DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2023. március 21. kedd
14:23

Hamar előkerült a piros zászló a pályán még az F1-es szabadedzést megelőzően. A Formula-2 edzésén ugyanis durván két perccel a vége előtt Amaury Cordeel hibája után kellett megszakítani a gyakorlást, amit ezek után nem is indítottak újra. 

 

Itt a végeredmény, az alábbi linken pedig elolvashatják az első szabadedzés összefoglalóját. Ne feledjék, érdemes másik élő hírfolyamunkat is követni, ha tényleg semmi fontosról nem szeretnének lemaradni. Folytatás a második gyakorlással magyar idő szerint 18:00-tól. Tartsanak velünk akkor is, egyelőre ezen a felületen köszönjük a figyelmüket! 

És sikerült neki! 1:29.617 a vége és így zár az élen. Mögötte a csapattársa lett a második, a szintén jól teljesítő Fernando Alonso pedig a harmadik. 

Látszik, hogy tényleg javul a pálya, mert benne van, hogy Verstappen még tovább javít. 

Az idő letelt, de mindenki befejezheti még a mért körét. 

Ami alól megint Verstappen a kivétel... A címvédő ezúttal 1:29.662-t ment. 

41 fokos most az aszfalt. 45-nél indult az edzés, de ugye elkezdett lemenni a nap és hűlni a pálya. Pontosabb képet majd az FP2 végén kapunk, ami pedig a jelenlegi munkafolyamatokat illeti, bő három perccel a vége előtt szinte mindenki versenyszimulációs munkát végez. 

Gasly javít közben. Már a hetedik helyen van, a kör végén pedig elég bevállalósan ment. 

Ezúttal egy egyéni hibát láttunk Lance Stroll részéről. Nem sok hiányzott, hogy eltalálja a falat az Aston Martin pilótája. 

Perez közben jelenti a versenymérnökének, hogy égett szagot érez az autóban. 

Kissé elcsendesedett a pálya és nyugisabbá vált az edzés vége. Ez alól egy ember képez kivételt, akit Max Verstappennek hívnak. A holland 1:29.790-ig javított. 

Apróság, de azért jegyezzük fel most is, hogy az Alpine ezen a hétvégén a szezonnyitóhoz hasonlóan a különleges festését használja. Nem ezt a fullosan rózsaszín autót látjuk majd az idény további részében, az első két forduló során azonban akárcsak tavaly, egyedi dizájnnal jelentkeznek a főtámogatójuk miatt. 

 

Stroll necces szituációja vizuálisan is megjelenítve. 

Nincs más sok vissza. 14 perccel a leintés előtt ez az állás. 

Stroll közben elég veszélyes szituációba került a forgalom miatt. Még mindig vannak kifejezetten nehéz pontjai ennek a pályának. 

Hiába van kint lágy abroncsokon a Ferrari két pilótája, mégsem túl jó a tempójuk. Feltételezhetjük, hogy jóval több üzemanyaggal vannak kint a pályán, mivel a keményeken sokkal fürgébbnek tűntek még az elején. Carlos Sainz jelenleg a hatodik, míg Leclerc a nyolcadik pozícióban található. 

Max Verstappen pedig már 1:30 alá is benézett. 1:29.815-ös idővel még jobban elnyúlt a lista tetején a többiektől. Időközben Russell is bejütt a negyedik helyre és egy másodpercen belül van a hollandok kétszeres világbajnokához képest. 

25 perc van még vissza és elég érdekesen áll a lista. Alex Albon a negyedik helyen található a Williamsben ülve, de a két Haas ötödik és hatodik pozíciója is kiemelendő. 

Körülbelül ezt látja Max Verstappen az autóban ülve. A sisakkamerákat idén még sűrűbben láthatjuk majd, mint az előző esztendőben. 

1:30.062-vel Verstappen tovább javít. 

A tévés feliraton emlékeztetnek közben mindenkit, hogy a tavalyi pole-pozíciós kör 1:28.200 volt. Ettől még messze vagyunk, de fokozatosan javulnak az idők. 

Max Verstappen is javít. 1:30.494 és a holland már az első helyen. 

Ezért is érdemes most kint lenni a pályán Damon Hill szerint: „Hideg pályát nem akarsz, meleg aszfaltra van szükséged, de nem szuper forróra, mert az csak megolvasztja a gumikat. Más szóval, a forró sivatagban, ahogy lemegy a nap és elkezd lassan hűlni a pálya, a versenyzők jobb időkre képesek” – vélekedett az 1996-os világbajnok a Sky Sports adásában.

Alonso három lila szektorral tovább javít. 1:30.509-es idővel ismét az élen. 

Harmadik pozícióban nyit a holland, bejön Leclerc elé. 

Némi pangás a pályán, a többség a bokszba visszatért. Ez alól a kevés kivétel egyike Verstappen, aki hamarosan befejezi első komolyabb körét. 

Nem veszi vissza a spanyol a vezetést, de csak 177 ezredre van. Bő 20 perc után így állunk jelenleg. 

1:30.592 jön Pereztől, amivel az élen van, de Alonso még ennél is jobb körön közben...

Ebből a képből is jól látszik a kormány feletti logók eltakarása. 

Alonso pedig már az élen! 1:31.262. A kört is szépen összerakta. Lehet látni egyébként, hogy nagyon poros még a pálya és kell még némi idő, mire rendesen felgumizódik az aszfaltcsík, noha volt már esemény az FP1 előtt is. 

Ferrari kettő-három megint. Leclerc kettővel keményebb keveréken mindössze durván öt tizedre, Sainz pedig ugyanezeken a gumikon 672 ezreddel volt lassabb, mint Perez. Alonsóra is figyeljünk, lágyakon egy jó körön van éppen. 

Alex Albon pedig a második, ráadásul keményeken! Egészen vegyes képet látunk eddig. Még négyen idő nélkül, Oscar Piastri, Esteban Ocon, Pierre Gasly és Max Verstappen még nem futott mért kört ma. 

Yuki Tsunoda időközben a hatodik, Perez pedig visszaveszi a vezetést egy combosabb körrel. 1:31.486 az új legjobb. 

Perez korábbi bakija közben fotón is. 

Hamilton közben az élen! Keményeken a brit versenyző is, 1:32.665 az új legjobb. 

Leclerc közben javít. Már csak 155 ezredre a mexikóitól. Érdekesség egyébként, ami Ferrari T-kameráiból jól látszik: a csapatot ugyan egy sörmárka alkoholmentes termékét reklámozza, az autót tetején lévő logót félig letakarták. 

A rend kedvéért szögezzük le: Alonso is lágyakon van, míg a két Ferrari keményeken. 

Előrébb ugrik Leclerc is. Mindössze kilenc ezreddel kerül a csapattársa elé. Mostmár a monacói a második, de jön Alonso is egy friss próbálkozással. 

Záporoznak a köridők és még fognak is. Sainz négy tizedes hátrányban, viszont kemény keveréken jött be a második helyre, a közepeseken Norris és Sargeant követi a harmadik-negyedik helyen. 

És máris az élen az egyik Red Bull! Sergio Perez 1:32.969-es idővel került az első helyre a lágy abroncsokon. Nem volt tökéletes kör és az idő is lesz még jobb a folytatásban. 

Jelenleg csak Albon, Verstappen, Alonso, Stroll és Russell tartózkodik a bokszban. Mindenki más már megkezdte a munkát. 

Időközben bő egy perce zöldre váltott a bokszutca lámpája, néhányan pedig máris a pályára hajtottak. Nem mindenkinek sikerült ez jól elsőre. Sergio Pereznek a szerelői segítségére volt szüksége, mert alig tudott kikanyarodni a garázsból. 

26 fok van jelenleg a helyszínen, az aszfalt pedig 45 fokos. Ezek nem éppen azok a körülmények, amikkel majd a főbb események során szembesülnek a mezőny tagjai, ilyen szempontból a második edzés mérvadóbb lesz, de ez nem jelenti azt, hogy az FP1 felesleges lenne. A pályán tettek néhány módosítást azért, hogy a kanyarok jobban beláthatók legyenek és ezáltal biztonságosabbak, miközben a szokásos procedúrákat is végre kell hajtani. A versenyzőknek meg kell találniuk a legjobb referenciapontokat, ráadásul a korábban már említett újításokat is pályára kell vinni. Ez inkább egy teszt lesz. 

Hogy mennyire záporoznak az események a helyszínen azt jól mutatja az is, hogy a FOM megtiltotta a résztvevőknek, hogy a pályabejárásokat kerékpárral, vagy rollerrel tegyék meg. Minden további itt!

Néhány fontos infó a Pirelli részéről is. A gumibeszállító erre a hétvégére a 2-es, 3-as és a 4-es számú keverékeket hozta el.

Érdekes lesz figyelni, mire megy a hétvégén a Ferrari és legfőképpen Charles Leclerc. A monacóinak ugyanis vezérlő elektronikát kellett cserélni már a Bahreini Nagydíj rajtja előtt, ami még nem járt büntetéssel, itt viszont már most számolhat egy tíz helyes hátra sorolással. Ennek oka, hogy ebből az erőforráselemből összesen kettőt lehetne felhasználni a szezon során, ez így viszont már a harmadik friss darab.

Ilyen volt például az a hír is, amit az elsők között oszthattunk meg mindenkivel. Lewis Hamilton mellett ugyanis rengeteget láthattuk az elmúlt években Angela Cullen személyét, ennek azonban vége! A hírek szerint, amit a pilóta is megerősített, már nem a kisasszony a brit klasszis fizioterapeutája, edzője, mentora, és sokak szerint legközelebbi bizalmasa. A részletekért érdemes ide kattintani.

Ha pedig semmiről sem akarnak lemaradni a kedves olvasóink, akkor tudunk ajánlani egy másik élő cikket! Kollégánk, Mészáros Sándor a helyszínről igyekszik a legfrissebb információkkal szolgálni a sportág rajongóinak, de más érdekességeket is találhatnak itt.

Ez annál is inkább igaz, hogy a Dzsiddában található utcai aszfaltcsík más karakterisztikával rendelkezik, mint a Szahírban kialakított pálya. Erről tegnap Fernando Alonso is beszélt a sajtónapon, de szinte mindenki készül valamilyen újítással a hétvégére. Csináltunk egy összeállítást, amit érdemes átböngészni még a mai napon.

Akárcsak legutóbb Bahreinben, a főbb események itt is villanyfényben zajlanak majd, így a délelőtti gyakorlásnak még nem lesz annyira nagy tétje, azonban ez sem elhanyagolandó. A csapatoknak eddig mindössze a szezonnyitó helyszínéről volt lehetőségük adatokat gyűjteni élesben, így ez egyfajta tesztnek is kiváló ilyenkor.

Köszöntjük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdetét veszi a 2023-as F1-es szezon második versenyhétvégéje, a Szaúd-Arábiai Nagydíj első szabadedzésével.