DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. október 7. hétfő
F1

„Minden versenyző ezt tenné” – Alonso

Nem ért egyet a büntetésével a kétszeres F1-es világbajnok: szerinte keményen, de fair módon versenyzett Russell ellen. Az Aston elfogadja az ítéletet.

Utólagosan egy áthajtásos büntetésnek megfelelő 20 másodperces időbüntetést róttak ki Fernando Alonsóra a Formula-1-es Ausztrál Nagydíj leintését követően. A felügyelők ugyanis a versenyzők meghallgatása és az adatok áttanulmányozása után arra jutottak, hogy a spanyol indokolatlanul lassan és kiszámíthatatlanul vezetett a verseny végén a 6-os kanyarba bemenet, amellyel „potenciálisan veszélyes” helyzetet teremtett, és ennek esett áldozatául a Mercedest csúnyán összetörő George Russell.

Alonso a futam után úgy nyilatkozott, hogy nem Russell-lel foglalkozott, bár tudta, hogy jön mögötte, hanem gondjai voltak az autójával. Az Aston Martin sajtóközleményében aztán már a büntetésre is tudott is reagálni, amellyel nem értett egyet:

f1-alonso-aston-melbourne-2



„Az utolsó körökben George gyorsan utolért. Tudtam, hogy érkezik, aztán öt-hat körön DRS-távolságon belül volt, szóval időmérős köröket futottam, hogy előtte maradjak. Maximalizálni akartam a kanyarkijárati sebességemet a 6-os kanyarból kijövet, hogy védekezhessek ellene.”

„Ezt tenné bármely versenyző, és nem éreztem úgy, hogy veszélyes lett volna. Csalódáskeltő, hogy büntetést kaptam a felügyelőktől olyasmiért, ami kemény, de fair versenyzés volt. Ugyanakkor örülök, hogy George rendben van, nem volt jó látni az autóját a pálya közepén.”

A kétszeres F1-es világbajnok a verseny kapcsán még megjegyezte, hogy jól jött ki nekik a VSC-fázis Lewis Hamilton kiesése miatt, és szerinte a tempójukhoz képest erőn felül teljesítettek a melbourne-i versenynapon.

Később Alonso a közösségi oldalán még hosszabban részletezte, miért nem ért egyet a büntetéssel és miért érzi teljesen normálisnak, amit csinált: „Kicsit meglepődtem a büntetésen a verseny végén annak kapcsán, hogy hogyan kell megközelítenünk a kanyarokat vagy hogyan kellene vezetnünk a versenyautókat.”

„Soha nem akarunk semmi rosszat csinálni ilyen tempó mellett. Úgy gondolom, hogy ha nem lett volna kavicságy abban vagy bármely más kanyarban a világon, soha nem is vizsgáltak volna minket. Több mint 20 év tapasztalatával az F1-ben, olyan epikus párharcokkal, mint a 2005-ös és 2006-os imolai versenyek vagy a 2023-as brazil futam… a versenyívek megváltoztatása, a kanyarbemeneti sebesség feláldozása a jobb kanyarkijáratért az autósport művészetének része.”

f1-alonso-aston-melbourne-3

„Soha nem vezetünk száz százalékon minden versenykörben, minden kanyarban, spórolunk az üzemanyaggal, a gumikkal, a fékekkel, szóval kicsit meglepő, hogy felelősséget kell vállalnunk azért, hogy nem minden körünk egyforma. De el kell fogadnunk és Japánra koncentrálnunk.”

 

Elfogadja az ítéletet az Aston Martin

A stewardok a dokumentumban megjegyezték, hogy van lehetőség fellebbezésre, ám úgy fest, az Aston Martin nem él ezzel a lehetőséggel – legalábbis Mike Krack csapatvezető szavai erre utalnak:

„Fernando versenye során profitáltunk a virtuális biztonsági autós fázisból. Meglepő volt, hogy egy utólagos büntetéssel hátrasorolták a nyolcadik helyre, de el kell fogadnunk a döntést. Ez nem fogja elterelni a figyelmüket egy biztató napról: makulátlanok voltak a döntések a bokszutca falán, és az egész csapat kiválóan működött.”

Krack emellett külön megdicsérte Lance Strollt is, aki szerinte egész hétvégén remekül vezetett az Albert Parkban, és örült a begyűjtött 12 konstruktőri világbajnoki pontnak is.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: