DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2025. december 5. péntek
Formula+

Csupán három csapat hozott fejlesztést az F1-es Magyar Nagydíjra

Köztük van viszont a Red Bull, amely az első szárnyát és az autó elejét dolgozta át: mutatjuk a teljes hungaroringi fejlesztési listát.

Mindössze három istálló jelentett le hivatalosan fejlesztéseket az FIA felé a Formula-1-es Magyar Nagydíjra, a többiek nem érkeztek újításokkal a Hungaroringre – ami olyan szempontból nem feltétlenül meglepő, hogy a nyári szünet előtti utolsó fordulóról van szó.

f1-fejlesztes-redbull-hun-1



A négy élcsapat közül egyedül a Red Bull érkezett fejlesztéssel Mogyoródra. Egyfelől módosítottak az első szárnyon: alkalmazkodva a nagy leszorítóerőt igénylő pályán használandó hátsó szárnyhoz, hosszabb második szárnyelemmel készültek, hogy növeljék a terhelést. Emellett a jobb fékhűtést célozva átszabták az első kerekeknél lévő karosszéria-elemeket is.

A többi élcsapat nem jelentett le fejlesztést – sőt, mint arról már csütörtökön írtunk, a Mercedesnél például visszafejlesztésről lehet beszámolni, hiszen ismét félretették az Imolában debütált új hátsó felfüggesztést.

f1-fejlesztes-aston-hun

Ami a középmezőnyt illeti: az Aston Martinnál a Red Bullhoz hasonló módon, pályaspecifikusként megjelölve módosítottak és „agresszívabbá” formálták az első szárny lapját, hogy jobb egyensúlyt alkosson az itteni specifikációjú hátsó szárnnyal.

Végezetül pedig a Racing Bulls hozott két újítást: egyfelől változtattak az első fékdobok egyes elemeinek formáján, hogy javítsák az autó hátulja felé tartó levegő áramlását, másfelől pedig nagyobbra szabták a motorborításon lévő hűtőpaneleket, értelemszerűen a motorhűtést javítva ezzel, készülve az esetleges magyarországi hőségre.

f1-fejlesztes-rb-hun

Az F1-es Magyar Nagydíj programja 13:30-kor kezdődik az első szabadedzéssel – a hétvége teljes menetrendje ide kattintva böngészhető.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: