DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 9. szerda
F1

Ázsiai csapatot hozna az F1-be a milliárdos

A 2026-ra jelentkező csapatok közül többel is felvette a kapcsolatot Calvin Lo hongkongi milliárdos, aki nagyobb ázsiai jelenlétet szeretne az F1-ben.

A többek között hatalmas pezsgőgyűjtő hírében álló hongkongi milliárdos, Calvin Lo, aki a Williamsben meglévő érdekeltségei révén már most is kapcsolódik az F1-hez, a Reutersnek nyilatkozva arról beszélt, hogy a 2026-tól érkező új csapatok valamelyikéhez szeretne társulni annak érdekében, hogy erősítse az ázsiai jelenlétet a királykategóriában. Azt mindenesetre leszögezte, hogy az Andretti és a Hitech háza táján nem nézelődik, arra viszont utalást tett, hogy esetleg a Panthera lehet a „befutó”, bár nem egyedül velük tárgyalt.

„Több lehetőség is felmerült, és több csapattal is komoly tárgyalásokat folytatunk” – mondta Lo, aki azt is hangsúlyozta, hogy esetében a pénz nem jelent akadályt. Valószínűleg ez így lehet, hiszen vagyonát legutóbb 1,7 milliárd dollárra becsülték az üzletembernek, aki állítása szerint a vele kapcsolatban álló csapatok egyike már beadta a jelentkezését (talán ez lehet a Panthera), egy másik pedig jelenleg is erősen dolgozik ezen a színfalak mögött.

calvin-lo-2



Lo szerint az F1 jelenleg – nyilvánvalóan a tulajdonosok miatt – nagyon az Egyesült Államokra koncentrál, pedig ha nyitnának Ázsia felé, azzal mindenki jól járna: „Szerintem sokkal több ázsiai szereplő, befektető szeretne bekerülni ebbe a sportba, mint azt el tudnánk képzelni. Szerencsére sokukat ismerem, akik hangsúlyozták ezirányú érdeklődésüket.”

„Szeretném, ha Ázsia nagyobb szerepet kapna az F1-ben, ha több ázsiai tehetség lenne jelen, nem csak a versenyzőket tekintve, hanem a színfalak mögött is” – tette hozzá Lo, akiről valószínűleg még hallani fogunk a közeljövőben.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: