DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
Rali

Neuville ellenállhatatlan, Ogier csak ötödik

Monte-Carlóhoz hasonlóan Svédországban is Thierry Neuville a leggyorsabb az első nap után, a belga pilóta masszív előnnyel vezet a WRC idei második futamán.

A csütörtöki rövid, bemelegítő szakasz után pénteken hét gyorsaságival folytatódott az idei Svéd Rali, amelynek első tényleges versenynapja óriási csatát hozott. Kedvező rajtpozícióját kihasználva hatalmas tempót diktált a belga Thierry Neuville, aki már Monte-Carlóban is a leggyorsabbnak bizonyult, de akkor egy apró hiba miatt elveszítette az első helyet - most eddig hibátlanul vezet, a hét pénteki szakaszból ötöt megnyert.

Neuville egyetlen igazi ellenfele a toyotás Jari-Matti Latvala volt a nap folyamán, de a finn a hetedik gyorsaságin több apró hibát is elkövetett, így lemaradt az első helyért folytatott csatában - második pozícióját azonban így sem fenyegeti veszély, nagyon kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott és szakaszt is tudott nyerni.

neuville



A dobogó alsó fokára Ott Tanak állhatott fel, akinek a délelőtti problémák után váltott cseréltek az autójában, a délután folyamán már sokat javult és az utolsó gyorsasági meg is nyerte - ezzel előzte meg a Citroennel kisebb hibákat elkövető Kris Meeke-et és a pályatakarítással egész nap szenvedő Sebastien Ogier-t. A címvédő két harmadik helyet tudott produkálni kiemelkedő eredményként, ezen felül leginkább a veszteségei minimalizásával törődött. A délutn folyamán nem csak Tanak, de Hayden Paddon is sokat gyorsult, a Hyundai versenyzője rendre ott volt az első három-négyben és a hatodik helyről, látótvolságon belülről vághat neki a holnapi csatának.

Vannak már búcsúzók is, Juho Hanninen a Montéhoz hasonlóan most is hibázott a Yaris WRC-vel, Elfyn Evanst egy defekt, Craig Breent pedig néhány hófal lassította, míg Mads Ostberg az utolsó szakaszon hagyott el tíz percet, ezzel kikerült a képből. Szombaton hét gyorsaságit kell teljesítenie a mezőnynek és Ogier már nem elsőként fog áthaladni a pályákon, így megláthatjuk, hogy mire képes valójában.

A Svéd Rali állása:

1. Thierry Neuville           Hyundai i20 Coupe WRC     1:16:24,7
2. Jari-Matti Latvala         Toyota Yaris WRC                 +28,1
3. Ott Tanak                     Ford Fiesta WRC                     +49,7
4. Kris Meeke                   Citroen C3 WRC                     +51,8
5. Sebastien Ogier           Ford Fiesta WRC                   +55,7
6. Hayden Paddon           Hyundai i20 Coupe WRC     +1:17,8
7. Dani Sordo                   Hyundai i20 Coupe WRC     +1:40,3
8. Craig Breen                  Citroen C3 WRC                    +1:54,3
9. Elfyn Evans                   Ford Fiesta WRC                   +3:01,5
10. Stephane Lefebvre     Citroen DS3 WRC               +3:23,6

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: