A Red Bull most először volt gyorsabb
Ez volt az első olyan verseny, amikor kijelenthetjük: a Red Bullé volt a leggyorsabb autó, és nem a McLarené. Egy körön eddig sem volt igazán nagy fórban a wokingi alakulat, ott némely pályán eddig is nyílt esély a többiek előtt, de versenytempóban még egyetlen egyszer sem tudták velük igazán felvenni a kesztyűt – Suzukában Max Verstappen a pályapozícióval nyert, nem azért, mert gyorsabb lett volna.
Hogy ez most miért alakult így, annak két fő oka van, és ezekről ebben a cikkünkben külön is írtunk!
Ilyenkor üt vissza a két jó pilóta a McLarennél
Imola előtt kicsit úgy tűnt, hogy az addigi tendenciák alapján a következő hetekben letisztulhat a vb-harc, Oscar Piastri és Lando Norris egy az egyben maradhat, ha leszakítják magukról Verstappent – és akkor kifizetődik az a világos, nyílt és egyértelműen támogató taktika, amit a csapatvezetés a két pilóta felé kommunikál.
Harcolhattok, azt csináltok, amit akartok, még abban az esetben sem szólunk bele a párharcotokba, ha indokolt lenne, és csak annyit kérünk, hogy ne ütközzetek – ez a protokoll Andrea Stelláéknál, ami akkor jó, ha tényleg csak egymással csatáznak a versenyzők.
De ha van egy külső fenyegetés, akkor már egymástól veszik el a pontokat, és adnak ezekkel esélyt a riválisnak, jelen esetben Verstappennek. A vb-éllovas Piastri kétszer végzett szorosan Norris mögött, mindkétszer megcserélhették volna a versenyzőket, ha mondjuk (nem bántani akarom, csak a jó példa kedvéért hozom fel őt) Valtteri Bottas vezetné Lando Norris autóját, és lenne egy kinevezett, kimondott zászlóvivő, aki mögé fel kell sorakozni, akinek az egyéni sikere közös érdek.
Ez egyelőre nem került sokba, és lehet, hogy nem is fog, de az biztos, hogy egyik pilóta pontszáma sem „optimalizált” – és ez az előny Verstappen oldalán, amiről már a szezon előtt is beszéltünk, és ami rengeteget érhet később.
De csak akkor, ha a Red Bull tényleg fel tudja venni a kesztyűt és tényleg képes lesz olyan autót adni a hollandnak, amivel támadhat – mindenesetre eljutottunk a hetedik versenyhétvégéig úgy, hogy partiban van, látótávolságon belülről követi a riválisokat, mert ők egymástól veszegetik el a pontokat.
Nyilván nem lehet másképp csinálni ezt a McLarennél, májusban senki mögé nem lehet odarendelni a csapattársat ilyen pontkülönbségnél, a helyzetnek tehát nincs megoldása – de éppen ezért tökéletesen alakulnak a dolgok Verstappen számára…
Sainz egy körön már megvan, de a pontokat Albon hozza
Sorozatban negyedik nagydíjon rajtolhatott Alexander Albon elől Carlos Sainz, aki az első néhány „ismerkedős” hétvége után felvette a ritmust Grove-ban, és az időmérős csatában immár fordított, vezet a csapatnál évek óta vezérszerepet betöltő brittel szemben.
A pontokat viszont továbbra is Albon hozza, aki sorozatban másodszor lett ötödik, összességében harmadszor ért el idén ilyen extra eredményt. Sainz veszített már kiemelkedő pozíciót a saját hibái és balszerencse miatt is, ezúttal is inkább a stratégia és a VSC-/SC-fázisok szúrtak ki vele, így lett nyolcadik, de versenyen eddig csak egyszer végzett Albon előtt, ami frusztrálhatja – főleg, hogy a tempója most már tényleg rendben van.
A megszerzett pontok aránya viszont 40–11 Albon javára.
Mintha nem ugyanazt látná Leclerc és Hamilton
Eddig egyértelmű a képlet a Ferrari pilótái között: Charles Leclerc a gyorsabb, a magabiztosabb, egy körön 6-1-re veri Lewis Hamiltont, a sprintidőmérőkkel együtt 7-2-re, de most mintha kicsit fordulna a széljárás, legalábbis a hozzáállást tekintve.
Hamilton az év eleje óta letört, illetve fokozatosan azzá vált, Leclerc-en érezhető volt a motiváció akkor is, amikor az autó nem működött jól. Az utóbbi hetekben viszont valami változott: a monacói frusztrált, elégedetlen, minden megszólalásán érződik a feszültség, és az, hogy ez az év már mehet is a kukába, ami neki nyilván óriási csalódás a tavalyi, főleg a tavalyi ősz után.
Hamilton sem magabiztos, de rajta most valahogy kevésbé érződik mindez, és az utóbbi két versenyhétvégén több pontot is gyűjtött, mint Leclerc, akit így az amúgy egyértelmű tempóhátrány ellenére nyolc egységnyire megközelített a tabellán.
A különbség jól kihallható volt az imolai értékeléseikben is, Leclerc már-már depressziós hangulatban értékelte a szerinte szinte értékelhetetlen hétvégét, Hamilton viszont motiváltan nyilatkozott a számára pozitívan alakuló futam után. „Kína óta először éreztem jól magam az autóban” – fogalmazott, miközben a monacói szinte beszélni sem akart arról a bizonyos autóról.
A paddockban szárnyra kaptak olyan pletykák, hogy Leclerc egy kissé kiábrándult Maranellóból, a Formula.hu helyszíni tudósítója, Mészáros Sándor is tett erről említést az egyik helyszíni videós bejelentkezésében hétvégén. Most jön a hazai futama, amit tavaly végre meg tudott nyerni, és ahol általában a mezőny előtt jár, így érdemes lesz figyelni a motivációját, a hozzáállását.
A nyilatkozataiban ugyanis még Monaco sem tudta igazán felpörgetni, mondván ezzel az autóval ott is kínszenvedés vár rá. Hamilton ellenben úgy fogalmazott, hogy izgatottan várja a hétvégét…
Rossz sztorikkal került be a hírekbe Colapinto
Nem úgy alakult Franco Colapinto F1-es visszatérése és Alpine-bemutatkozása, ahogy azt remélte. Nem indult rosszul a hétvégéje, tekintve hogy most először vezethette ezt az autót és ezeket a gumikat, de elkövette azt a hibát, amitől Flavio Briatore kimondva is óva intette: összetörte az autót, méghozzá csúnyán.
Vasárnap aztán esélye sem volt a pontszerzésre, a 16. helyen zárt, a teljesítményével nem tudta felhívni magára a figyelmet. Az argentin szurkolókkal viszont igen, hiszen a miatta fellelkesülő tábor online bántalmazásig jutott Yuki Tsunodával szemben, Jack Doohan is megkapta a magáét tőlük, Colapintónak pedig egy interjúban kellett arra kérnie a szurkolóit, hogy viselkedjenek már épeszű módjára.
Nos, az első hétvége után nem a legnyugodtabban mehet a monacói falak közé…