteket gyűjtöttük össze, elsősorban a közelmúltból, amikor egy rivális istálló csapatfőnöke vagy egyéb fontos vezetője, például ügyvezetője került egy alakulat kormányához.
Otmar Szafnauer: Az Aston Martintól az Alpine-hoz (2022)
A legutóbbi csapatfőnök-átigazoláshoz nem kell messzire menni: Otmar Szafnauer, az Alpine feje két F1-es istállót is irányított már. A magyar határ közelében levő romániai Szemlakban született, Egyesült Államokban nevelkedett Szafnauer első királykategóriás csapata a BAR és a Honda volt, majd 2009-ben csatlakozott a Force Indiához, ahol több mint egy évtizedet töltött. A csapat tulajdonosváltása – Vijay Mallyától Lawrence Stroll érdekeltségi köréhez – és Racing Pointtá alakulása után lett az istálló hierarchiájának harmadik emberéből, műveleti igazgatóból csapatfőnök 2018-ban. Az Aston Martinná alakuló brigádot is Szafnauer irányította az első szezonban, mielőtt váltott és az Alpine-nál kötött ki.
Szafnauer azt sem rejtette véka alá, miért hagyta el hosszú évek után a silverstone-i csapatot: „A katolikus egyháznak is csak egy pápája van: ha kettő pápa van, akkor valami nincs rendben. Ezért úgy gondoltam, itt az idő távozni, hogy az Aston Martinnak egy pápája maradjon” – tett erről egy emlékezetes nyilatkozatot Szafnauer. Később azt is tisztázta, nem Lawrence Strollra, hanem a korábbi McLaren-főnök Martin Whitmarshra célzott, aki az Aston Martin F1-es csapatot is magában foglaló technológiai részlegének vezérigazgatójaként csatlakozott a projekthez.
Frederic Vasseur: A Renault-tól a Sauberhez (2017)
A Ferrari már a harmadik csapat lesz, melyet Frederic Vasseur kormányoz, erre a listára egy korábbi váltása jogán került fel. Az ASM és ART csapatokkal formulaautózás alsó szintjein sikeres sportvezető első Formula-1-es munkaadója a gyári kapacitásban visszatérő Renault volt 2016-ban – az először versenyigazgatónak, majd szezon közben csapatfőnöknek kinevezett francia ekkor volt 48 éves, tehát sokat várt a királykategóriás lehetőségre.
A francia kombináció azonban nem volt sikersztori: Vasseur egyetlen szezon után távozott, indoklása szerint azért, mert hiányzott az egységes vízió a Renault-n belül. Tulajdonképpen az ő távozása mögött is a „két pápa” esete állt: a Vasseur és a Renault Sport ügyvezetője, Cyril Abiteboul közti hatalmi vetélkedésből utóbbi jött ki nyertesen. A francia vezető fél év elteltével új csapatnál bukkant fel: 2018 júliusában a tulajdonost váltó Sauber nevezte ki kettős poszton, vezérigazgatónak és csapatfőnöknek is.
Eric Boullier – A Lotustól a McLarenhez (2014)
Az alacsonyabb kategóriákban DAMS csapatot vezető Boullier egy összefonódásnak köszönhetően került a Formula-1-be: rövid ideig a fiatal pilótákat menedzselő Gravity Sports céget igazgatta, melynek egyik szponzora, Gerard Lopez a Renault istálló tulajdonosi körébe került a gyári kivonulás következtében. Az F1-es rutinnal addig nem rendelkező Boullier lett a Lotusszá váló csapat első embere, a francia megítélése pedig felfelé ívelt, mivel anyagi gondjai ellenére az enstone-i gárda kiváló eredményeket szállított Kimi Raikkönennel.
Boullier 2014 januárjában lemondott a pozícióról, napokkal később pedig a McLaren bejelentette érkezését versenyigazgatóként – hagyományos csapatfőnöki tisztség akkoriban nem volt Wokingban. Boullier négy évet töltött a McLarennél a sikertelen Honda-érában, de jelenleg is köze van a Formula-1-hez a Francia Nagydíj ügyvezetőjeként.
Toto Wolff – A Williamstől a Mercedeshez (2012)
A Mercedes sikergyárosa is egy másik istállónál kezdte: 2009-ben részesedést vásárolt a Williamsben. Wolff tulajdonjoga 2012-ben 15 százalékra nőtt, ezzel együtt pedig ügyvezető igazgatónak nevezték ki. Az osztrák üzletember azonban még nagyobb fogásra vágyott: 2013 januárjában 30 százalékos tulajdonrészt vett a Mercedes csapatában, ahol szintén ügyvezető igazgató lett: ebben az évben még Ross Brawn volt a csapatfőnök. A Mercedes a következő három szezonban különleges vezetői struktúrával működött, Wolff intézte az üzleti, Paddy Lowe a technikai jellegű ügyeket. Utóbbi távozása után Wolff teljes körű, hagyományos csapatfőnöki tisztséget kapott.
Említésre érdemes, hogy Wolff lemondott williamses pozíciójáról, mikor a Mercedeshez csatlakozott, ennek ellenére tulajdonrésze továbbra is maradt. Az akkori hírek szerint utolsó részvényeit 2016-ban adta el, 2020-ban azonban Claire Williams tett egy érdekes nyilatkozatot: Wolff akkor továbbra is rendelkezett 5 százalékos tulajdonjoggal, mivel az évekkel korábbi tranzakció a bejelentés ellenére végül meghiúsult. Az osztrák azóta az Aston Martin márkába is bevásárolta magát.
Ross Brawn – A Ferraritól a Hondához (2007)
Bár a mérnöklegenda Ross Brawn a Ferrarinál sosem volt csapatfőnök – technikai igazgatóként működött közre Michael Schumacher sikersorozatában, akárcsak korábban a Benettonnál –, mégis a felsorolásba kívánkozik, hiszen személyében egy igazi nagyágyúra csapott le egy rivális istálló. Brawn tíz vörösben töltött szezon után vett ki egyéves szabadságot 2007-re, de ahelyett, hogy újult erővel visszatért volna Maranellóba, a Honda ajánlatát fogadta el, nem a jól ismert műszaki vonalon, hanem első csapatfőnöki megbízásaként. A japánok az év során bejelentették kiszállásukat, így a brit tervező 2009-ben többségi tulajdonossá is vált a Brawn GP-vé átalakuló csapatban, melynek tulajdonjogából a volt Honda-vezetők kaptak részesedést. Ez a korszak is véget ért egyetlen év után: 2010-re a Mercedesszé alakult a csapat, melyet Brawn még négy éven keresztül vezetett. Ezzel befejeződött hosszú karrierje a csapatoknál – de nem az F1-ben.
Peter Warr – A Lotustól a Wolfhoz (1977)
A Formula-1 hőskorában ritka volt a csapatfőnökök átigazolása, már csak azért is, mert többnyire ők voltak a tulajdonosok, de a kulcsvezetők átállása nem számított példátlannak. Peter Warr a Lotus-alapító Colin Chapman jobbkeze volt, ténylegesen a versenyrészleget dirigálta 1969-től: a tragikus sorsú Jochen Rindt és Emerson Fittipaldi világbajnoki címet nyert ebben az időszakban, a konstruktőri trófea pedig háromszor is Hethelbe került.
Warr azonban egy idő után ráunt arra, hogy: „Ha jól teljesítettünk, akkor Chapman győzelme volt, ha nem, akkor Warr hibája.” A Lotus-főnök így igent mondott a sok pénzzel topcsapatot építgető kanadai milliárdos Walter Wolf ajánlatára 1977-re. Chapman nem állt hű embere útjába, és úgy fogalmazott, Warr nem távozik, hanem eltávra megy. Igaza lett: a Wolfnál töltött négy szezon után visszatért a Lotus kötelékébe, az alapító 1982-as halála után pedig teljes jogú csapatfőnökké vált, az ő keze alatt szerezte első F1-es győzelmeit Ayrton Senna. Végül 1989-ben távozott az akkor már lehanyatlott csapattól.
Ha az idei őrült F1-es csapatfőnök-keringőről szeretnél háttérinformációkat megtudni, hallgasd meg a Formula Podcast legfrissebb adását!
