DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő

A többiek mégis meg tudtak állni – Piastri a Stroll-balesetről

Már a Kínai Nagydíj futamának leintését követően beszédtémát szolgáltatott Lance Stroll balesete, amikor a kanadai versenyző egy biztonsági autós fázist követő újraindításnál hátulról nekiütközött Daniel Ricciardo versenyautójának.

Stroll a futamot követően nem igazán érezte magát felelősnek, míg Ricciardo nem túl szép jelzőkkel illette az Aston Martin versenyzőjét. Lance Stroll egyébként tíz másodperces időbüntetést kapott az incidensért.

A média munkatársai a McLaren ausztrál versenyzőjét, Oscar Piastrit is megkérdezték a történtekről: „Igen, feltorlódott a mezőny, de a többiek mégsem ütköztek egymásnak. Ebben a kanyarban mindig fel kell készülni az ilyesmire, sokan nagyon közel kerültünk egymáshoz” – mondta a 23 éves ausztrál.

„Mikor lesz a nyugdíjasok bosszúja?” – Loeb felhívást intézett Ogier felé

Sebastien Ogier nyerte a hétvégi Monte-Carlo Ralit, nagy riválisa és honfitársa, a versenyt tavaly éppen Ogier előtt behúzó Sebastien Loeb pedig reagált is erre a hírre. A kilencszeres világbajnok a Twitteren osztotta meg Ogier győzelmi posztját, gratulált neki, majd feltette a kérdést: „Mikor lesz a WRC nyugdíjasainak bosszúja?”. Ogier válaszolt, megköszönte Loeb gratulációját, és annyit írt, hogy az említett csata remélhetőlegg jövőre megvalósul.

 

Idén már minden F1-es pilótánál láthatunk sisakkamerát

A 2021-es évad közben jelent meg kísérleti újításként a Formula-1-es közvetítésekben a versenyzők által látottakat talán leginkább megmutató sisakkamera. Mivel a rajongók lelkesedéssel fogadták az újítást, tavaly egyre több pilótánál és versenyen láthattunk sisakkamerás felvételeket, amelyeket a versenyző bukósisakjának belsejében, nagyjából szemmagasságban rögzített, mindössze 1,43 grammot nyomó és 8 milliméter átmérőjű kamera rögzített.

Idén pedig még nagyobb valószínűséggel játszanak be hasonló képeket a közvetítésbe, ugyanis a Racing Force Group bejelentette, hogy az F1 szerződést kötött velük a sisakkamerákra vonatkozóan: ennek értelmében 2023-ban már minden versenyző és csapat számára elérhető lesz a technika – ami a lényeges újítás ebben, hogy függetlenül attól, melyik gyártó készítette a bukójukat. Ennek köszönhetően vélhetően még több akciót láthatunk majd ebből a nézetből – hogy pontosan milyen látványt is nyújt egy csata ebből a kameraszögből, megnézhető Charles Leclerc és Max Verstappen tavalyi bahreini küzdelme során (a videó a képre kattintva indul!):

f1-helmet-cam-leclerc-bahrein-2022

Ébredezik téli álmából az F1: pályán a Ferrari és az AlphaTauri

Két csapat is megkezdte a felkészülési időszakot a közösségi médiában megosztott posztjaik alapján. A Ferrari kedden annak ellenére kezdte meg a tervezett háromnapos tesztjét Fioranóban, hogy az előző napokban még havazott is a térségben. Az időjárás végül kegyes volt a Scuderiához – igaz, a kép tanúsága szerint vizes az aszfalt –, ám egyelőre csak a tartalékos Robert Svarcman ült be a 2021-es SF21-esbe. A Motorsport.com olasz verziójának értesülései szerint Charles Leclerc és Carlos Sainz a következő napokon kap lehetőséget, hogy „leporolják” magukat a téli pihenőt követően és felvegyék a ritmust az egy hónap múlva esedékes bahreini tesztet megelőzően.

 

Mindeközben egy másik olasz helyszínen, Imolában pedig az AlphaTauri lendült akcióba. A csapat által feltöltött rövid videó tanúsága szerint Yuki Tsunoda vitt pályára szintén egy korábbi versenygépet az Emilia-romagna-i Nagydíjnak is otthont adó pályán:

Marad a Haas tartalékversenyzője a korábbi F1-es világbajnok unokája

A Haas kedden bejelentette, hogy Pietro Fittipaldi lesz 2023-ban is a csapat Formula-1-es teszt- és tartalékversenyzője. A lépés nem váratlan, a fiatal brazil már évek óta betölti ezt a szerepkört, sőt Romain Grosjean emlékezetes 2020-as bahreini tüzes balesete után két nagydíj erejéig rajthoz is állt velük az F1-ben. Fittipaldi a haasos kötelezettségei mellett a WEC-ben is szerepelni fog idén, méghozzá az LMP2-es Jota színeiben.

Érdekesség, hogy Günther Steiner csapatvezető nemrég azt is elárulta, hogy fel sem merült benne, hogy esetleg az ülését elveszítő Mick Schumachert marasztalja tartalékosként – a német végül a Mercedeshez került ebben a pozícióban.

f1-pietro-fittipaldi-haas

A sanghaji boksztól a bakui ütközésig: Vettel és Hamilton legemlékezetesebb csatái – videó

Két fő nagy ellenfele volt a tavaly év végén visszavonult Sebastian Vettelnek az F1-es karrierje során: Fernando Alonso és Lewis Hamilton. A Formula-1 YouTube-csatornája előbb a német spanyollal vívott harcairól készített összeállítást, de nem sokkal később elkészült a Hamiltonnal zajlott csörték válogatása is, benne számos emlékezetes csatából és egy-két vitatott incidenssel is – a videó IDE vagy a képre kattintva nézhető meg:

f1-vettel-hamilton-video

Wolff elárulta, milyen gyerekkori tragédia volt rá a legnagyobb hatással

Toto Wolff a modernkori Formula-1 egyik legsikeresebb csapatfőnöke, irányításával a Mercedes 2014 és 2021 között az összes konstruktőri és egy kivételével az összes egyéni vb-címet bezsebelte. Az osztrák szakember a The Times hasábjain adott interjúban beszélt arról, milyen gyermekkori tragédia tette igazán erőssé őt: „Úgy gondolom, a kulcspillanat édesapám elvesztése volt: agydaganatban halt meg, amikor 15 éves voltam. Tíz éven át volt halálosan beteg, azaz gyakorlatilag a gyerekkoromban végig. És a pénzügyi nehézségek is ehhez kapcsolódtak. Ez volt rám a legnagyobb hatással emberileg.”

„A szüleim a nagyapám segítségével beírattak Bécsben egy francia privát iskolába, ami előnyös volt a karrieremre nézve, mivel segített a nyelvtanulásban. Az akadályt az jelentette, hogy egy gazdag közegben jártam iskolába, amelynek nem voltunk a tagjai. A napi életünk arról szólt, hogy anyukám keményen dolgozott orvosként csak azért, hogy egyáltalán az iskolában maradhassak. Ő tartott életben minket. De emiatt történtek bizonyos dolgok velem és a testvéremmel. Emlékszem, amikor 14 évesen hazaküldtek minket az iskolában, mert nem fizettük be a tandíjat. Hogyan magyarázod el a vonaton, hogy az ebédszünet után haza kellett menned? Megalázó élmény volt.”

f1-wolff-2022-mercedes

fotó: DPPI

„Egyetlen bajnoki cím sem érvényes az oroszok nélkül” – véli a korábbi F1-es dobogós

Amióta szűk egy éve kitört az ukrán-orosz háború, az orosz sportolók csak erős korlátozásokkal vagy sehogy sem vehetnek részt a különböző nemzetközi versenyeken. Igaz ez az autósportokra is, ahol az FIA úgy döntött, hogy az orosz pilóták csak semleges színekben, egy a háborút elítélő nyilatkozat aláírása után állhatnak rajthoz. Robert Svarcman például élt ezzel, hiszen ő izraeli állampolgárként versenyez, Nyikita Mazepin viszont elveszítette tavaly az F1-es ülését, míg a Kamazok ugyancsak kihagyták a Dakart, ahol eddig dominálták a kamionos kategóriát.

Vitalij Petrov, aki Oroszország első Formula-1-es dobogós helyezését jegyzi, nagyon nem ért egyet a jelenlegi szabályokkal: „Oroszország nélkül egyetlen bajnokot vagy olimpiai aranyat sem tartok érvényesnek” – jelentette ki a korábbi pilóta a Sport-Expressnek, amikor a Dakarról kérdezték. „Ez még inkább igaz a Dakarra. Hányszor nyerték meg a mieink! Nem épp az utolsók között szerepeltünk, hogy finoman fogalmazzak. 19 győzelem! De nem is csak a Dakarról beszélek, hanem az összes sportról. Abba kellene hagynunk, hogy félünk a mieinktől és vissza kellene hozni Oroszországot a világ sportjába” – fogalmazott Petrov. Hozzátette: a jelenlegi helyzetet az utánpótlás-nevelésre kellene felhasználni, hogy megerősödjenek, hiszen „nem tart örökké” az elszigeteltségük szerinte.

f1-orosz-zaszlo

Polihisztor világbajnok tette teljessé a Bajnokok Tornájának idei felhozatalát

Az előttünk álló hétvégén rendezik a több évtizedes hagyományokra visszatekintő gálaversenyt, a Bajnokok Tornáját, amelyet második alkalommal rendeznek Svédországban, havas-jeges parallel pályán. A versenyzői felállást illetően épp a hazaiak összeállítása vált teljessé utoljára, de hétfőn kiderült, hogy Johan Kristoffersson társa a szombati Nemzetek Kupáján nem más lesz, mint a hozzá hasonlóan ralikrossz-világbajnok Mattias Ekström. A pilóta a WRX-ben aratott diadala mellett szerzett bajnoki címet a DTM-ben és 2021-ben az akkor indult ETCR-ben is – nem mellesleg a RoC-ot is háromszor megnyerte egyéniben, ráadásul három különböző helyszínen (Párizsban, Londonban és Pekingben).

Ekströmmel tehát teljes a versenyzői felhozatal, amelyben több korábbi és Valtteri Bottas révén egy aktív F1-es pilótát is találunk. Mutatjuk a párosokat a szombati Nations’ Cupra, de természetesen a vasárnapi egyéni versenyen is láthatjuk az összes klasszist majd. Egyéniben Sebastien Loeb, a csapatok között a norvég duó a címvédő.

Svédország: Mattias Ekström, Johan Kristoffersson

Németország: Sebastian Vettel, Mick Schumacher

Finnország: Mika Hakkinen, Valtteri Bottas

Franciaország: Sebastien Loeb, Adrien Tambay

Nagy-Britannia: David Coulthard, Jamie Chadwick

USA: Travis Pastrana, Tanner Foust

Norvégia: Petter Solberg, Oliver Solberg

Északi csapat: Tom Kristensen, Felix Rosenqvist

All-Stars csapat: Felipe Drugovich, Thierry Neuville

roc-ekstrom-1

Verstappen miatt róttak ki bírságot az imolai pályára

500 eurós pénzbírságot kell kifizetnie az imolai F1-es versenypályának, amiért tavaly egy alkalommal átlépték a megengedett zajküszöböt. A problémát Max Verstappen és a Red Bull filmforgatási napja okozta: októberben, nem sokkal a második vb-címének bebiztosítása után körözött a holland pilóta az Emilia-romagna-i Nagydíjnak otthont adó helyszínen egy 2013-as Red Bull-lal, amelyet még nem a jelenlegi V6-os turbómotor, hanem egy V8-as erőforrás hajtott, amely hangosabb az utódjainál. Az imolai pálya tanácsnoka, Elena Penazzi kiemelte: ez az egyetlen alkalom, amikor 2022-ben túllépték a zajküszöböt, s ekkor is csupán néhány körről volt szó.

f1-verstappen-imola-2022

fotó: DPPI

Az utolsó bejelentéssel teljes a Formula-2-es mezőny

Bejelentést tett az utánpótlássorozat bajnokcsapata, az MP Motorsport: az istálló, amely 2022-ben Felipe Drugovich és Clement Novalak párosával mindkét értékelést megnyerte, a korábban bejelentett Dennis Hauger mellett Jehan Daruvalát választotta versenyzőként, azaz a Prema előző évi felállása áll össze újra. Ráadásul tavaly mindketten Red Bull-színekben indultak, Daruvala év végén kikerült a Red Bull juniorcsapatából.

Az indiai pilóta, aki nyáron a 2021-es McLarent tesztelte, negyedik szezonját tölti a Formula-2-ben: eddig négy győzelmet szerzett a kategóriában, ahol legjobb bajnoki eredménye hetedik helyezés volt. Érdekesség, hogy sorban második évben kerül a címvédő csapathoz, hiszen 2021-ben a Prema nyerte mindkét bajnokságot.

Daruvala megnevezésével az összes hely elkelt a Formula-2 22 fős mezőnyében. A névsor jelentősen kicserélődik, hiszen tíz új versenyző is érkezik a Formula-3-ból, beleértve az összetett első hét helyezettjét a bajnok Victor Martins vezetésével, valamint a 2019 után kategóriába visszatérő Juan Manuel Correát. A maradók névsora azonban erős marad, hiszen a bajnok Drugovich mellett csak a Super Formulába szerződő harmadik Liam Lawson és az F1-be fellépő negyedik Logan Sargeant távozott, az első tíz helyezett közül a többiek maradnak, beleértve az ezüstérmes Theo Pourchaire-t és ötödik-hatodik Ayumu Iwasát és Jack Doohant.  

A McLaren egykori tesztpilótája lett az Extreme-E-csapat főnöke

Gary Paffett lesz az elektromos szériában indított csapat sportigazgatója – jelentette be hétfőn a McLaren. Paffett már eddig is fontos pozíciót látott el a wokingiak elektromos részlegén: az idén indult Formula-E-istálló csapatmenedzsere volt, ezt a pozíciót pedig továbbra is ellátja, a Tanner Foust és Emma Gilmour párosával EE-csapat felügyelete mellett. A két elektromos versenycsapat egy részleg alá tartozik a McLarennél: a divízió ügyvezetője Ian James, aki egyben a Formula-E-istálló csapatfőnöke.

Gary Paffett kétszer nyerte meg a DTM-et a Mercedesszel, 2005-ben és 2018-ban, a McLarennél pedig 2006-tól egészen 2014-ig látott el tesztpilótai teendőket – amíg a csapat Mercedes-motorokkal versenyzett. A brit a 2018-19-es szezont a Formula-E-ben töltötte a HWA színeiben, majd tanácsadó, sportigazgató és tartalékpilóta lett, mikor az istálló a Mercedes gyári csapatává vált. A McLaren ennek a formációnak az utódja a Formula-E-ben.

A WEC-ben is csapatot akar indítani az Andretti

A Formula-1-es projekt nem az egyetlen bővülési terv az Andretti istállónál. Az amerikai alakulat a Wayne Taylor Racinggel közös csapattal nevezett a hétvégi Daytona 500 futammal kezdődő IMSA-ban, a GTP csúcskategóriában egy Acura ARX-06-tal. Ez azonban csak az első lépés, a nagy cél a világbajnokságon, a Hypercar osztályban szerepelni: ez a szándék mind Wayne Taylor, mind Michael Andretti részéről elhangzott Daytonában.

„Nem titok, hogy bele akarunk vágni: lesz egy szatelit gyárunk Európában, amely már a létrehozás szakaszában tart és még nagyobb lesz” – idézi Andrettit a Dailysportscar.com. „Az egyik célunk reményeink szerint az, hogy WEC-csapatunk legyen a következő pár évben. A célkitűzés minden jelentős versenysorozatban jelen lenni a világon, Le Mans pedig nyilvánvalóan a legnagyobbak egyike, így egyértelműen ott akarunk lenni.”

Wayne Taylor célzást tett rá, hogy a WEC-projekt összhangban lesz Hondával való szövetségükkel – a japánokat emlegetik az Andretti lehetséges F1-es motorszállítójaként is.

Mély hegeket hagytak Marc Marquez karján a műtétek

A nyolcszoros MotoGP-világbajnok elmúlt éveire a 2020-es jerezi versenyen elszenvedett felkarcsonttörés nyomta rá a bélyegét: az azóta eltelt három szezon jelentős részét ki kellett hagynia a sérülés és négy műtétje miatt.

Marquez a Red Bull edzőközpontjában készült friss fotókkal jelezte, gőzerővel készül a 2023-as szezonra és irigylésre méltó fizikai formában van – az utolsó előtti képen azonban jól látszanak jobb felkarján a műtétek mély hegei.

 
 
 
A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Marc Márquez (@marcmarquez93) által megosztott bejegyzés

Ez volt Hamilton legjobb és leggyengébb nem világbajnok szezonja?

A 2007-es volt Lewis Hamilton pályafutásának legjobb éve, mikor nem szerzett világbajnoki címet – legalábbis a The Race szaklap összeállítása szerint, amely a Mercedes-pilóta kilenc olyan szezonját rangsorolta, amelyben nem nyert vb-címet. A helyezés nem meglepő: Hamilton nagyon közel került az elsőséghez újonc létére, ráadásul egy kivételes rekordot is felállított, élete első kilenc nagydíján dobogóra állt.

A lista második helyén a 2010-es év áll, mikor Hamilton még matematikai vb-esélyes volt a szezonzárón az év egészét tekintve csak harmadik erő McLarennel, a harmadik pedig a 2009-es, mikor a szabályváltozás után rettentő gyengén indult a wokingiak szezonja, Hamilton végül mégis nyert két futamot.

A szakírók a lista végére sorolták a 2011-es szezont, melyet Hamilton is eddigi legrosszabb évének nevezett: bár nyert három nagydíjat, abban az idényben vezetői hibát hibára halmozott. Az utolsó előtti helyen 2013 áll, első éve a Mercedesszel, amely során szintén szétszórt volt és a fékekkel küszködött. A 2022-es szezont a hetedik helyre tették, mint pályafutása egyetlen győzelem nélküli évét.

A Williams még egy évet szánt Sargeantnek az F2-ben

Logan Sargeant egyetlen Formula-2-ben töltött szezon után – amely során negyedik lett az összetettben két futamgyőzelemmel – már a Formula-1-ben folytatja. A Williams versenyzői akadémiájának eredeti forgatókönyve két szezon lett volna az utánpótlásosztályban.

„Kétéves tervünk volt Logannel az F2-ben. Szerintem mindenki így kezdi. A szezon kezdete után, főleg Silverstone-ban és az azt követő versenyeken azonban nagyon hamar láttuk a benne levő potenciált, és azt, hogy talán nem lesz szüksége két szezonra” – mondta az Autosportnak Sven Smeets, a Williams sportigazgatója. Hozzátette: nem várták el a fiatal pilótától, hogy bajnok vagy minimum második legyen az F2-ben, helyette a fejlődését figyelték, ez alapján pedig nyáron már számoltak vele.

Sargeantre vonatkozóan az F1-ben is kétéves terve van a csapatnak: „Nem mondhatjuk neki azt Bahreinben, hogy győzze le Alexet, az nem lenne korrekt vele szemben. A cél a fejlődés, a tanulásra fordítani ezt a szezont, aztán ’24-ben már mindent beleadni” – fogalmazta meg Smeets.

Fotó: Williams

Két évre kitiltották a fociból a korábbi Ferrari-csapatfőnököt

A Scuderiát 2015 és 2018 közt vezető Maurizio Arrivabene is szigorú büntetést kapott a Juventus költségvetési botrányában – az olasz klubcsapatnál meghamisították a játékosigazolások pénzügyi elszámolását, közel 100 millió dollárt megspórolva. Arrivabenét, aki a Juventus vezérigazgatójaként az igazgatótanács többi tagjával együtt november végén mondott le a botrány kirobbanása miatt, de feladatait ideiglenesen még ellátta, két évre eltiltották az olasz labdarúgásról, ám a döntéshozók kérvényezték, hogy a tilalom az UEFA és FIFA hatáskörére is kiterjedjen.

A klub vezetőségének 11 tagját büntették, a legszigorúbb, kétéves eltiltást Arrivabene mellett a Juventus volt elnöke, Andrea Agnelli – a Ferrari-elnök John Elkann unokatestvére – és a sportigazgató, Fabio Paratici is kétéves eltiltást kapott. A csapat megúszta a kizárást, de 15 pontot levonnak tőlük a bajnoki tabellán az olasz sportbíróság döntése alapján.

Alonso beköszönt: hamarosan a gyárban lesz

Fernando Alonso az edzőteremből jelentkezett be egy videós üzenet formájában: mint mondta, keményen dolgozik, de hamarosan az Aston Martin gyárában lesz szimulátormunka és üléspróba céljából. A kétszeres világbajnok kőkeményen készül az új szezonra, nemrég arról posztolt, hogy hogyan edzi a reflexeit.

 

Russell mellett Wolff is keményen készül az idei szezonra

Érdekes videót posztolt közösségi oldalaira George Russell. A pilóták közül, ahogyan az ilyenkor lenni szokott, sokan számolnak be szurkolóik számára a kőkemény edzésmunkáról, ezúttal azonban a brit pilóta által feltöltött videóban a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff is feltűnik súlyemelés közben. A felvételek tanulsága szerint az osztrák szakember is kiváló formában van.

A Verstappen-Perez és a Leclerc-Sainz kettős lett az F1-es mezőny legösszeszokottabb csapattárspárja

Az Alpine-nál Pierre Gasly, a McLarennél Oscar Piastri, az Aston Martinnál Fernando Alonso, a Haasnál Nico Hülkenberg, az AlphaTaurinál Nyck de Vries, a Williamsnél pedig Logan Sargeant érkezése miatt lesz új felállás az F1 2023-as szezonjában.

Ez azt a helyzetet idézi elő, hogy összesen négy olyan istálló marad a mezőnyben, amely ugyanazzal a párossal vág neki ennek az idénynek, mint a tavalyinak, közülük pedig az Alfa Romeónál a Valtteri Bottas - Guanyu Zhou és a Mercedesnél a Lewis Hamilton - George Russell duó is csak egy szezont ért meg eddig együtt.

Így a vonatkozó összevetésben rangidősnek számít az alig két esztendeje összeülő Max Verstappen - Sergio Perez és Charles Leclerc - Carlos Sainz kettős, vagyis a Red Bull és a Ferrari párosa.

f1-2023-drivers

Az AlphaTauri a Ferrari miatt nem szerződtette Mick Schumachert

Gyakorlatilag a 2022-es idény végéig bizonytalan volt a fiatal pilóta helyzete, aki végül a Mercedes tartalékpilótája lett, miután megvált tőle a Haas istállója és a Ferrari juniorjai közül is kikerült. Az AlphaTauri csapatfőnöke Franz Tost most a német RTL-nek adott interjúban árulta el, hogy a tavalyi évben jó esély mutatkozott Schumacher szerződtetésére. „Számomra személy szerint ő már akkor is téma volt. Tényleg szerettem volna, ha Mick ül az egyik autónkban, mert biztos vagyok abban, hogy tehetséges és megvan benne az, ami egy sikeres F1-es karrierhez szükséges” – mondta el a csapatvezető, aki azt is megerősítette, hogy „politikai okok” miatt hiúsult meg a megállapodás, mivel az előző esztendőben Schumacher még a maranellóiak kötelékébe tartozott. „Később már nem került sor a megállapodásra, de én személy szerint nagyon sokra tartom őt” – tette hozzá Tost.