Visszatér az Imola előtt használt hátsó futóművéhez a Mercedes a hétvégi Formula-1-es Magyar Nagydíjon – árulta el Andrea Kimi Antonelli a csütörtöki médianap során a Hungaroringen.
A Mercedes kifejezetten erősen kezdte a 2025-ös szezont, olykor Max Verstappen mellett ők tűntek a McLaren fő üldözőinek. Az európai évad kezdete óta azonban egyértelműen visszaesett az Ezüst Nyilak teljesítménye – leszámítva a kanadai kiruccanást, ahol győzelmet és kettős dobogót jegyzett az alakulat.

A formahanyatlás egybeesett azzal, hogy Imolában bevetették az új hátsó futóművet. Az Emilia-romagnai Nagydíj után egyszer már félretette a fejlesztést két futamra, Monacóra és Barcelonára a gárda, mert George Russell és Antonelli egyaránt balanszproblémákkal küzdött, Spielberg óta azonban újra az újabb specifikációt használták.
A Mercedes azonban azóta sem találja a formáját, egyértelműen csupán negyedik erőnek számít jelenleg, és főleg Antonelli az, aki küszködik – a csapat pedig maga is elismerte, hogy ez nagyrészt annak tudható be, hogy rossz irányba mentek el. A Hungaroringen azonban visszatérnek a korábbi megoldáshoz:
„Ezen a hétvégén visszatérünk a korábbi felfüggesztésre, és remélhetőleg ez visszahozza az érzetet” – árulta el Antonelli. „Mióta váltottunk az új futóműre, Kanadát leszámítva küszködtem az autó vezetésével és azzal, hogy önbizalmat gyűjtsek.”
„Valószínűleg a magam részéről én sem alkalmazkodtam a legjobban, mert mindig próbáltam megőrizni a saját stílusomat és úgy vezetni, ahogy szeretnék, de ez nem igazán működött. George ugyanakkor jobban alkalmazkodott, ráadásul más is a vezetési stílusa, így jobban is tudott adaptálódni. Ez az, ami sújt az európai szezonban. Remélhetőleg a régi futómű visszahozza azt az érzetet, ami megvolt az európai idény kezdete előtt.”

A 18 éves újonc megjegyezte: Montrealban az egyenesben való kemény fékezések és kigyorsítások, valamint a jól tapadó aszfalt kedvezhetett a W16-osnak és a fejlesztésnek is. Ugyanakkor a többi helyszínen nagyon szenvedett Antonelli: elmondása szerint az agresszív stílusa még kiszámíthatatlanná tette az autó viselkedését, így amikor igazán nyomni akarta, nem érezte megfelelően, hogy be fog-e tapadni az autó vagy sem.
Russell nincs meggyőződve róla, hogy a futómű a ludas
Eközben a csapattárs és összetettben negyedik Russell nem biztos benne, hogy a hátsó felfüggesztés a gondjaik okozója: „Ez része a fejlesztésnek, más csapatoknál is láthattuk idén, hogy hoznak valamit az autójukhoz, és gyakran látod a nyereségeket, de mielőtt feltennéd őket az autóra, nem igazán tudod, milyen limitáló tényezői lesznek.”
„Szóval nincs rá garancia, hogy emiatt léptünk hátra. Tényező lehetett, ezt a hétvégét arra használjuk, hogy ezt felmérjük, de ha egészben nézzük az eredményeket, határozottan hátraléptünk, és vissza kell térnünk az ismert alapokhoz.”