DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Gasly nem érezte biztonságban magát

A dobogón végző francia 10-20 méterre sem látott előre a vízpermettől az F1-es Belga Nagydíj sprintjének elején: csak remélte, hogy nem lesz előtte baleset.

Az egész spái hétvégét tematizálja a biztonság és a vizes pályás versenyzés kérdése, ami nem meglepő a belga időjárás és Dilano van ’t Hoff néhány héttel ezelőtti tragédiája után. Abban a versenyzők túlnyomó többsége egyetért, hogy jelenleg a fő gondot az autók által felvert vízpermet jelenti, amely miatt borzalmasak a látási viszonyok még olyankor is, amikor a körülmények egyéb szempontból már lehetővé tennék a versenyzést.

Ennek láthattuk példáját a spái sprinten is, amikor a verseny elején öt körig a biztonsági autó mögött körözött az F1-es mezőny, hogy csökkenjen az állóvíz mennyisége. A győztes Max Verstappen biztonságosnak érezte a versenyirányítás döntését ezzel kapcsolatban, a harmadik helyen befutó Pierre Gasly azonban kissé másképp látta a helyzetet:

f1-gasly-verstappen-sprint-spa



„Azt hiszem, kicsit másképp látom ezt, mint Max” – fogalmazott az Alpine franciája az FIA sajtótájékoztatóján a Formula.hu jelenlétében. „Nyilván csak a saját pozíciódat tudod megítélni, s én hatodik voltam, és bizonyára más a helyzet az első-második helyen, míg hátrébb rosszabb. Szóval nem gondolom, hogy önmagában az én véleményem fontos, mind a 20 pilótát meg kell kérdezni.”

„Viszont én nem láttam semmit. Ha Oscar vagy Max balesetet szenvedett volna az egyenes közepén, egyenesen beléjük mentem volna. Még 10-20 méterrel se láttam magam elé, és már amikor a gumikat melegítettük, akkor is… csak reménykedtünk a legjobban. Nem éreztem biztonságban magam. Amikor újraindultunk, reméltem, hogy senki nem megy le a pályáról vagy ütközik és marad az egyenes közepén, mivel nyilván tudjuk, mi történt nemrég.”

„Nem a körülmények kérdése volt ez, mert azok miatt talán már az első körtől kezdve versenyezhettünk volna. A problémát a látási viszonyok jelentik. Óriási vízpermetet vernek fel most az autók, a víz ott marad a levegőben. A hatodik helyen haladva sem láttam semmit, szóval el tudom képzelni, milyen lehetett a mezőny végén.”

f1-gasly-spa-sprint-1

„Ez is hozzáadott ahhoz, hogy egyből ki akartam állni a bokszba, hogy lássak valamit, mert az egyenesben nem tudhatjuk, mi történhet. Nehéz döntés ez. Versenyezni akarunk, ugyanakkor örülök, hogy minden biztonságosan alakult ma. De elég lenne egyetlen embernek rossz helyen megállnia és máris nagyon gyorsan rossz dolgok történhetnek.”

Nem meglepő, hogy éppen Gasly emeli ki a biztonság kérdését és éppen Spa-Francorchamps-ban, hiszen néhány éve ugyanitt szenvedett halálos balesetet jó barátja és honfitársa, Anthoine Hubert a Formula-2-ben – igaz, az az incidens száraz pályán történt.

Visszatérve a mai körülményekre, Gasly nyilatkozata után Verstappen is tisztázta, hogy megérti a francia aggályait, s ő is elismerte, hogy romlott a helyzet a 2015-ös F1-es debütálása óta: „Manapság néha még a safety cart sem látni, pedig első vagyok, és az nem is F1-es autó. Úgyhogy ha tényleg meg akarunk szabadulni ettől a problémától, akkor pillanatnyilag nem tudunk versenyezni vizes pályán, ha jó látási viszonyokat akarunk.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: