DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F2/F3

Hubert büszke volt arra, hogy kevesebb pénze ellenére is tudott nyerni

Az autósportban az utóbbi évtizedekben hatalmas pénzügyi háttér nélkül szinte lehetetlen már a junior-kategóriákban is győzni. A tegnap szerencsétlenül járt Anthoine Hubert-nek viszont sikerült.

Hiába az egyre növekvő biztonság, az autósport sajnos még mindig rendkívül kockázatos versenyág, ahol időnként előfordul halálos baleset is. A belgiumi Formula-2-es versenyhétvége szombati futamán tömegbaleset történt a pálya egyik leggyorsabb és legbeláthatatlanabb pontján, az Eau Rouge után, aminek következtében Anthoine Hubert életét vesztette, de a másik fő érintett, Juan Manuel Correa is súlyos sérüléseket szenvedett.

A fiatal francia mindössze huszonkét éves volt és a szakemberek fényes jövőt jósoltak neki az autósportban, esélye lehetett volna a Formula-1-be is bekerülni. Nem tartozott az utóbbi években megszokott, fizetős pilóták közé, amit elért, saját erejéből érte el.

Hubert sokkal inkább tehetségének, mint pénzének köszönhette sikereit


Először 2013-ban hívta fel magára a figyelmet, amikor tizenhat-tizenhét évesen a francia Formula-4-es bajnokságot végig dominálva, tizenegy futamgyőzelmet aratva nyerte meg több, mint százpontos előnnyel. Egy évre rá a Formula Renault 2.0-s szériában olyan ellenfelek közé sodorta a sors, mint Nyck de Vries, Alexander Albon és Jack Aitken. Második szezonjában már két futamot megnyert és öt másik alkalommal állhatott még dobogóra.

Legnagyobb harcát mindig saját éves költségvetésének megteremtése jelentette, mivel nagy ellenfeleivel ellentétben nem rendelkezett sem dúsgazdag apukával, sem egy óriásvállalat szponzori hátterével. Ennek ellenére teljesítménye mindig elég meggyőző volt ahhoz, hogy szépen fokozatosan továbblépdelhessen a juniorkategóriákban.

2017-ban már a GP3-ban nyomhatta a gázt, rögtön első évében remek benyomást tett mindenkire, az összetett negyedik helyén végzett, a bajnok George Russell lett. Tavaly pedig már a bajnoki címet is besöpörhette, sikereinek hála pedig egyre inkább felfigyeltek rá és idén már a BWT Arden istálló Formula-2-es csapatánál versenyezhetett és Monacóban, valamint Franciaországban a dobogó tetejére állhatott fel.

A Renault junior-programjába is bekerült

Tehetségének köszönhetően a Renault érdeklődését is felkeltette és 2018 májusától a francia istálló juniorprogramjának részesévé vált. Már GP3-as versenyzőként is tisztában volt azzal, mekkora teljesítmény hatalmas pénzügyi háttér nélkül idáig eljutni.

„Mivel nem rendelkezem valami nagy költségvetéssel, már attól is boldog vagyok, hogy a GP3-ba eljutottam és olyan pilóták ellen csatázhatok a bajnoki címért, akik jóval több pénzt költhetnek. Úgy gondolom, óriási eredmény, hogy ilyen hátrány ellenére is mindig sikerült annyit nyújtanom, hogy a következő kategóriába léphessek” – fogalmazott Anthoine Hubert.

Sajnos azt már sosem tudhatjuk meg, mire ment volna, ha esetleg a Formula-1-be is bekerül a tehetséges francia.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: