DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Elnapolták a Haas-ügy meghallgatását

Annak érdekében, hogy a felügyelők értékelhessék a beadványokat, csütörtökre tolták a meghallgatás további részét az F1-es USA Nagydíj végeredménye kapcsán.

Szombaton derült fény arra, hogy a Haas felülvizsgálati kérelmet nyújtott be a két héttel korábbi Formula-1-es USA Nagydíj végeredményével kapcsolatban. Az amerikai istálló ugyanis állítja: számos négykerekes pályaelhagyás maradt büntetlenül az austini vasárnapi versenyen, amelyekért időbüntetéseket kellett volna kiosztani néhány versenyzőnek.

Az ügy nem teljesen előzmény nélküli, hiszen már a texasi futam után kiderült, hogy a 6-os kanyarban nem tudták a zártláncú kamerarendszer képeivel megfelelően monitorozni az esetleges kihágásokat. Ezzel az indokkal úszott meg további büntetéseket az öt másodperces szankcióval sújtott Alexander Albon, s ezért kerülhette el a büntetést például Sergio Perez, akinek a fedélzeti kamerás felvételei alapján a mexikói többször is lement a pályáról a szóban forgó kanyarban.

Az FIA szerda kora délutánra hívta össze az online meghallgatást az austini felügyelőkkel. A meghallgatásra a Haas mellett további három érintett istálló egy-egy képviselőjét is beidézték: az Aston Martinét, a Red Bullét és a Williamsét.

f1-haas-austin-2



A meghallgatás első része annyiból állt volna, hogy a stewardok megítéljék, hogy a Haas által prezentáltak valóban „új, releváns és jelentős” bizonyítéknak számítanak-e, amelyek a döntéshozatalkor nem álltak a felügyelők rendelkezésére – mint az az összes felülvizsgálati kérelemnél kritériumként van megfogalmazva az ügy újranyitásához.

Nos, azonban a jelek szerint nem jutott odáig az ügy, hogy ezt eldöntsék. Az FIA ugyanis rövid közleményben jelentette be, hogy a meghallgatást berekesztették és elnapolták „annak érdekében, hogy a felügyelők önállóan megfontolhassák a beadványokat”. A meghallgatást így csütörtökön 15 órától (közép-európai idő szerint) folytatják ugyanezekkel a résztvevőkkel, és elsőként továbbra is arról fognak dönteni, hogy a Haas által bemutatott bizonyítékok megfelelnek-e az említett hármas kritériumnak, s ha igen, csak akkor tárgyalják magát az esetet.

A halasztás akár pozitív jelként is értékelhető a Haas szempontjából, amely ugyan nem árulta el, hogy pontosan milyen bizonyítékokat készül prezentálni (Günther Steiner csapatvezető szerint „egyértelmű” bizonyítékok vannak a kezükben), bár sajtóhírek szerint különböző onboard kamerák felvételeiről lehet szó – viszont bármiről is legyen szó, a stewardok nem söpörték le egyből az asztalról őket.

Mint arról írtunk, ha a Haas felülvizsgálati kérelme sikeres lenne, az alapjaiban forgatná fel az utólagosan kiosztott büntetésekkel a texasi verseny végeredményét.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: