DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
Hírösszefoglaló

Fekete nap – csütörtöki híreink

Tragikus balesetben elhunyt Craig Breen, legendáját gyászolja a magyar autóversenyzés – a fekete csütörtök, április 13. motorsportos hírei.

Borzalmas tragédia rengette meg a motorsport világát: a Hyundai gyári versenyzője, Craig Breen halálos balesetet szenvedett a Horvát Ralira készülve. Pályatársak, riválisok emlékeztek meg az elhunyt pilótáról, egy szemtanú pedig elmondta, a véletlenek milyen tragikus összjátéka vezetett katasztrófához.

breen-lead



És sajnos nem ez volt a mai nap egyetlen szomorú híre: elhunyt a magyar autósport legendája, Cserkuti „Öcsi”.

Ilyen események mellett másodlagos minden, ami az F1-ben történt, de a továbbiakban összefoglaljuk, miről szóltak még a hírek ma. Christan Horner több nyilatkozatát is közölhettük: a csapatfőnök arról beszélt, hogy Max Verstappen aligha marad olyan sokáig az F1-ben, mint Fernando Alonso, Adrian Newey pedig nem igazol a Mercedeshez, „sok évre” számolnak vele az energiaitalosoknál.

Ha már Alonso, a spanyol elmondta, hogy akár már 15 éve visszavonulhatott volna – nagyjából akkoriban, amikor a szingapúri ütközésbotrány történt, melynek hátteréről az ifjabb Nelson Piquet árult el kemény részleteket – a brazil unokaöccséről viszont egy roppant aranyos videót mutathattunk ma. És nem ez volt az egyetlen érdekes videó ma: a McLaren a Massa-féle akción tréfálkozott, Esteban Ocon pedig egy szenzációsan vicces alkotását tette közzé.

piquet-2008-d

FormulaPlusz rovatunkban ma a Mercedes nagy változásaival foglalkoztunk, beszámolhattunk arról, hogy Carlos Sainz elmondása szerint bízik a Ferrari pozitív irányú változásában, az Aston Martin tartalékosa, Felipe Drugovich pedig elárulta, hogy nem alakult tökéletesen szerdai tesztje. Ételekről és italokról is szó esett ma: bemutathattunk egy magyar cukrászt, aki az F1-ben dolgozik, Valtteri Bottas a kávé mellett ginbe és sörbe is fektetett, Lewis Hamilton pedig egy kellemetlen sztorit idézett fel ifjúkorából.

Továbbá írhattunk ma a hongkongi milliárdosról is, aki szeretne egy ázsiai csapatot az F1-be segíteni, a Ferrari egykori „bizonyítéka” egy régi történeten élcelődött egy sort, Miamiben nem várt probléma adódott, Pierre Gaslyban pedig főnöke szerint sokkal több van még, mint amit eddig láttunk. A francia korábbi csapattársa, Danyiil Kvjat jövőre már a Hypercar kategóriában vezethet, s a TCR Világsorozatról is jutott mára egy érdekes hír.

cb42

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: