DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 3. csütörtök
F1

Már csak egy kis fejlesztési csomagot hoz 2024-ben a Ferrari

Az USA Nagydíjon kerülnek fel a Ferrari utolsó, apróbb újításai. A McLaren, a Red Bull és a Mercedes részéről is fejlesztések várhatók az F1 őszi szünete végén.

Hat nagydíj maradt már csak a 2024-es Formula-1-es szezonból, lassan októberbe lépve a csapatok erőforrásaik jelentős hányadát már a jövő évi projektbe invesztálják. Az utolsó hat fordulóra nyolc hét leforgása alatt kerül sor, a Szingapúri és USA Nagydíjat viszont három üres hétvége választja el egymástól – célszerű így Austinba időzíteni az utolsó fejlesztési csomagot, ahogy a Ferrari is teszi, amely apróbb módosításokat tervez csak autóján.

„Köztudott, hogy már elkezdtük a jövő évi autó fejlesztését, és próbáljuk megtenni a tőlünk telhetőt, hogy a következő futamon apróbb újítások kerüljenek fel” – idézi az Autosport Fred Vasseur csapatfőnököt.



„Szerintem ez lesz a helyzet mindenki számára, ránk biztosan igaz, de másokra is az lehet. Nézzük meg a mezőnyt, az utolsó négy-öt-hat verseny nagyon szoros volt. És még szorosabb lehet a helyzet, minden apróság számíthat” – nyilatkozta Vasseur.

A top 4 csapat fejlesztéssel készül Austinra

Az, hogy a Ferrari már csak egy kisebb fejlesztési csomagot tartogat, jelezheti, hogy a 75 pont előnyben levő McLarennel szemben letettek már a konstruktőri világbajnoki cím reményéről – annak ellenére, hogy Charles Leclerc állítása szerint még hisz benne, meglehet az összetett elsőség.

A McLaren a hírek szerint jelentősebb fejlesztési csomagot állít össze az USA Nagydíjra, amelynek része lehet egy új padló is, és egyéb kisebb módosítások készülhetnek még a szezon folytatására. Ugyanakkor a csapat már késleltetett fejlesztéseket óvatosságból: egyelőre övék a leggyorsabb autó, riválisok teljesítménye pedig siklott már félre a várakozásoknak nem megfelelően működő új alkatrészek miatt.

A Red Bull helyzete különleges, hiszen a csapat hátránya egyelőre csak 41 pont a McLarenhez képest, ami papíron egy hétvége alatt is megfordítható, ugyanakkor a már csak 34 ponttal mögöttük álló Ferrarira is figyelni kell. Továbbá a csapatnak fejlesztenie kell azért, hogy Max Verstappen megőrizhesse 52 pontos előnyét az összetettben: várhatóan a címvédő istálló is egy jelentősebb fejlesztési csomagot hoz Austinba.

A Mercedes nyári szünet óta teljesített négy versenyén visszaesett a teljesítmény, így a korábban konstruktőri dobogóra is esélyesnek tűnő csapat 112 ponttal zuhant vissza a Ferrari mögé. Ők azért küzdenek, hogy újra futamgyőzelemre képes tempót diktálhassanak és erősen zárják az évet: a csapat már megerősítette, hogy az USA-ban fejlesztési csomag érkezik.

Toto Wolff révén az is ismert, hogy a Mercedes új verziójú padlóval készül Austinra: az először Spában bemutatkozó legaktuálisabb padlólemez tévútnak bizonyult, többször is az eggyel korábbi specifikációt használta inkább a csapat. Feltételezhető, hogy a Mercedes texasi csomagja nagyobb volumenű lesz, mint a Ferrari „apró” fejlesztése.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: