Felénél járunk a Formula.hu szokásos F1-es évértékelő sorozatában, amelyben minden kategóriában felállítottuk a saját top 3-as rangsorunkat, majd ezeket pontozva – az első helyezettek 3, a másodikak 2, a harmadikak 1 egységet kaptak – összeállt a szerkesztőség listája. Ezúttal a legjobb futamokat gyűjtöttük össze.
Nagyházi Anna: Az idei szezon egy igazán eseménydús Ausztrál Nagydíjjal indult, s hasonlóan fordulatokkal teli verseny volt a Brit Nagydíj is - mindkét futamon bekavart az eső, hibáztak a bajnoki főszereplők, így rendkívül emlékezetes volt mindkettő. A Mexikóvárosi Nagydíjon pedig több izgalmas, kemény közelharcot láthattunk, ami a most hátunk mögött hagyott korszakban sokszor hiányzott a versenypályákról.
1. Ausztrál Nagydíj
2. Brit Nagydíj
3. Mexikóvárosi Nagydíj

Gobodics Tamás: Őszintén szólva nem sok futam jutott eszembe, gondolkodnom kellett azon, hogy melyek maradtak meg bennem igazán. A Brit Nagydíj biztosan ilyen, feszített, izgalmas, fordulatos verseny volt, de utána azért már nehezebb (nekem) olyat választani, amire igazán emlékezni fogunk – az eseménydús Holland Nagydíj azért mindenképpen befér, a harmadik helyre pedig ha nem is az izgalmak miatt, de a Magyar Nagydíjat tettem.
1. Brit Nagydíj
2. Holland Nagydíj
3. Magyar Nagydíj
Balogh Bogi: A hosszú szezon hátránya, hogy mire a végére érünk, elfelejtjük az elejét. Őszintén szólva nekem már rengeteg futam kiesett. Amit nem tudok elfelejteni, az mindenképpen a szezonnyitó, ahol egyszerűen egy pillanatra nem lehetett levenni a szemünket a közvetítésről, mert mindig történt valami. Ott is, ahogy aztán a Brit Nagydíjon is, az eső kavart be. Silverstone szintén olyan verseny volt, ahol egészen a végéig nem lehetett tudni, ki lesz itt most a legnagyobb király, és külön széppé tette az egészet, hogy végre Nico Hülkenberg várva várt dobogója is elérkezett. A bronzérmes nálam a Kanadai Nagydíj, ahol az első, várva várt ütközés is megvolt a két papaja között.
1. Ausztrál Nagydíj
2. Brit Nagydíj
3. Kanadai Nagydíj

Strommer Benjamin: Sajnos az év a megszokottnál több akciószegény nagydíjat tartogatott számunkra, de azért lehet válogatni az izgalmasan alakulók közül. A McLarenek ütközésével és Russell győzelmével Kanada volt a legemlékezetesebb számomra, a másik kettő nagydíjat pedig eső tette igazán érdekessé: ott volt Melbourne és Silverstone, melyekről a McLarenek kettős kicsúszása, valamint Hülkenberg szürreális dobogója jut rögtön eszembe.
1. Kanadai Nagydíj
2. Ausztrál Nagydíj
3. Brit Nagydíj
Balogh Tamás: Megmondom őszintén, ez volt az a kategória, amelyen a legtöbbet kellett gondolkodnom egyáltalán jelölteken: nem igazán volt idén olyan futam, amelyet évek múlva is igazi klasszikusként fogunk emlegetni. Azért a két kissé kaotikus esős viadal (ahol engedték is a mezőnyt versenyezni), az Ausztrál és a Brit Nagydíj kiemelkedett, emellett pedig az akciódús és vitatott szituációkat hozó Mexikóvárosi Nagydíjon szórakoztam még igazán jól.
1. Ausztrál Nagydíj
2. Brit Nagydíj
3. Mexikóvárosi Nagydíj
Gellérfi Gergő: Élvezetes csaták, vitás helyzetek, egy extraklasszis teljesítmény és egy villogó kiscsapat – egy jó verseny minden összetevőjét tartalmazta a Mexikóvárosi Nagydíj, így ezt tettem listám élére, a második helyre a káoszt, drámát és Hülkenberg-dobogót hozó brit, a harmadikra pedig az egész hétvégén kiváló szórakozást biztosító interlagosi futam került.
1. Mexikóvárosi Nagydíj
2. Brit Nagydíj
3. Sao Pauló-i Nagydíj

Angyal Zsófia: Nincs is annál jobb, mint amikor a fájdalmas hajnali kelés után a futam izgalmai miatt pattan ki az ember szeme – a szezonnyitó Ausztrál Nagydíj viszont pontosan ilyen volt. Több időjárási körülménybe is belekóstoltunk, mindössze két újonc ért célba, az utolsó pillanatig ment a csata az első helyezésért… A Brit Nagydíj hasonló esős káoszt hozott, a dobogó harmadik fokára pedig azért az Abu Dhabi Nagydíj került a listámon, mert a háromesélyes utolsó futam – még ha maga a verseny eseménytelenebb – minden szurkolót odatapaszt a képernyő elé.
1. Ausztrál Nagydíj
2. Brit Nagydíj
3. Abu Dhabi Nagydíj
Bódog Balázs: A dobogó legfelső fokára a silverstone-i futam került, a változó körülmények a várakozásnak megfelelően hozták az izgalmakat, bár egy olyan verseny, ahol Nico Hülkenberg eléri a hőn áhított dobogót, valószínűleg önmagában top 3-at érne. A második hely az interlagosi fordulóé, a brazil aszfaltcsík sosem okoz csalódást, idén elég akár csak Max Verstappen felzárkózására gondolnunk – ami csak egy kicsivel marad el a tavalyi hasonló teljesítményétől ezen a helyszínen. A pódiumra még a mexikói verseny fért fel, az előzésekkel bőven tarkított futamról a kaotikus első körök mellett Oliver Bearman kiemelkedő negyedik helyére emlékezhetünk.
1. Brit Nagydíj
2. Sao Paoló-i Nagydíj
3. Mexikóvárosi Nagydíj

Végeredmény: Azért még mindig a víz az úr: szavazásunkon két esős futam végzett az első két helyen, megelőzve a fordulatos mexikói versenyt, a McLarenek ütközését hozó montreali viadalt és a szinte minden évben itt szereplő brazil fordulót.
1. Brit Nagydíj 18 pont
2. Ausztrál Nagydíj 14 pont
3. Mexikóvárosi Nagydíj 6 pont
4. Kanadai Nagydíj 4 pont
5. Sao Pauló-i Nagydíj 3 pont
6. Holland Nagydíj 2 pont
7. Magyar Nagydíj 1 pont
A korábbi kategóriák eredményei:
Az év versenyzője: 1. Max Verstappen, 2. Lando Norris, 3. George Russell
Az év csapata: 1. McLaren, 2. Williams, 3. Red Bull
Az év meglepetése: 1. Williams, 2. Isack Hadjar, 3. Sauber
Az év csalódása: 1. Lewis Hamilton, 2. Ferrari, 3. Alpine
Az év újonca: 1. Isack Hadjar, 2. Oliver Bearman, 3. Kimi Antonelli
Az év csapatvezetője: 1. Laurent Mekies, 2. James Vowles, 3. Andrea Stella