Így zajlott az F1-es Kanadai Nagydíj
Nagy szeretettel köszöntünk mindenkit, már csak alig több mint 20 perc van hátra, és kezdődik az F1-es Kanadai Nagydíj - tartsatok velünk!
Mielőtt azonban még Montrealra fókuszálnánk, említsük meg, hogy egy igen fontos verseny már pár órája véget ért: természetesen a Le Mans-i 24 órásra gondolunk, ahol Robert Kubica, Yifei Ye és Phil Hanson győzelemre vezette a #83-as AF Corse Ferrarit. Az a Kubica, aki 2007-ben itt Kanadában óriási balesetet szenvedett, hogy aztán egy évvel később karrierje egyetlen F1-es nagydíjgyőzelmét arassa ugyanitt.
Na de akkor most már fókuszáljunk tényleg Montrealra, ahol idén először George Russell és a Mercedes indulhat majd a pole-ból. Ami meglepő is, meg nem is, hiszen tavaly is remekeltek a hűvös Kanadában, meglátjuk, a versenyen mire tudják a biztató formát beváltani. Ami tény, hogy 23 fokos a levegő, az leheletnyivel melegebb, mint az előző napoké, ami nem feltétlenül kedvez a W16-osnak.

Különös pikáns amúgy az első sor, hiszen Russell mellől Max Verstappen fog startolni: komoly múltjuk van kettejüknek, és ugyebár két hete is volt egy incidensük... Közben a vb-aspiráns McLarenek viszont csak a 3. és 7. helyeken, és ismét Oscar Piastri van kedvezőbb helyzetben Lando Norris Q3-as hibája után.
Összesen 18-an állnak majd fel a rajtrácsra, Liam Lawson és Pierre Gasly autójában ugyanis motorkomponenseket cseréltek és a beállításokhoz is hozzányúltak parc fermé hatálya alatt. A végleges teljes rajtsorrendet IDE KATTINTVA találjátok.
Stratégiailag érdekes lehet ez a futam, a Pirelli előrejelzése szerint kétkiállásos futamra van kilátás, az egy kiállás nem igazán lesz kifizetődő szerintük - íme, a potenciális forgatókönyvek a gumigyártó szerint:

Ami persze limitálja a stratégiai opciókat, hogy kinek milyen gumija maradt, és bizony itt is látunk érdekességeket: Russellnek és Verstappennek ugyanis az időmérős taktika miatt, miszerint nem a C6-ossal futották a gyorskörüket, nem maradt friss közepes keverékű abroncsa, csupán két használt, sőt a Mercedes-pilótának keményből is csak egy új garnitúra maradt. Miközben a Ferrariknál és a McLareneknél két friss kemény és egy közepes abroncs is található.

És van is eltérés a rajthoz választott gumikban: a top 10-ből Norris és Leclerc a keményeken, mindenki más a közepeseken. Ami azt is jelenti, hogy Russellnél és Verstappennél ez használt gumi - ami persze jelenthet csupán egyetlen gyorskört is.
Elindult a felvezető kör Kanadában, még most menjen ki gyorsan mindenki, akinek van még elintéznivalója!
Érkeznek vissza az autók a rajtrácsra. A rajtsorrend tehát: Russell, Verstappen, Piastri, Antonelli, Hamilton, Alonso, Norris, Leclerc, Albon, Colapinto. Na nézzük!
ÉS RAJT! Russell marad az élen Verstappen előtt, Piastrit viszont megelőzte Antonelli, feljött harmadiknak az újonc. Colapinto és Albon pedig majdnem összeér, a Williams a fűre sodródott!
Russell, Verstappen, Antonelli, Piastri, Hamilton, Alonso, Norris, Leclerc, Hülkenberg, Colapinto - Hülkenberg nagyot jött előre!
Nagyjából mindenki egy másodpercre a másiktól, nem szakadtak le egymásról az első két körben.
Sőt, Verstappen megfutja a leggyorsabb kört, próbálja nyomás alá helyezni Russellt, hat-hét tizedre tőle.
DRS-sel közelít rendesen Russellre a hátsó egyenesben a holland, de egyelőre csak közelíteni tud, támadni nem.
Közben Antonellit már két másodpercre leszakították ők ketten, de ami érdekes, hogy tőle is lemaradt kissé Piastri.
Verstappenre szólt a mérnöke, hogy figyeljen a bal első gumijára - most ki is került a DRS-zónát jelentő egy másodperces tartományból Russell mögött.
Verstappen másfél másodpercre lemaradt Russelltől, ráadásul Antonelli is már csak ennyire a Red Bulltól - akitől kettőre Piastri.
Vizuálisan az Albon-féle füvön való ugratás a start után - egyelőre amúgy nincs vizsgálat az ügyben:

Leclerc nem érzi túl jónak a kemény gumikat, mire közlik vele, hogy a közepeseknél is nagyobb a kopás a vártnál és szemcsésedés is jelentkezhet.
És közben Verstappennek sem tetszik a közepes abroncs.
Alonso tempója esett vissza, Norris utolérte, a hajtűből kigyorsítva pedig meg is előzte az Astont: feljött a hatodik helyre a brit.
És Antonelli támadja Verstappent - aki inkább ki is húzott a bokszba kereket cserélni! Már a 12. kör végén jön tehát a Red Bull, keményekre vált a címvédő!
Russell-lel azonnal reagált a Mercedes, ő is érkezett a cserére, marad Verstappen előtt a brit - sőt, Hülkenberg is ott van közöttük.
Antonelli is követi a két éllovas példáját, nála is felkerülnek a kemények. Így most Piastri, Hamilton, Norris, Leclerc, Alonso a top 5, ők még természetesen nem cseréltek kereket - viszont fontos, hogy Norris és Leclerc a kemény keveréken startolt.
Norris megelőzte Hamiltont - aki aztán azzal a lendülettel kijött a bokszba, szintén közepesről keményre váltani. McLaren 1-2 pillanatnyilag, de eltérő stratégián Piastri és Norris, viszont csak három és fél másodperc van közöttük.
Verstappen közben áthámozta magát Hülkenbergen, két másodperccel követi Russellt.
És Piastri is jön a bokszba, így most a keményeken induló Norris és Leclerc az első két helyen!
Sainz vetődött be elfékezősen Bortoleto mellé a hajtűben, nem sokon múlt a koccanás.
Norris és Leclerc tehát az első két helyen keményeken, mögöttük a már kereket cserélőknél nem változott a sorrend: Russell, Verstappen, Antonelli, Piastri - utóbbi épp most nyomta le Hülkenberget.
Leclerc amúgy minimálisan, századokkal ugyan, de gyorsabb Norrisnál, három másodperc alá faragta a különbséget az élen.
Albon reklamál a rádión, hogy nem hallgatnak rá...
Nagyon hasonló tempót megy mindenki, de inkább zárul az olló: Russellhez is lopja a távolságot Verstappen, már másfél másodperc alatt a differencia.
És most jött ki Albon a bokszba, akit nagyjából mindenki megelőzött már, aki arra járt.
Közben Leclerc-nek a B tervet javasolják, a monacói viszont inkább a C tervet preferálná.
Russell és vele együtt Verstappen kezd megérkezni Leclerc-re.
És nem is tud védekezni Leclerc Russell ellen, simán előz a Mercedes. És csak három másodpercre előtte Norris.
Verstappen egyelőre nem tudja támadni Leclerc-t, lemaradhat így Russellről. Aki viszont már két másodpercen belül Norrishoz képest.
Verstappen viszont fellélegezhet, Leclerc-t ugyanis hívják a bokszba: a 29. kör elején keményről keményre vált a ferraris.
És jön egyből Norris is, akinél viszont közepes gumi kerül fel, marad Leclerc előtt. Az élen pedig visszaáll a Russell, Verstappen, Antonelli, Piastri sorrend, mögöttük jön a két eltérő stratégiát követő rivális.
"Miért jöttünk ki a bokszba?" - kérdezi Leclerc. A mérnök szerint azért, mert a B terven vannak, a monacói viszont még jónak érezte volna a gumit.
Norris a friss közepeseken megfutotta a verseny leggyorsabb körét, bő hét másodperc amúgy a hátránya Piastri mögött.
A középmezőnyben egyébként jó csaták mennek, és a féltávhoz érve még vannak páran, akik még nem voltak kint kereket cserélni. Alonso már igen, ő előzgeti a többieket például, jelenleg a kilencedik helyen.
Verstappen marad le folyamatosan Russellről, már négy másodperc fölött hirtelen a különbség - ráadásul Antonelli is apránként közelít a Red Bullra! Látványtalanul jön eddig az újonc olasz, egy erős dobogó simán kinézhet neki.
Verstappen tempója nagyon beszakadt, Antonelli már másfél másodpercen belül hozzá képest.
A vb-harc szempontjából az is érdekes, hogy Norris is lépdel Piastri felé: hét és félről öt és fél másodpercre olvadt a távolság - igaz, itt van gumikülönbség is.
És Verstappen megint inkább kijön a bokszba, mielőtt megelőzné Antonelli: a 38. körben jön az újabb kemény gumi a holland Red Bulljára.
És Antonellivel reagál a Mercedes - és majdnem sikerült a mögévágás a Mercedesnek, éppen csak nem Verstappen elé jött vissza az olasz!
Russell-lel viszont nem reagál a Mercedes, a brit kint maradt a pályán. Piastri és Norris között pedig öt másodperc alá kúszott a távolság.
Antonelli most ott maradt másfél másodpercen belül Verstappenhez képest: ha megint hamarabb elfogy a címvédő gumija, sokkal jobb helyzetben lesz az újonc.
Norris nagy tempóval dönget Piastri felé, már négy másodperc alatt a differencia. És igen, egyelőre eltérő stratégián a két McLaren, de a végére lehet, hogy egyforma gumit kapnak az utolsó etapra.
Russell most jött a bokszba a 43. kör elején, visszaáll Verstappen és Antonelli párosa elé. Az élen most Piastri, Norris és Leclerc - és már három szekundum alatt a távolság a két vb-aspiráns mclarenes között!
Piastri jelenti, hogy egyre nehezebb vezetni az autót - de nem a szemcsésedés miatt, egyszerűen kopik a gumi.
A 46. kör elején jön Piastri az élről, Antonelli mögé jön vissza, és csak két másodperc közöttük a távolság.
Stroll és Gasly esetét jegyezték: a hátsó egyenes végén szorult le a fűre a francia.
Megejtette Norris is a kerékcseréjét az első helyről, három és fél másodperccel Piastri mögé jött vissza. De most azonos kemény gumin a két mclarenes.
És megvan a verseny első kiesője: a korábban is panaszkodó Albon állt félre a Williamsszel. De csak rövid ideig volt sárga, nem befolyásolja a futamot.
Leclerc ideiglenesen az első helyen, de ő ugyebár még csak két szett kemény gumit használt.
És Strollt megbüntetik: 10 másodpercet kapott a kanadai a Gasly-esetért!
Nagyon szoros amúgy még az eleje, ha Leclerc-t ki is vesszük a képből: Verstappen két és fél másodpercre Russelltől, tőle bő másfélre Antonelli, akit meg mindjárt utolér Piastri - és közben Norris a leggyorsabb. Zárul az olló!
És most, az 53. kör végén jött Leclerc a bokszba, így visszaállt a tényleges sorrend: Russell, Verstappen, Antonelli, Piastri, Norris, Leclerc - de több helyen lehetnek még itt csaták!
Norris folyamatosan dobálja a lila szektorokat, három másodpercre csökkentette a hátrányát Piastri mögött, aki fennakadt kissé Antonellin. Az első öt amúgy bő hét másodpercen belül egymáshoz képest!
Piastri meg is kezdte a támadást, a célegyenes végén már majdnem benézett Antonellinek!
Még forgalom is nehezíti az élboly dolgát: Russell előnye is kissé olvadt az élen, Norris pedig már szintén csak másfél-két másodpercre Piastriéktól.
És közben megvan a második kieső: Lawson állt ki a bokszba, a motort igyekeznek megóvni a Racing Bullsnál.
Teljesen egybeér az első ötös itt a lekörözések közben: hat másodpercen belül Russell, Verstappen, Antonelli, Piastri és Norris!
Antonelli kicsit leszakította magáról Piastrit, így pedig Norris nyitott DRS-sel közeledhet a csapattárs-riválisra!
Miután átjutott a bolyon, Russell újra két másodperc fölé hizlalta az előnyét az élen. Csata a két McLaren között jöhet - tíz kör még hátra!
Na lesz-e csata a két McLaren között?
Az élen Russell mozgósította a tartalékait, és Antonelli sincs egyelőre igazán közel Verstappenhez, szóval tényleg Piastri és Norris között érik a csata.
Egyelőre pont nem tudott odaérni a hátsó egyenes végére Norris! Más ívről fordultak rá amúgy a hajtűben - hét kör még!
Elment egy újabb kör, nem tudott támadni Norris. Pedig nagyon közel van már a brit.
Piastrinak segített most, hogy visszaért kicsit Antonellire, így ő is nyithatta a hátsó szárnyát - újabb kör telt el, marad a sorrend.
Sőt, most már amúgy Piastri éri utol lassan Antonellit.
Teljesen összeért a 3-4-5. helyezett autó, elképesztően kiélezett csata a dobogóért! Russell és Verstappen első két helye fixnek tűnik, ha nem történik semmi, de a dobogó alsó foka még kiadó.
ÉS OTT AZ ÜTKÖZÉS PIASTRI ÉS NORRIS KÖZÖTT! NORRIS MEGLEPTE A HAJTŰ ELŐTT AZ AUSZTRÁLT, A CÉLEGYENESBEN EGYMÁS MELLETT ÜTKÖZTEK!
NORRIS KIESETT, PIASTRI EGYELŐRE FOLYTATJA - JÖN A BIZTONSÁGI AUTÓ!
Áh, ez egyértelműen Norris hibája, semmi hely nem volt a célegyenesben Piastri mellett.
Nagyon buta és főleg nagyon sokba kerülő hiba ez Norristól, mert ő kiesett, Piastri meg bejön negyediknek...

Közben a biztonsági autó mögött Verstappen befutott Russell mellé... de ebből aligha lesz bármi. És közben már jön az utolsó kör.
A biztonsági autó mögött ér véget a futam: George Russell nyeri a Kanadai Nagydíjat Max Verstappen és Andrea Kimi Antonelli előtt, Oscar Piastri pedig a negyedik helyével 12 pontot ad a nullázó Lando Norrisnak!
Egymást dicséri Russell és a Mercedes, a brit Antonelli első dobogójának is gratulált a rádióban.
Itt a futam teljes végeredménye:

"A kis Kimiből nagy Kimi lett" - üzente Antonellinek Wolff az első pódiuma után.
Ezzel mostanra itt megköszönjük a figyelmet, de jövünk még a legfontosabb értékelésekkel, nyilatkozatokkal - két hét múlva pedig az Osztrák Nagydíjjal. Tartsatok akkor és addig is velünk!