DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
Hírösszefoglaló

Verstappen nyer, Hamiltont büntetik, Alonso autót tör: a szombati F1-es hírek

Szokás szerint egy helyre gyűjtöttük a mai F1-es híreket: ez történt a Belga Nagydíj és az autósport szombati napján.

A nap legfontosabb eseménye természetesen az F1-es sprintfutam volt Spában: a Belga Nagydíj szombati versenye 35 perces eltolódással indult, miután még korábban ennyivel később vette csak kezdetét a rajtrácsáról döntő sprintkvalifikáció.

Ami a sprintkvalit illeti: Max Verstappen szerezte meg a pole-t 11 ezreddel Oscar Piasri, és 25 ezreddel Carlos Sainz előtt. Piastri nem volt teljesen elégedett a második hellyel, a negyedik Charles Leclerc úgy érezte, hogy saját hibájából veszített el négy tizedmásodpercet és ezzel az első rajtkockát, míg a Mercedesek egymást tartották fel, ami Lewis Hamilton jó helyébe (csak hetedik lett) került – egyébként Lance Stroll hibája miatt Fernando Alonso mért kör nélkül esett ki a Q2-ben, így nem volt esélyük a pontszerzésre.

A sprintverseny aztán még az eredeti tervekhez képest is később kezdődött, mert pont a rajt előtti percekben szakadt le az ég – végül ugyan pár kör erejéig Piastri is vezetett, de Verstappen a tiszta körökben fordulónként bő egy másodpercet adott neki, és többet mindenki másnak, úgyhogy magabiztosan, tisztán megnyerte a futamot. Piastri behozta másodiknak a McLarent, Pierre Gasly pedig egy bravúrdobogót hozott az Alpine-nal. A verseny összefoglalója és végeredménye itt megtekinthető!

f1-verstappen-win_1



A futam két fontos sztorija a konkrét eredményeken és a kerékcseréken kívül Lewis Hamiltonhoz és Fernando Alonsóhoz kötődik. A spanyol pilóta falnak vágta az Aston Martint, ezzel csúnya nullázást mutatott be, ráadásul kapott egy figyelmeztetést is, amiért vészmanőverre késztette Nico Hülkenberget. Alonso az események után úgy értékelt, hogy ha már ki kell esni, akkor a legjobb most – szavai itt olvashatók!

Hamilton pedig ötmásodperces büntetést kapott, ezért lett negyedik helyett hetedik – összeértek Sergio Perezzel, és a Mercedes kilyukasztotta a Red Bull oldaldobozát. Hamilton szerint Perez nagyon lassan haladt előtte, ő ráment egy lehetőségre, majd végül összeértek, ez nála versenybaleset, de különösebben nem érdekli a dolog, mert úgysem veszített vele sok pontot egy sprintfutamon. Perez viszont az eset után fel is adta a futamot, sorra megelőzték a többiek, majd a pályáról is lecsúszott, és végül a Red Bull kihívta a bokszba – a mexikói szerint nem volt semmi látnivaló, csak Hamilton nekicsúszott

A bokszban úszott el a Ferrari dobogóesélye: Sainz csak a rossz bokszpozíció, Leclerc viszont egy újabb lassú kiállás áldozata lett. Így végül a negyedik-ötödik helyet szerezték meg Sainz, Leclerc sorrendben, amivel nem lehetnek túl elégedettek az autó egyébként nem rossz tempóját látva. A pilóták nyilatkozatai itt olvashatók!

Gasly mondott egy érdekességet még a verseny után: úgy fogalmazott, hogy nem érezte magát biztonságban a halálos balesetek helyszínén, mert a felverődő vízpermet miatt 10-20 méterre is alig látott maga előtt, így csak remélni tudta, hogy nem történik előtte baleset, és nem száguld neki senkinek.

A világbajnoki pontverseny sprint utáni állása ezen a linken megtekinthető!

Alonso egyébként hosszú éveken át rendre az F1-es Magyar Nagydíjon ünnepelte a születésnapját, ám mivel ezúttal nem a Hungaroring adott otthont a nyári szünet előtti utolsó futamnak, hanem Spa-Francorchamps, ezúttal a Belga GP szombati sprintnapjára esett az évforduló. Az Aston Martin pedig nem is feledkezett meg a spanyol 42. születésnapjáról, énekkel és természetesen tortával köszöntötték a kétszeres F1-es világbajnokot.

Említsük még meg Otmar Szafnauert, akit az Alpine pénteken derült égből villámcsapásként rúgott ki a csapatfőnöki pozícióból Alan Permane sportigazgatóval együtt. „Volt a fejemben egy időterv arra vonatkozóan, hogyan változtassunk és tegyük jobbá a csapatot. Úgy éreztem, reális ez az időterv, mivel tudom, mi szükséges ehhez. Korábban már megcsináltam. Úgy gondolom, a Renault felsővezetésének néhány tagja rövidebb idővonalban gondolkodott.”

„Így gondolom” – felelte Szafnauer arra a kérdésre, hogy irreálisnak érezte-e a franciák terveit. „Mindig is mondtam, hogy a Mercedesnek is öt év kellett, miután megvásároltak egy éppen győztes csapatot. A Red Bullnak is öt év kellett, miután megvették a Jaguart, amely egy erős középcsapat volt. Ez egyszerűen időbe telik. Ha ezzel nem tudnak megbékélni – én gondoltam valamit, ők másvalamit –, akkor jobb elválni.”

19 évvel az eljegyzésük után végre összeházasodott Jean Todt és Oscar-díjas szerelme. A Ferrari korábbi F1-es csapatfőnöke és az FIA egykori elnöke, valamint az idén Oscar-díjat nyerő színésznő, Michelle Yeoh még 2004-ben ismerkedett meg, és már az év júliusában eljegyezték egymást. Az esküvőre azonban csak most, 19 évvel – egész pontosan 6992 nappal – később került sor. A posztok alapján a ceremónián részt vett többek között a Ferrari két egykori pilótája, Gerhard Berger és Felipe Massa (Todt a Twitteren „másik fiának” nevezte a hírt az Instagramján megosztó brazilt), valamint Luca di Montezemolo egykori Ferrari-elnök és Stefano Domenicali F1-vezérigazgató, aki annak idején épp Todtot váltotta a Scuderia csapatfőnöki székében.

A The Race úgy tudja, hogy a Williams és az AlphaTauri is érdeklődik Alex Palou iránt. Az IndyCarban szokatlanul nagy fölényben lévő és domináló spanyol pilóta a szezon hajrájához közeledve csaknem száz ponttal ponttal vezet a bajnoki összetettben. Szívesen érkezne meg az F1-be, és a következő egy-két éven belül ennek el is kell jönnie az életkora miatt, de a hírek szerint szeptemberig nem is tárgyalhatna jelenlegi munkaadóján, a Chip Ganassin kívül más istállóval, miközben a McLaren 2024-re már végleg szeretné megszerezni a tavalyi botrány után azt követően, hogy F1-es tesztelési lehetőségeket is biztosítottak a pilótának. Állítólag az Arrow McLaren szerződéséből csak úgy léphetne ki, ha konkrét ajánlatot kap egy F1-es gárdától, ráadásul a sajtóhírek szerint ennek a határideje már lejárhatott.

Nézzük az F1-en kívüli híreket: ma rendezték a Formula-E világbajnoki döntőjét, pontosabban ma, egy futammal a vége előtt bebiztosította bajnoki címét Jake Dennis. Meglehetősen káoszos, két piros zászlóval tarkított versenyt láthattunk, ennek összefoglalója itt olvasható!

A Formula-2-ben egy elszabadult fejtámla vette el Jehan Daruvala győzelmi esélyeit a sorozat sprintfutamán, ahol végül brazil diadal született, a bajnokság pedig még szorosabbá vált. A verseny eseményei itt olvashatók el!

A végére pedig az F3, ahol a biztonsági autó mögötti körözés miatt először kihirdették, hogy senki sem kap pontot a sprintfutamra, majd órákkal a versenyt követően mégis az az ítélet született, hogy dehogynem. A részletek ezen a linken találhatók!

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: