DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 20. szombat
Hírösszefoglaló

Megvan Stroll helyettese, a Ferrarinál nem aggódnak – vasárnap

Döntést hoztak a kanadai pilóta helyettesítéséről, több csapat is optimista a tesztek után, a Ferrari csapatfőnöke pedig higgadtan várja az új szezont. Összefoglaltuk a nap legfontosabb híreit.

A mai nap legfontosabb híre, hogy az Aston Martin részéről megerősítették, melyik pilóta ülhet be Lance Stroll helyére, amennyiben versenyzőjük nem tudna időben felépülni a múltkori kerékpáros balesetéből. Az továbbra is kérdéses, szükség lesz-e a pótlásra, de amennyiben igen, akkor Felipe Drugovich ugorhat be, aki így a tavalyi Formula-2-es bajnoki címe után pályafutása első F1-es futamát teljesíthetné. A brazilnak már van tapasztalata az idei autóval, hiszen a teszteken is ő vezetett Alonso mellett. Minden továbbiért ide kell kattintani.  

Az Aston Martin idei autójával Fernando Alonso is elégedett volt, ugyanakkor a spanyolok kétszeres F1-es világbajnokának elmondása szerint még van min csiszolni. A spanyol nyilatkozata itt.



A bahreini teszt során a csapatok különböző programokat futottak, így nehéz megmondani, mi is lehet a pontos erősorrend a szezon első futama előtt. Hogy segítsünk eligazodni a káoszban, egy mélyreható és részletes szakmai elemzést tettünk közzé a tapasztalt magyar szakember, Jánvári Zsolt segítségével. Érdemes elolvasni!

A három napon át tartó teszt után van néhány csapat, amely kifejezetten magabiztos a Bahreini Nagydíj előtt. Ilyen például az Alpine csapata, amelynek csapatfőnöke is elárult néhány részletet arról, miért nem teljesítettek időmérős szimulációkat, Esteban Ocon pedig szintén optimistán várja az idényt.

Nem panaszkodott a teszten mutatott teljesítményükre a Haas pilótája, Kevin Magnussen sem, ám a dán nemcsak magukról beszélt. Véleménye szerint az Aston Martinra különösen oda kell figyelni, mivel jelentősen előrébb léptek, de ezt a nézetét Pierre Gasly is osztotta.

A pozitív gondolatok sorát erősítette Valtteri Bottas nyilatkozata is, aki őszintén megvallotta, hogy nem tudja, hol is állnak pontosan az erősorrendben, abban viszont biztos volt, hogy az előző év elejéhez képest jelentősen javultak. A finn nem győzte dicsérni a 2023-as autót. Bottas véleményét itt lehet elolvasni.

Nem mindenkinek sikerült azonban igazán kielégítően az e heti gyakorlássorozat. A McLaren például több nehézséggel is küzdött, a helyszíni beszámolók szerint Lando Norris is kifejezetten frusztrált volt. A csapatfőnök próbálta más szemszögből szemlélni a helyzetet, véleménye szerint a gondok ellenére is értékes adatokat gyűjtöttek.

A minap felröppen hírekre, miszerint a Red Bull eladná az AlphaTauri csapatát, reagált az energiaitalosok részéről Helmut Marko, aki elárulta része a filozófiájuknak a második F1-es csapatuk, ugyanakkor azt is elmondta, hogy a részvényesek döntenek.Továbbiak itt.

Nem gondolná az F2 és az F3 vezérigazgatója, hogy probléma lenne a fiatal pilóták politikai megnyilvánulásaival. Bruno Michel szerint ezek a versenyzők semmi olyat nem tennének, ami árthatna a pályafutásuknak.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: