F1 hírek
Marko: Ez árt a hírnevünknek
A Red Bull tanácsadója nem aggódik a Szingapúri Nagydíj péntekjén felkapott sajtóhírek miatt, mely szerint a csapat a 2021-es évben átlépte a megengedett költséglimitet.
részletekWolff kemény fellépést vár az FIA-tól
Ha bebizonyosodik, hogy bármely csapat túlköltekezett 2021-ben, akkor a Mercedes csapatvezetője hasonlóan keménykezű vezetést vár el Mohammed ben Sulayeméktől, mint eddig idén.
részletekFerrarik az élen, probléma Verstappennél
Carlos Sainz közepes, majd lágy abroncson is leggyorsabb volt a Szingapúri Nagydíj éjszakai szabadedzésén. A két Ferrarit Russell és Verstappen követte, utóbbi az edzés zömében a bokszban vesztegelt.
részletekBottas örül Zhou maradásának
A finn mellett továbbra is az idén bemutatkozó pilóta fog versenyezni jövőre. A tízszeres futamgyőztes szerint a kínai helyet érdemel a Formula-1 2023-as mezőnyében.
részletekHorner „nem tud” költségtúllépésről
A pénteken kirobbant csalásgyanúra reflektálva a Red Bull F1-es csapatvezetője jelezte: az FIA részére benyújtott számlák alapján egyértelműen a költségplafon alatt maradtak 2021-ben.
részletekHamilton kezdett a legjobban Szingapúrban
Az első szabadedzés végén a semmiből ugrotta át az addig domináló Max Verstappent a Mercedes klasszisa, Charles Leclerc ezúttal a harmadik helyre hozta be a Ferrarit.
részletekEz történt a szingapúri első szabadedzésen
Egy hosszabb szünetet követően, 2019 után száguldhat ismét Szingapúr utcáin a Formula-1 mezőnye. Kövessétek velünk az első szabadedzés eseményeit élő szöveges közvetítésünkön keresztül.
részletekGyanús: Csalhatott a Red Bull?
Sajtóértesülések szerint az energiaitalosok szabályt szeghettek tavaly és idén is, de még egy csapat elkövethette ugyanezt. A riválisok háborognak a történtek miatt.
részletekMi változott az F1-es autókon Szingapúrra?
A McLaren jelentősebb csomagot hozott, a Ferrari, a Mercedes és még két csapat viszont egyáltalán semmit. Nézzük, hogy mik újultak meg az autókon erre a hétvégére.
részletekBrawn szerint nincs értelme a V10-nek
Nem ért egyet Sebastian Vettel korábbi felvetésével az F1 ügyvezető igazgatója. Bár a német szerint a fenntartható üzemanyagokkal a szívó motorok is visszatérhetnének, Ross Brawn ezt másképp látja.
részletekFrusztráció, kiszáradás: Szingapúr megterhelő
A meleg, a magas páratartalom és a kiszáradás mellett az is frusztrálhatja az F1-es versenyzőket, hogy nehezen tudnak majd előzni: jöhetnek a bevetődések és a türelmetlenségek a futamon.
részletek„Eredetileg Vettel kettes számú volt”
A Red Bullnál legendássá váltak azok a történetek, ahogy Mark Webber háttérbe szorult Sebastian Vettel mögött a domináns években. Kevesen tudják, hogy eredetileg Vettel lett volna a vízhordó.
részletek