DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
Formula+

Nem lesz könnyű dolga a Ferrarinak: felülvizsgálati kérelmek az elmúlt évekből

A legutóbbi esetek nagy részében az FIA elutasította a csapatok kérelmét: összeszedtük, mivel próbálkozott korábban a Ferrari vagy épp a Red Bull.

Kedden tartják a meghallgatást a Ferrari felülvizsgálati kérelme kapcsán, amelyet azok után nyújtottak be, hogy Carlos Sainz öt másodperces időbüntetést kapott a Formula-1-es Ausztrál Nagydíj hajrájában, amiért az utolsó állórajtos újraindításnál ütközött Fernando Alonsóval. Mivel a verseny a safety car mögött ért véget, hiába szelte át negyedikként a célvonalat a spanyol, a mezőny annyira együtt volt, hogy a pontszerzők közül is kicsúszott.

f1-sainz-alonso-melbourne



Ahogy azt már többször kiemeltük, ahhoz, hogy egyáltalán beengedjék a Scuderia felülvizsgálati kérelmét és újratárgyalják az ügyet, a maranellói csapatnak új, releváns és jelentős bizonyítékkal kell előállnia, amely az ítélethozatal időpontjában nem állt a felügyelők rendelkezésére. Az ügy apropóján megnéztük az elmúlt évek eseteit, amikor felülvizsgálati kérelmet nyújtottak be egyes alakulatok – mint majd láthatjuk, túl sok esély nincs arra, hogy Sainz büntetését utólag semmissé tegyék.

 

Amikor nevetség tárgyává vált a Ferrari

Talán a legismertebb eset az előző néhány szezonból a 2019-es Kanadai Nagydíjon történt. Sebastian Vettel egy hiba miatti pályaelhagyást követően úgy tért vissza a pályára Lewis Hamilton elé, hogy a Mercedes-pilótának el kellett vennie a gázt. A stewardok az incidensért öt másodperces büntetéstben részesítették a ferrarist, aki így hiába ért célba elsőként, Hamiltoné lett a győzelem – ezt követte az emlékezetes táblapakolós jelenet a némettől.

A Ferrari felülvizsgálati kérelmében többféle bizonyítékot is igyekezett prezentálni, beleértve Vettel autójának telemetriai adatait, valamint belső kamerás felvételeket. Ezekről a felügyelők megállapították, hogy már az ítélet meghozatalakor is rendelkezésre álltak, azaz nem minősültek új bizonyítéknak. A Vettel sisakját szemből vevő kamera képe már igen, azt azonban a stewardok nem találták jelentősnek, mivel indoklásuk szerint más felvételekből látszik ugyanaz.

f1-vettel-2019-montreal

Vettel és az emlékezetes táblapakolás

 

Az igazán vicces és emlékezetes pontja a Ferrari kérelmének persze az volt, hogy bizonyítékként csatolták a korábbi F1-es pilóta, Karun Chandhok futam utáni videós elemzését is a történtekről. Természetesen az FIA ezt is lesöpörte az asztalról, hiszen hiába volt új a bizonyíték, sem releváns, sem jelentős nem volt, hiszen ahogy írták, „egy harmadik fél személyes véleményéről” volt szó. A Chandhok-érvelés azóta is sokszor nevetség tárgya, maga az indiai expilóta is célzott rá néhány napja a Sainz-eset kapcsán.

 

Az F1 Twitter-posztja vált bizonyítékká

A 2019-es esetnél tehát nem nyitották újra az ügyet, a 2020-as évadnyitó Osztrák Nagydíján történtek azonban más végkimenetellel zárultak. Az időmérő utolsó etapjában történt, hogy Valtteri Bottas hibája után belengetett sárga zászlós jelzés hatálya alatt futotta meg a legjobb köridejét Hamilton. Eleinte a britet felmentették, ám nem sokkal a vasárnapi futam előtt jött a fordulat: a Red Bull az eset felülvizsgálatát kérte, mondván, hogy új, releváns és jelentős bizonyítékkal tud szolgálni arra, hogy a brit tényleg elment a sárga zászlós jelzés mellett.

És ezúttal tényleg ilyen bizonyítékról volt szó – ami viszont az ügy érdekességét adja, hogy annak az alapja a Formula–1 hivatalos Twitter-csatornájára feltöltött videó volt. Abban ugyanis láthattuk a Hamilton Mercedesére felszerelt 360 fokos kamera felvételét is, amelyen egyértelmű volt, hogy a pilóta láthatta a sárga jelzést. A 360 fokos videó pedig annak mérete miatt nem is állt a stewardok rendelkezésére közvetlenül a kvalifikációt követően, így új, releváns és jelentős bizonyítéknak is minősült, ezért pedig Hamiltont kevesebb mint egy órával a spielbergi futam startja előtt három hellyel hátrébb sorolták a rajtrácson (a második helyett az ötödik kockából indulhatott így).

 

A kreált bizonyíték nem bizonyíték

A Hamilton és Max Verstappen végletekig kiélezett 2021-es világbajnoki párharca kétszer is felülvizsgálati kérelembe torkollt. Az egyik esetre a Brit Nagydíjon történt emlékezetes ütközést követően került sor: az első körös balesetért a felügyelők „túlnyomórészt” Hamiltont találták felelősnek, amelyért tíz másodperccel szórták meg a hétszeres világbajnokot. Aki azonban így is megnyerte hazai versenyét, a Red Bull ezért kevesellte a kirótt szankciót.

f1-hamilton-verstappen-silverstone-2021

Még Hamilton íveit is leutánozta a Red Bull, de ez nem számított

 

A kérelmet nagyon komolyan vették az energiaitalosok, hiszen amellett, hogy többek között GPS-adatokkal igyekeztek alátámasztani az igazukat – összehasonlítva Hamilton későbbi, Charles Leclerc elleni előzése során választott ívével is –, egy filmforgatási napot részben konkrétan arra szántak, hogy az akkor teszt- és tartalékpilótaként náluk szereplő Alexander Albonnal „utánozták le” azt, ahogy Hamilton az ütközésnél vette a Copse-kanyart.

A stewardok egyik bizonyítékot sem találták újnak, relevánsnak és jelentősnek, az Albon-féle másolás kapcsán pedig külön kiemelték, hogy azt a bizonyítékot „nem találták, hanem készítették” a Red Bull-osok, méghozzá olyan adatok alapján, amelyek rendelkezésre álltak az ítélethirdetéskor is, így pláne nem felelnek meg a Nemzetközi Sportkódexben foglalt kritériumoknak.

 

Vettel dobogója múlt a kevés üzemanyagon

A 2021-es Magyar Nagydíjon Vettel szinte végig a később győztes Esteban Ocont üldözte, de nem sokáig örülhetett az Aston Martinnal megszerzett második dobogós helyezésének, a verseny után ugyanis kizárták a németet, mivel autójában nem tudták kinyerni a szabályok által meghatározott egyliteres üzemanyag-mennyiséget.

f1-vettel-2021-hun

Az Aston azért nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, mert állításuk szerint 1,44 liter üzemanyagnak kellett volna az autóban maradnia, hiába tudtak az FIA emberi mindössze 0,3 litert kinyerni belőle. A csapat új és releváns bizonyítékként azzal szolgált, hogy az üzemanyagpumpa meghibásodása miatt jelentős mennyiségű üzemanyag távozott az üzemanyagcellából, ezért nem maradt a mintavételhez szükséges egyliteres mennyiség.

A felügyelők elismerték, hogy ez új bizonyíték, ugyanakkor nem tartották relevánsnak azt, ugyanis az az istálló felelőssége, hogy minden körülmények között biztosítsa a mintavételhez szükséges üzemanyag-mennyiséget, nem számít, hogy milyen okból nem tudta ezt teljesíteni. A felülvizsgálati kérelmet tehát elutasították, az ezzel egyidejűleg szintén beadott fellebbezést ennek nyomán később visszavonta az Aston Martin.

 

Nem lehet megvárni az összes felvételt

Még egy Verstappen–Hamilton incidens 2021-ből, ezúttal Brazíliából: a brit a 4-es kanyar külső ívén támadta a hollandot, aki azonban nem hagyott neki teret, s végül mindketten lesodródtak a pályáról. A felügyelők ugyan „jegyezték” a történteket, végül azonban úgy ítélték meg, nem szükséges büntetni Verstappent – ami persze nem tetszett a Mercedesnek, így jött is a felülvizsgálati kérelem.

f1-verstappen-hamilton-brazil-2021

Az új, releváns és jelentős bizonyítéknak Verstappen elölre néző onboard kamerájának felvételét szánták, amely valóban nem volt elérhető a stewardok számára a döntés pillanatában, tehát mindenképp újnak minősült. Csakhogy a stewardok nem ítélték relevánsnak a felvételt: indoklásuk szerint semmi olyan új információt nem tartalmazott a videó, amely más kameraszögekből ne lett volna elérhető. A felügyelők egyébként még azt is hozzátették, hogy aligha az a Sportkódexben felülvizsgálati jog célja, hogy a csapatok az ott meghatározott kéthetes időtartamon belül bármelyik pluszban elérhető felvétel okán kérelmeket nyújtsanak be az ítéletek ellen.

 

Az utolsó próbálkozás sikeres volt

A legutóbbi felülvizsgálati kérelemre az Ausztrál Nagydíjat megelőző Szaúd-arábiai Nagydíjon került sor, amikor Fernando Alonsót eleinte plusz tíz másodperces büntetéssel sújtották a leintést követően, amiért az előző öt másodperces büntetésének bokszbéli letöltése során hozzáért az autójához a hátsó emelő.

f1-alonso-jeddah

Az Aston Martin azonban sikerrel járt, ugyanis az általuk bemutatott bizonyítékok valóban újak, relevánsak és jelentősek voltak: a csapat ugyanis korábbi példákon keresztül mutatta be, hogy előzőleg nem járt szankció hasonlóért, valamint a Sporttanácsadói Bizottság ülésein készült felvételekből az is kiderült, hogy az előzetesen gondolttal ellentétben nem minősül az autón való munkának az emelővel való kontakt. Így Alonso végül visszakapta a dobogós helyezését – a kavarodásról és annak elhúzódásáról itt írtunk bővebben.

 

Miben bízhatnak Sainzék?

A fentiekből látszik, hogy valóban csak akkor van esélye bárkinek sikerrel járni egy felülvizsgálati kérelem során, ha az általa prezentált bizonyítékok, valóban újnak, jelentősnek és relevánsnak számítanak. Egyelőre a Ferrari nem kommunikált azzal kapcsolatban, hogy ők pontosan milyen bizonyítékokra támaszkodnának.

Sajtóértesülések szerint azzal érvelhetnek, hogy a Pierre Gasly és Esteban Ocon között történteket első körös balesetnek minősítve nem szankcionálták, míg Logan Sargeant hibáját, amellyel felöklelte Nyck de Vriest, nem is vizsgálták a felügyelők – csakhogy ezek legfeljebb érvek, nem pedig bizonyítékok, ráadásul semmiképp sem olyanok, amelyek ne lettek volna ismertek a stewardok számára az ítélet meghozatalakor. Döntés mindenesetre kedden, akkor alighanem okosabbak leszünk – ha pedig mégis befogadnék Sainzék kérelmét, egy külön meghallgatás tárgya lesz az, hogy megvizsgálják, hogy az új bizonyítékok fényében visszavonják-e a spanyol melbourne-i büntetését.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: