DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Hírösszefoglaló

Verstappen beszól, újítás a Magyar Nagydíjon – hétfői F1-es hírek

Újabb szakember igazolhat a Red Bulltól a Ferrarihoz, különleges színt villantott a McLaren, Wolff két megoldást lát a pályahatárokra: egy helyen a hírek.

Kezdjük azzal, hogy ha esetleg valaki vasárnap késő este lemaradt volna róla, alaposan átalakult a Formula-1-es Osztrák Nagydíj végeredménye: összesen nyolc pilóta kapott utólagos büntetést, a pontszerző zónában pedig Carlos Sainz, Lewis Hamilton és Pierre Gasly is pozíciókat bukott – itt mutatjuk a részleteket. Ha pedig a pontverseny állása érdekel, az itt található.

Az FIA tegnap több mint 1200 pályahatár-átlépéses esetet volt kénytelen átvizsgálni, ebből 83 esetben történt kihágás: ebben a cikkben a bizarr számok mögé néztünk, így például az is kiderült, ki volt az a két pilóta, aki egyszer sem követett el négykerekes pályaelhagyást. Ezt gondolta magáról egyébként Esteban Ocon is, ám végül saját kínos rekordját is megdöntötte az ezért járó büntetésekkel.

ocon-spielberg-3



„Két megoldást látok. Az egyik, hogy visszahozzuk a hurka kerékvetőket, és azzal összetörjük a versenyzőket, valamint az autókat is (amint elhagyják a pályát. A másik, hogy egyszerűen eltöröljük ezeket a pályahatárokat, és hagyjuk őket versenyezni a leggyorsabb íven” – ezeket a gondolatokat Toto Wolff fogalmazta meg a történtek kapcsán.

Max Verstappen uralta egyébként a spielbergi futamot, ráadásul a legvégén még a leggyorsabb kört is megfutotta, bezsebelve az érte járó bónuszpontot. Pedig ezt csapata kockázatosnak találta, ő viszont nem – elmondta, miért.

„Messze vagyok a száz százaléktól” – mondta a csapattárs Sergio Perez, akit egész hétvégén betegség kínzott a Red Bull Ringen, és egyelőre csak reméli, hogy Silverstone-ra felgyógyul.

A Ferrarinál eközben Frederic Vasseur arról beszélt, miért kérték arra Carlos Sainzt a futam elején, hogy ne támadja Charles Leclerc-t, amely stratégia végül az első bokszkiállásnál visszaütött a spanyolra – de a csapatvezető az SF-23-as tempójáról is elmélkedett.

f1-leclerc-sainz-ferrari-spielberg

A Ferrarival szemben az Aston Martin kissé halovány versenyt futott, Fernando Alonso csak ötödik lett, de a kétszeres F1-es világbajnok úgy érzi, ez elsősorban pályaspecifikus visszaesés volt náluk – bővebben itt.

Természetesen voltak a mögöttünk hagyott futamhoz nem közvetlenül kötődő híreink is. Például Verstappen eléggé keményen beleszállt a 2026-os szabályokba, amelyeket borzalmasnak nevezett: visszaváltás az egyenesekben, még nehezebb előzés, ismét az egekbe szökő autótömeg – azaz komoly aggodalmai vannak a címvédőnek.

Eközben újfent arról számolhattunk be, hogy egy Red Bull-os szakember igazolhat a Ferrarihoz: ezúttal a sajtóhírek szerint Pierre Wache teheti át a székhelyét Maranellóba, és mások is követhetik – részletek ide kattintva.

Christian Horner pedig arról beszélt, hogy volt időszak, amikor Lewis Hamilton Sebastian Vettel csapattársa akart lenni náluk – itt mutatjuk, mit is mondott a Red Bull-főnök.

mclaren-chrome-1

Fél szemünket pedig már a soron következő Brit Nagydíjon tartjuk, azon belül is a McLareneken, amelyeknek festésébe visszatér a 2006 és 2014 között használt króm szín, még ha csak részben is – itt találhatók további képek a különleges dizájnról.

De beszámolhattunk immár egy Magyar Nagydíjjal kapcsolatos hírről is, a Pirelli ugyanis bejelentette, hogy a leglágyabb három keveréket szállítja a Hungaroringre, ami változás a tavalyi kiosztáshoz képest, ráadásul nálunk debütál egy időmérős újítás is – részletek itt.

Ami pedig az F1-en kívüli híreket illeti: beszámoltunk a NASCAR vasárnapi történelmi utcai futamáról; megírtuk, hogy a Dacia 2025-ben a Dakaron fog rajthoz állni, méghozzá Sebastien Loebbel; Jari-Matti Latvala pedig csapatfőnökként fog beülni az egyik Toyotába a WRC-ben. A hétvége krónikájához tartozik még, hogy Johan Kristoffersson Höljesben sem talált legyőzőre a Ralikrossz-vb harmadik állomásán, ahogy az IndyCarban Alex Palou is győzött zsinórban harmadszor és immár száz pont fölé nőtt az előnye a bajnoki tabellán – a spanyolról a hétfő esti hírháttérműsorunk, a Pitwall friss epizódjában is beszéltünk, amely alább nézhető meg:

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: