DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 22. vasárnap
F1

Stroll miatt esett így vissza az Aston Martin?

Az egykori csapatfőnök szerint Lawrence Stroll számára kizárólag a saját maga által elképzelt út működőképes. A korábban remekül teljesítő mérnökök keze megkötve, a Mercedes másolása a lényeg.

Colin Kolles úgy véli, az Aston Martin idei mélyrepülése szinte teljes mértékben a kormányrudat 2018-ban magához ragadó Lawrence Stroll radikálisan más felfogásának és akarnokságának köszönhető, mivel jó ideje nem hagyja a korábban kifejezetten hatékonynak bizonyuló mérnököket saját ötleteiket megvalósítani, hanem mindent a Mercedes legtökéletesebb lemásolásának rendelnek alá.

Tavaly nagy sikert hozott nekik ez az új felfogás, de úgy tűnik, ezúttal nagy pofonba szaladtak bele. A szabályok ugyanis az Ezüst Nyilak számára kedvezőtlenül változtak, ez azonnal kihatással lett az Aston Martin idei versenygépére, mivel ami a Mercedesnek káros, az a másolgatás miatt az Astonnak is.

A Force India egykori csapatfőnöke belelát a belső folyamatokba és azt állítja, a mérnökök egyáltalán nem lelkesednek az új megközelítésért, miszerint a 2019-es Mercedes minél tökéletesebb lemásolása hozza meg a sikert. Tavaly meghozta, de idén már nem, de a szakemberek szava nem számít, idősebb Stroll ezt akarja, ezért ezt teszik, csak nem túl szívesen és lelkesen.

A tavalyi szárnyalás után azt hihettük, irány az élmezőny az Aston számára... nagyon nem így történt


„A korábbi időszakokban a csapat mérnökei számára megengedett volt, hogy bizonyos alkatrészeket ők maguk fejlesszenek tovább. A költségvetésük meglehetősen szűkös volt, a gárda azonban tele volt fiatal, agilis, motivált és hatékonyan dolgozó mérnökkel, időnként kifejezetten innovatívnak bizonyultak. Amióta Stroll átvette az irányítást, megváltoztak a dolgok. Úgy értem, minden téren megváltoztak” – idézi Kollest a Grandpx.news.

„Korábban a mérnökök mindig valami újat akartak alkotni az autóval, ők is az alacsonyabb hátsó részű formát próbáltak csiszolgatni, mint amilyen a Red Bull versenygépe is. De ez nem volt újdonság, mivel a Force India filozófiája már évek óta akkor ezen az elven alapult.”

„Stroll azonban kizárólag a Mercedest akarta másolni, mert ez tűnt a legkönnyebb útnak számára, hogy elérje céljait. Stroll mentalitása olyan, hogy az egyetlen út, amit követni lehet a csapatnál, az az, amit ő maga jelölt ki. Gyakorlatilag mindent megvásárolt Wolfftól. Tavaly a harmadik leggyorsabb autó volt az övék, most jó, ha a hatodik-hetedik helyen tanyáznak a középmezőnyben.”

„A mérnökök pedig nemigen tudnak bármit is kezdeni egy olyan autóval, amit valójában ők maguk sem akartak megalkotni. Minden totálisan bizonytalan, elképesztően demoralizáltak lettek az ott dolgozó szakemberek. Komoly elégedetlenség van csapaton belül, rettentően alacsony szinten pang a morál” – tette hozzá Kolles.

Valóban ez lenne a gyengélkedés oka? Mikor és hogyan lábalhat ki ebből az Aston Martin?

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: