DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 6. vasárnap
F1

A mélypont már a Red Bull mögött van – ebben bízik Verstappen

A padlólemez bakui fejlesztésével megindultak a helyes irányba. A háromszoros F1-es világbajnok arról is beszélt, ez a terület még a McLarenen is kifogott.

Számos gyenge futamon van túl a Red Bull utolsó győzelme, a júniusi Spanyol Nagydíj közül, a mélypont azonban valószínűleg az Olasz Nagydíj volt, ahol a csapat csupán a negyedik erőt képviselte, Max Verstappen pedig 38 pontos hátránnyal futott be hatodik helyezettként.

Ezt a versenyt követően Bakuban fejlesztés érkezett a Red Bullhoz, a csapat kisebb mértékűnek írta le a padló régiójában történt módosításokat, Verstappen szerint viszont érezhető volt a módosításnak köszönhető javulás: itt kezdődött az elmozdulás a Monza jelentette mélypontról.

„Igen, jobbnak érződött, már ez egy jó lépés volt számunkra” – mondta Verstappen az Autosportnak. „Úgy gondolom, most a helyes irányba haladunk, de időbe fog telni. Ilyesmit nem lehet egy-két hét alatt teljesen átfordítani, de úgy gondolom, a csapat elégedett volt azzal, amit Bakuban látott.”



A folytatásban pedig (várhatóan a többi topcsapathoz hasonlóan) az USA Nagydíjon debütál a következő fejlesztési lépcső. Verstappen bízik benne, hogy ezzel a csomaggal tovább ível felfelé a fejlődési görbe, így a szezon utolsó hat versenyén már nem lesz újabb hullámvölgy.

„Őszintén szólva így gondolom” – válaszolta az erre vonatkozó kérdésre. „Remélhetőleg további jó lépéseket tehetünk meg innen kiindulva.”

Még a McLarenen is kifogott a padlólemez fejlesztése

A 2022-ben bevezetett aerodinamikai szabályokból kifolyólag a padlólemez az autók legérzékenyebb területe: a szélcsatornában gyűjtött adatok és a pályán szerzett tapasztalatok gyakran nem korrelálnak, így csúszhat félre a teljesítmény egy fejlesztés miatt – a Red Bull hanyatlása az imolai padlólemezhez vezethető vissza.

Nem csupán a Red Bull jár ebben a cipőben, gondoljunk arra, hogy a Ferrarinál idén visszatért a pattogás – de Verstappen rámutatott, még a McLaren, amely kapcsán arról szoktunk beszélni, a riválisoknál hatékonyabban fejlesztett 2024-ben, sem boldogul zökkenőmentesen a padlólemez fejlesztésével.

„Trükkösebb, mint azt bárki gondolná. Jelen pillanatban még a McLaren is visszatartja az új padlóját, mivel nem teljesen biztosak benne. Sokkal érzékenyebb a fejlesztésekre, mint a korábbi szabályrendszerekben” – utalt arra Verstappen, hogy a kockázatkerülés érdekében McLaren nem szerelte fel a padlólemez módosításait, inkább a bevált specifikációban bíznak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: