DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Egy személyi változásnak tulajdonítja a Mercedes feltámadását Russell

A fordulópont akkor történt, amikor újra James Allison lett a Mercedes F1-es technikai igazgatója – így látja az elismert szakember hatását George Russell.

2023 áprilisában a Mercedesnél fontos változás történt a technikai részleg felsővezetésében: újra James Allison lett az istálló műszaki igazgatója. A mérnök a papíron magasabb szintű, de F1-re kisebb ráhatással bíró vezető technikai igazgató pozícióját cserélte vissza a műszaki igazgató titulusra, amelyet 2017 és 2021 között korábban már viselt. Mike Elliott-tól vette át a stafétát – a két szakember lényegében helyet cserélt –, aki a 2022-es szabályváltozások időszakában tevékenykedett: Elliott irányítása alatt a nyolcszoros bajnokcsapat visszaesett az új érában, korábbi dominanciája minden nyomát elvesztette.

A szívóhatásra alapozó szabályrendszer bevezetése óta a 2024-es tekinthető a Mercedes legeredményesebb évének a kezdeti szenvedés óta, a csapat három nagydíjat is nyert a nyári időszak folyamán. George Russell szerint a sikerek mozgatója Allison tavalyi kinevezése volt.



„Úgy gondolom, James Allison újbóli szerepvállalása a projektben óriási nyereséggel járt számunkra. A tehetsége előtte is ott volt a csapatban, de az egyértelmű vezetés és általa kijelölt egyértelmű irány, amellyel kihozható a tervezők és aerodinamikai mérnökök maximális tehetsége, létfontosságú volt számunkra. Óriási tapasztalata is van, ami szintén jelentős tényező” – idézi a Motorsportweek az Allison hatásáról beszélő Russellt.

Eltúlzott a Mercedes javulása?

A puszta eredmények alapján – három győzelem idén, míg az előző két szezonban összesen egy – a Mercedes legjobb évéről beszélhetünk 2024 óta, Russell azonban kiemelte, javulásuk mértékét felnagyítja, hogy az előző szezonokat uraló Red Bull időközben visszaesett.

„A teljesítményjavulás a mi részünkről és a McLaren részéről egyértelműen kellemes meglepetés, melyet talán kicsit eltúloz a Red Bull teljesítményvesztése. De úgy vélem, mi előreléptünk, ők pedig vissza, ezért nagy ingadozás történt. De egy normális szezonban nem is fordulhat elő, hogy egy csapat és versenyző minden versenyt megnyer. Ez a normális. Most arról beszélünk, hogy a Red Bullnál katasztrófa zajlik, de egy normális szezonban ez történik” – magyarázta, hogy az előző szezonok erőviszonyait torzította, hogy egy csapat kiemelkedett, 2024-ben azonban nincs szó erről, így ők is többször harcban vannak a legjobb eredményekért.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: