DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
Rali

WRC: A Hyundai pilótái a legjobbak?

Legalábbis a csapatfőnök szerint ezen a téren mindenképpen előnyben lesznek - eközben az említett pilóták azt szeretnék, ha Sebastien Ogier az M-Sportnál folytatná 2017-ben.

Napokon belül eldőlhet, hogy hol folytatja a WRC elmúlt négy évét uraló Sebastian Ogier - a négyszeres világbajnok már tesztelte a Toyotát és a Fordot is, de előbbi lehetőséget kizárta a következő szezonra. Maradt tehát az M-Sport Ford, valamint a Volkswagen már elkészült jövő évi autója, amelyet privát csapat futtathat 2017-ben - ebben az esetben Ogier akár velük is indulhatna.

A legnagyobb ellenfél a visszatérő Citroen, valamint az idén egyéniben (Thierry Neuville-lel) és gyártóként is második helyet szerző Hyundai lehet, utóbbi csapat pilótái pedig arról beszéltek, hogy az M-Sportnál látnák szívesen ellenfélként Ogier-t. "Szeretném látni őt a Fordban, de a logika azt diktálja, hogy a Citroenhez fog igazolni. Kedvelem az M-Sportot, dolgoztam velük és megérdemelnek egy hozzá hasonló pilótát, számára pedig ez egy új kihívás lenne" - nyilatkozta Neuville, aki már az M-Sportnál is szerzett világbajnoki második helyet.

hyundai-wrc



"Jót tenne a ralinak, az M-Sportnak és Sebnek is, ha a Fordnál versenyezne jövőre" - tette hozzá csapattársa, Hayden Paddon. "Minden sportág a versenyre épül, ha mindig más pilóta és más csapat nyer, az hozza az érdeklődést, a szurkolókat. Ebben az esetben lenne négy versenyképes csapat jó pilótákkal, mindenkinek jót tenne."

A Hyundai csapatfőnöke, Michel Nandan egyébként úgy látja, hogy teljesen mindegy, hogy hova igazol Ogier, az ő pilótafelállásuk a legjobb. "A versenyzőink tekintetében nagyszerűek vagyunk, a legjobbak a következő szezonra. Nem tudom, hogy Seb hova megy, de mi leszünk a legjobbak ebben a tekintetben. Neuville és Sordo képes aszfalton és murván is nagyon gyorsan menni, Dani folyamatosan fejlődik a laza talajon, míg Hayden egyre jobb lesz aszfalton. Előnyben leszünk."

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: