DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

Verstappen nyerte az F1-es Belga Nagydíj sprintjét Piastri előtt

Az eső megkavarta a Belga Nagydíj sprintjét, de a világbajnokot nem lehetett kizökkenteni, Perez megint lenullázta magát.

Éppen a tervezett (és 17:05-re tolt) rajt előtti percekben szakadt le (ismét) az ég Spában, így végül 17:35-kor rajtolt csak el a Belga Nagydíj F1-es sprintje – a biztonsági autó mögött eltöltött öt kört követően. Ez idő alatt annyit száradt a pálya, hogy a kötelezően felrakott esőgumikat a gördülőrajt helyett a mezőny fele azonnal, rajt helyett kiment a bokszba, és felrakta az intereket. 

Az élen haladó Verstappen kint maradt Leclerc, Norris, Ocon, Russell, Sargeant és Alonso mellett, Piastri, Gasly, Perez, Hamilton, Sainz és Ricciardo viszont kijött. Verstappen az első kör végén úgy döntött, hogy mégis cserél, és így döntött mindenki más, aki a rajt helyett nem jött ki már eredetileg – így pedig Piastri átvette a vezetést, Verstappen mögött Gasly, Perez, Hamilton, Sainz, Leclerc, Norris, Ricciardo és Ocon volt a sorrend.

win



A sprint végül tizenegy körösre szűkült az extra felvezető körök miatt, de a harmadik körben (tehát igazából egyetlen, teljes mezőnnyel, bokszkiállások nélkül futott versenykör után) visszatért a biztonsági autó: a 42. születésnapját ünneplő Fernando Alonso hibázott és a Puhonban falba vágta az Aston Martint. 

Az újraindítás után aztán csak az Eau Rouge-ig bírta Piastri: Verstappen szélárnyékból az egyenesben elszáguldott mellette, és visszavette a vezetést. Közben Perez nem hogy nem tudta megelőzni a harmadik Gaslyt, hanem őt kezdték el körbeautózni a többiek: Hamilton egy agresszív manőverrel (össze is értek egy pillanatra) megtámadta, és megelőzte, majd egymás után elment mellette a két Ferrari is, sőt utolérte Norris is – majd a hetedik körben a mexikói hibázott is, lecsúszott a pályáról, és visszaesett a 16. helyre. Két körrel később pedig a Red Bull úgy is döntött, hogy ennek nincs értelme: szóltak Pereznek, hogy jöjjön be a bokszba, az ő futamának vége.

Hamilton rohama azonban itt szintén véget ért: az összeérésért kapott egy ötmásodperces büntetést, így a negyedik helyről a hetedikre csúszott vissza a végelszámolásnál. Verstappennek végül könnyedé vált a győzelem, Piastri senkitől sem zavartatva lett második, a jól taktikázó és hiba nélkül autózó Gasly pedig felállhatott a dobogóra az Alpine-nal, megelőzve a két Ferrarit, Lando Norrist és a két Mercedest. 

A Belga Nagydíj sprintjének végeredménye:

1. Max Verstappen Red Bull  
2. Oscar Piastri McLaren +6,677
3. Pierre Gasly Alpine +10,733
4. Carlos Sainz Ferrari +12,648
5. Charles Leclerc Ferrari +15,016
6. Lando Norris McLaren +16,052
7. Lewis Hamilton Mercedes +16,757
8. George Russell Mercedes +16,822
9. Esteban Ocon Alpine +22,410
10. Daniel Ricciardo AlphaTauri +22,806
11. Lance Stroll Aston Martin +25,007
12. Alexander Albon Williams +26,303
13. Valtteri Bottas Alfa Romeo +27,006
14. Kevin Magnussen Haas +32,986
15. Guanyu Zhou Alfa Romeo +36,342
16. Logan Sargeant Williams +37,571
17. Nico Hülkenberg Haas +37,827
18. Yuki Tsunoda AlphaTauri +39,267
- Sergio Perez Red Bull 3 kör
- Fernando Alonso Aston Martin kiesett
   

 

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: