DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Megegyezett egy motorgyártóval és technikai igazgatót is szerzett már az Andretti Cadillac

Úgy fest, hogy előrehaladott állapotban van az amerikai F1-es projekt: már épül a csapat, szakembereket igazoltak, és egy motorbeszállítóval is megegyeztek.

f1-andretti-cadillac-generalmotors



Közös sajtótájékoztatón jelentette be az Andretti Autosport és a General Motors, hogy szándékukban áll beszállni a Formula-1-be, ehhez megtették az első lépést, innentől nem feltétlenül rajtuk múlik a projekt kimenetele. Arról nem esett szó, hogy ki fogja majd a motorokat gyártani a csapatnak, ha összejön a belépés, és újságírói kérdésre is csak homályosabb válasz érkezett:

„Van egy aláírt megegyezésünk egy motorbeszállítóval a kezdéshez. Aztán az idő előrehaladtával egyre inkább bevonjuk majd a magunk szakértőit is, hogy dolgozzanak a jövőn” – mondta Mark Reuss, a GM elnöke, szavaihoz pedig Michael Andretti is csak egy mondatot tett hozzá: „Ez szerintem inkább egy együttműködés lesz egy másik gyártóval” – fogalmazott.

A pletykák szerint bár Andretti a Renault-val tárgyalt korábban, a motorpartner a társra váró Honda lehet majd, amellyel az Andrettinek és a Cadillacnek is jó a viszonya, Reuss ki is emelte, hogy bizonyos területeken partnerek a japánokkal, bizonyos bajnokságokban ellenfelek, de jól ismerik egymást, megvan a kapcsolat, a tisztelet. 

Az is kiderült, hogy már a csapat is formálódik: Andretti szerint elkezdték összerakni a stábot.

„Nagyon sok embert igazolunk, és már most is elég sok ember dolgozik nekünk. Már alkalmazzuk a főbb mérnököket, és alkalmazunk egy technikai igazgatót is, ezekről hamarosan bejelentést teszünk. Szóval igen, eléggé benne vagyunk már” – árulta el.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: