DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 21. szombat
F1

Verstappen nyerte a fordulatos esős-száraz Kanadai Nagydíjat

Vezetett ugyan Russell és Norris is, de két esős szakasz és két biztonsági autós fázis után a Red Bull világbajnoka nyerte az év eddigi legjobb futamát Montrealban.

Max Verstappen idei hatodik sikerét hozta a Formula-1-es Kanadai Nagydíj, ám ezúttal nem volt sima az útja a győzelemig a hollandnak. A futam esőben indult, és George Russell sokáig vezetett a pole-ból indulva, majd a száradó aszfalton sem a címvédő, hanem Lando Norris diktálta a legjobb tempót, és mindkettejüket meg is előzte. A 25. körben azonban jött a biztonsági autó Logan Sargeant balesete miatt, Norris pedig ezúttal pechesen jött ki ebből, így Verstappen került az élre, és onnan már vissza sem nézett a győzelemig, noha még egy SC-fázis és slick gumikra váltás is fűszerezte a versenyt.

f1-montreal-futam-2



Norris szintén kalandos úton lett a Red Bull-os mögött második, hiszen az újraindtást követően Russell-lel csatázott. A Mercedes britje szerezte meg a dobogó alsó fokát, de több hiba után: Oscar Piastrival vívott az utolsó sikán előtt, amelyet át kellett vágnia, így ideiglenesen Lewis Hamilton is elé került, a csapattársát azonban hamar visszaelőzte a lágyabb abroncsokon. Ötük mögött az Aston Martinok következtek, pontot szerzett még a rajthibája miatt büntetést kapó Daniel Ricciardo, valamint a két Alpine is.

Sergio Perez és a Ferrarik azonban betliztek Montrealban. A mexikói a táv utolsó harmadában forgott bele a falba, majd egy körrel később ugyanott Carlos Sainz is megpörgött, összeszedve menet közben Alexander Albont is, ezzel kiváltva a második biztonsági autós fázist. Charles Leclerc pedig a starttól kezdve motorgondokkal küzdött, menet közben az eső visszatértekor kemény slick gumikat kapott, végül pedig kiállni kényszerült, így a Ferrari kettős kiesést könyvelhetett el.

 

Így zajlott a futam

Megérkezett az eső Montrealba a Formula-1-es Kanadai Nagydíj előtt egy-másfél órával, ráadásul a rajt pillanataiban ismét szemerkélni kezdett, így vizes pályán vágott neki a mezőny a 70 körös távnak. A pole-pozícióból George Russell, mellőle Max Verstappen várhatta a piros lámpák kialvását: ők és a full esős gumikat választó két Haason kívül mindenki más az intermediate abroncsokon startolt el.

A versenyzők óvatosan jöttek el a rajtnál – igaz, egy összeérés így is történt hátul Sergio Perez és Pierre Gasly között. Az élen maradt a Russell, Verstappen, Lando Norris, Oscar Piastri sorrend. Mögéjük Fernando Alonso és Lewis Hamilton zárkózott fel, az első körök azonban az extrém esőgumikra szavazó Haasokról, mindenekelőtt Kevin Magnussenről szóltak: a dán nagy tempóban vadászta le az ellenfeleit, három kör elteltével a 14. helyről startolva már a negyedik helyen haladt a dán!

f1-verstappen-kanada-redbull-futam

Ez a trend azonban hamar megfordult, köszönhetően annak, hogy kisütött a nap. Magnussen néhány kör után úgy is döntött, hogy kiáll intermediate-ekért – a Haas azonban nem várta, így értékes másodperceket veszített a bokszban. A pályán Logan Sargeant követte el az első hibát a trükkös körülmények között, de ő sem törte össze a Williamst, míg előrébb Alonso és Hamilton is bemutatott egy-egy megcsúszást.

Ahogy száradt az aszfalt, úgy élesedett a verseny az élen: Verstappen utolérte Russellt, ráadásul mindkettejükre közelíteni kezdett Norris is – főleg azután, hogy Verstappen rontott egyet az 1-es kanyarban. Norris pedig olyannyira jó tempót diktált, hogy amikor a versenyirányítás engedte már a DRS használatát a száradó pálya miatt, a brit két körön belül mindkét ellenfelét megelőzte a McLarennel és az élre állt! Russell viszont rontott eközben az utolsó sikánnál, így őt Verstappen is átlépte, azaz a Mercedes pár méteren belül visszaesett az elsőről a harmadik helyre.

A 25. körben ismét Sargeant hibázott, ezúttal viszont nagyobbat: egy fél megforgás után odacsapta az autó hátulját a falnak, a sérült Williams pedig szemben megállt a pályán, így be kellett küldenie a safety cart. A mezőny többsége ezt kihasználva kiállt a bokszba friss intermediate abroncsokra cserélni – mivel közben minimálisan ismét szemerkélni kezdett az eső –, ezen pedig rajta vesztett Norris, ugyanis számára későn érkezett az SC-jelzés, így csak egy körrel később tudott bemenni a bokszba, ez idő alatt pedig Verstappen és Russell is elé került.

 

Négy kör után jött az újraindítás Verstappen, Russell, Norris, Piastri, Hamilton, Alonso sorrendben (utóbbi páros a bokszban cserélt helyet). Hátrébb Alexander Albon egy parádés dupla előzést mutatott be Daniel Ricciardo és Esteban Ocon ellen.

Mindeközben pedig tetőzni látszott a Ferrari katasztrofális versenye: Charles Leclerc a futam első szakaszában motorgondokkal küzdött, majd a biztonsági autós fázis alatt kemény keverékű slickekre váltottak, amit két kör után kénytelenek voltak visszacserélni – aztán végül ki is állt a futamból –; Carlos Sainz pedig Valtteri Bottast koccolta meg finoman hátulról, így a spanyol első szárnyáról lerepült egy darab.

Mivel az eső nem tartott sokáig, a 40. kör környékén már újra kezdett kirajzolódni a száraz ív. Gasly és Magnussen nyitotta a sort a slickre váltásoknál, az élbolyból pedig Hamilton volt az első fecske ilyen téren. Ezzel elindította a lavinát az elsők között is, Norrisszal viszont plusz két körig vártak, ami azt eredményezte, hogy ugyan pár méterig vezetett is a maga kiállása után, de Verstappen az addigra már bemelegített közepes abroncsokon simán megelőzte őt és visszaállt az élre.

 

Sőt, Russell ellen is csak ideiglenesen, néhány kör erejéig nyert pozíciót a mclarenes – hogy aztán nem sokkal később hibázott egyet a Mercedes-pilóta, így a honfitárs hamar visszavette tőle a második helyet. Az 53-54. körben aztán két baleset is történt: előbb Sergio Perez forgott bele hátsó szárnnyal a falba, majd Sainz rontott ugyanott és forgott meg, ami közben összegyűjtötte Albont is – mindezek miatt másodszor is be kellett küldeni a biztonsági autót.

Az újabb SC-fázist a Mercedesek használták ki kerékcserére: Russell ezzel Piastrival szemben pozíciót veszített, viszont frissebb közepes abroncsokat kapott, ahogy mögötte Hamilton is frissebb kemény keverékűeket. 12 körrel a vége előtt jött az újraindítás, Verstappen pillanatok alatt két másodpercre elnyúlt Norristól, mögötte viszont szorosan egymás mögött haladt Piastri és Russell. Őt ketten keményen össze is csaptak, a csatán pedig Russell veszített rajta, át kellett vágnia a sikánt, így Hamilton is elment mellette.

A Mercedesek viszont jó tempót diktáltak az utolsó körökben, Hamilton vezetésével mindketten levadászták Piastrit. Aztán pedig egymással is összecsapott a két csapattárs, Russell pedig visszavette a hétszeres világbajnoktól az utolsó dobogós pozíciót.

A győzelmet közben Verstappen húzta be Norris előtt, Russell, Hamilton és Piastri triója mögött pedig Fernando Alonso és Lance Stroll révén a két Aston Martin következett. Daniel Ricciardo a hibás rajtért kapott büntetése ellenére is nyolcadikként futott be, a pontszerzők sorát pedig az Alpine-ok zárták Gasly és Ocon révén. A hajrában még Yuki Tsunoda mutatott be egy füvön átcsúszást és megforgást, így ő csak 14. lett.

A futam végeredménye:

1. Max Verstappen Red Bull/Honda RBPT  
2. Lando Norris McLaren/Mercedes 3.879
3. George Russell Mercedes 4.317
4. Lewis Hamilton Mercedes 4.915
5. Oscar Piastri McLaren/Mercedes 10.199
6. Fernando Alonso Aston Martin/Mercedes 17.510
7. Lance Stroll Aston Martin/Mercedes 23.625
8. Daniel Ricciardo RB/Honda RBPT 28.672
9. Pierre Gasly Alpine/Renault 30.021
10. Esteban Ocon Alpine/Renault 30.313
11. Nico Hülkenberg Haas/Ferrari 30.824
12. Kevin Magnussen Haas/Ferrari 31.253
13. Valtteri Bottas Sauber/Ferrari 40.487
14. Yuki Tsunoda RB/Honda RBPT 52.694
15. Zhou Guanyu Sauber/Ferrari 1 kör
Kiesett:    
  Alexander Albon Williams/Mercedes  
  Carlos Sainz Ferrari  
  Sergio Pérez Red Bull/Honda RBPT  
  Charles Leclerc Ferrari  
  Logan Sargeant Williams/Mercedes  
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: