DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 20. péntek
F1

Verstappen győzött, a Ferrari megállt a forró Spanyol Nagydíjon

Elfújta a szél Verstappent, DRS-e nem működött jól, ennek ellenére mégis őt intette le első helyen a kockás zászló a végén. Leclerc alatt meghibásodott a Ferrari, Russell vezetett a Mercedesszel a kettős Red Bull-sikerrel végződő őrült barcelonai futamon.

Baleset történt mindjárt a Spanyol Nagydíj rajtja után – Kevin Magnussen a kavicságyba csúszott, Lewis Hamilton pedig defektet kapott a 4-es kanyarban. Másodpercekkel korábban Charles Leclerc a pole-pozícióból megőrizte a vezetést a leheletnyivel jobban elmozduló Max Verstappennel szemben, levédve a holland helyezkedését, a harmadik rajtkockából azonban Carlos Sainz szörnyen startolt, visszafulladása után rögtön helyet veszített George Russell-lel és Sergio Perezzel szemben, utóbbi két versenyző össze is ért az első kanyarkombinációban.

Sainzot Hamilton is támadta, kanyarokkal később azonban Magnussen próbálkozott a 4-es kanyar külső ívén a brit mellett. Optimista megmozdulás volt, az autók összeértek, és bár egyikük sem esett ki, a mezőny végére csúsztak vissza. Hamilton – aki egyedüliként rajtolt közepes abroncson, de sosem derült ki, a stratégia kifizetődő lett volna – kényszerű kerékcseréje után azt sugallta a csapatnak, hogy álljanak ki motorkímélés érdekében, de a Mercedes versenyben akart maradni néhány megszerezhető pontért.



Az első kör végén így Leclerc, Verstappen, Russell, Perez és Sainz alkotta az első ötöt, mögöttük a rajthelyéhez képest négy pozíciót nyerő Mick Schumacherrel, aki még sosem állt ennyire jó helyen. Aki a barcelonai lelátón azt gondolta, Sainz futama ennél rosszabban nem kezdődhetett volna, tévedett. A 7. körben, szintén a 4-es kanyarban a spanyol elmérte a féktávot, a sóderágyba csúszott, és csupán a középmezőny sűrűjében, a 11. helyen tudott visszatérni.

Két körrel később ugyanitt egy még drámaibb fordulat történt: a Leclerc-t üldöző Verstappen csúszott ki ugyanúgy, mint Sainz – mint kiderült, a kanyarban tapasztalható széllökések fogtak ki a Red Bull-oson. Russell és Perez csatája hirtelen már a második helyért szólt, mögöttük negyedikként Verstappennel, aki nem veszített annyit, mint a spanyol. Csapattársa készségesen visszaengedte a hollandot, aki Russell-lel azonban már nem ment sokra, DRS-nyitási problémákkal is küzdött.

Mivel szinte a teljes mezőny lágy abronccsal kezdett, a kiállásokra a 10. körtől fogva gyorsan sor került. Russell és Verstappen a 14. körben érkeztek közepesért, az élen senkitől sem zavartatva autózó Leclerc pedig egészen a 22. körig húzta el kiállását. A 2,2 másodperces csere után 4,6 másodperc előnnyel tért vissza a vezető helyre, de friss közepeseken hamar megnyújtotta ezt a különbséget.

Hosszú körökön át a Mercedes és Red Bull második helyért folyó párharca kapta a legtöbb figyelmet: Verstappen hátsó szárnya egyszer kinyílt, egyszer nem – mikor aktív volt a DRS, egészen közel tudott férkőzni Russellhez, de előzési pozícióba nem került, a brit pedig köszönte, mikor a holland nem tudta nyitni az elemet. A 24. körben történt az első komoly próbálkozás: az első kanyarkombinációban Verstappen előre is került, de Russell külső íven visszavágott.

A kiállások letisztulása után a negyedik Perez mögött Valtteri Bottas jött az ötödik helyen, akit Esteban Ocon, a már hetedik helyen tartó Carlos Sainz, továbbá Lando Norris, Yuki Tsunoda és a 20. rajthelyhez képest már pontszerzőként haladó Fernando Alonso következett, Schumacher kicsúszott a pontzónából. Hamilton pedig második kerékcseréjét is teljesítette, és ismét a 19. helyről kellett felzárkóznia – csak a korai baleset másik résztvevője, Magnussen volt mögötte.

Az eddig is fordulatos Spanyol Nagydíj a 27. körben adott még egy csavart: Leclerc alatt az eddig hibátlan Ferrari lelassult, a monacói műszaki hiba miatt a bokszba állt! Russell váratlanul a vezető pozícióban találta magát, most már nem a második helyet, hanem a győzelmet védte Verstappennel szemben, miközben a holland mögött Perez érkezett, akinek jól működött DRS-e.

Mivel az előzés nem ment, a Red Bull stratégiával próbálta megverni Russellt, egy körrel Leclerc kiesése után a címvédőt kihozták lágy abroncsokért, Perez pedig máris támadási közelségbe került a Mercedeshez képest. Ami a csapattársnak nem sikerült, minden körben működő DRS-sel és frissebb gumikkal Pereznek igen, a 31. kör elején átvette a Spanyol Nagydíj vezetését.

A mexikói tűnt ekkor a futam legnagyobb favoritjának: pillanatok alatt elhúzott Russelltől, akit a friss gumin Verstappen félelmetes tempóval vadászott le, egy körben három másodpercet is lecsípve. A különbség, hogy jelen állás szerint Verstappen három kiálláson volt, a két ellenfél csak kettő kerékcserén. Előzésre azonban megint nem került sor, Russell a 37. körben érkezett második kiállására. Miután Perez is kiállt, Verstappen vezette a versenyt, de rá még várt harmadik kiállása.

Az első három helyen némileg lecsillapodott a hangulat, ezért a negyedik pozícióért zajló harcra is jutott idő odafigyelni: a futam elején visszaeső Sainz egyre közelebb került Bottashoz. Mögöttük Hamilton már a hatodik pozícióban járt, a többiek kiállásaiból profitálva.

A 45. körben jött Verstappen utolsó kiállása: a friss közepeseket kapó holland 5,5 másodperccel Perez mögé, 2,4 másodperccel Russell elé tért vissza, annak ellenére, hogy a brit eggyel kevesebbszer állt ki – 21 kör maradt még vissza a versenyből. Alig négy körbe telt, amíg az 1-es rajtszámú Red Bull utolérte a testvérautót. A csapat megkérte Perezt, hogy ne álljon le küzdeni Verstappennel: a mexikói nem tartotta korrektnek a kérést, de meghajolt az istálló érdeke előtt. A 49. körben Verstappen átvette a vezetést, és innentől nem fért kérdés győzelméhez.

A verseny utolsó negyede a leggyorsabb körért járó bónuszpontról szólt, Russell kiállt harmadik kiállásra, majd erre reagálva Perezt is hozták a friss lágy keverékért – egyedül Verstappent hagyták békén az élen, nem akarták a győzelmet kockáztatni egy bokszutcai malőrrel.

Azok után, hogy az oldalszél miatt kicsúszott a 4-es kanyarban, rosszul működött a DRS-e és eggyel többször kellett kiállnia, Max Verstappen 13 másodperces előnnyel nyerte meg a Spanyol Nagydíjat – és ezzel átvette a bajnokság vezetését. A második Sergio Pereznek – Imola után újra kettős győzelmet szerzett a Red Bull, a konstruktőrök közt is élre állva – jutott a leggyorsabb körért járó bónuszpont, a futamot korábban vezető Russellnek pedig a harmadik hellyel, második mercedeses dobogójával kellett beérnie.

A negyedik helyért nagy csata dúlt még az utolsó körökben: a Bottast, majd Sainzt is megelőző Hamilton simán megszerezhette volna a negyedik pozíciót, azok után, hogy első körös balesete után ki akart szállni a versenyből. Az elfogyó üzemanyag miatt azonban gurulnia kellett az utolsó két körben, így végül Sainzé lett a negyedik pozíció, Hamilton ötödik, Bottas hatodik lett – mögöttük Ocon, Norris, Alonso és Tsunoda szerezte a pontokat. A legcsalódottabb csapat a csupán 12 ponttal távozó Ferrari mellett a Haas lehetett kettős Q3-as szereplése után, egy bajnoki egységet sem szereztek, a futam elején hatodik Schumacher csak a 12. pozícióban ért célba.

A Spanyol Nagydíj végeredménye:

  Versenyző Csapat Idő/hátrány
1 Max Verstappen RED BULL RACING RBPT 1:37:20.475
2 Sergio Perez RED BULL RACING RBPT +13.072s
3 George Russell MERCEDES +32.927s
4 Carlos Sainz FERRARI +45.208s
5 Lewis Hamilton MERCEDES +54.534s
6 Valtteri Bottas ALFA ROMEO FERRARI +59.976s
7 Esteban Ocon ALPINE RENAULT +75.397s
8 Lando Norris MCLAREN MERCEDES +83.235s
9 Fernando Alonso ALPINE RENAULT +1 kör
10 Yuki Tsunoda ALPHATAURI RBPT +1 kör
11 Sebastian Vettel ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES +1 kör
12 Daniel Ricciardo MCLAREN MERCEDES +1 kör
13 Pierre Gasly ALPHATAURI RBPT +1 kör
14 Mick Schumacher HAAS FERRARI +1 kör
15 Lance Stroll ASTON MARTIN ARAMCO MERCEDES +1 kör
16 Nicholas Latifi WILLIAMS MERCEDES +2 kör
17 Kevin Magnussen HAAS FERRARI +2 kör
18 Alexander Albon WILLIAMS MERCEDES +2 kör
NC Zhou Guanyu ALFA ROMEO FERRARI kiesett
NC Charles Leclerc FERRARI kiesett
Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: