DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Nagy F1-es szezonértékelő – Az év pillanata

A pillanatok felidézése az egyik "legfontosabb" kategória abból a szempontból, hogy nagyjából körvonalazza, mely eseményekre fogunk visszaemlékezni a jövőben.

Idén is elkészítettük hagyományos F1-es évértékelőnket, amelyben az év utolsó napjain szavazunk a szezon legjobb, legrémesebb vagy éppen legemlékezetesebb szereplőiről és történéseiről. Tavaly Vettel táblacseréje nyerte a voksolásunk, de idén talán még annál is több érzelmet váltott ki belőlünk néhány eset...

0_F1-Grand-Prix-of-Bahrain 



Gellérfi Gergő: Nem volt fontosabb pillanat idén, mint amikor Romain Grosjean kiemelkedett a lángokból Bahreinben, számomra ez még azt az egyébként valóban csodálatos mozzanatot is háttérbe szorította, amikor Mick Schumacher átadta Lewis Hamiltonnak édesapja bukósisakját, ezzel tisztelegve a megdönthetetlennek hitt rekordokat beállító brit előtt. Pierre Gasly pedig saját bevallása szerint azért üldögélt kicsit győzelme után a monzai dobogón, hogy sose felejtse el ezt a pillanatot. Mi sem fogjuk.

1. Grosjean kiugrik a lángok közül
2. Hamilton megkapja Schumacher sisakját
3. Gasly ül a monzai dobogón

 

Strommer Benjamin: Nem férhet hozzá kétség, a szezon érzelmi csúcspontja volt a megkönnyebbülés, amit akkor éreztünk, amikor Grosjean alakja előbukkant a lángok közül a bahreini éjszakában. Tökéletesen át tudtuk érezni az eufóriát, ami a monzai dobogón elöntötte a szimpatikus fiatal srácot, Pierre Gaslyt, és az év szintén kiemelkedő érzelmi pillanata volt az ámulat a Török Nagydíj szombatján: hogyan tudott akkora kört autózni Stroll az időmérőn, hogy éppen ő törje meg a Mercedes tizenhárom rajtelsőségből álló sorozatát?

1. Grosjean kimenekül a lángokból
2. Gasly magába merül a dobogón
3. Stroll pole-ban az isztambuli esőben

gasly_1 

Bognár Viktor: Az év pillanata idén nem volt az igazi (mármint azt a csekélységet leszámítva, hogy megtörténtéhez előbb halálközeli élményből kellett hozzá kimenekülnie Grosjeannak), mert a megszokottakkal ellentétben itt nem élőben láthatta a világ azt a bizonyos történést, csak pár perc késéssel került képernyőre, ahogy a versenyző kiemelkedik a lángok közül. Persze ez teljesen érthető, hiszen a felvételekkel megvárták a pozitív végkimenetelt, de mégis elüt a szokásostól, így a listám másik két helyezettjétől is. Jelesül, ahogy Hamilton hitetlenkedve fogadta az ajándékot a Schumacher családtól 91. győzelme napján, és ahogy Gasly hitetlenkedve fogadta saját futamgyőzelmének tényét.

1. Grosjean kiemelkedik a lángokból
2. Schumacher-Hamilton sisakádató
3. Gasly ül a dobogón és néz maga elé

 

Balogh Tamás: Két kép égett bele az emlékezetembe 2020-ból: ahogy Mick Schumacher átadja apja sisakját a hétszeres világbajnok német futamgyőzelmi rekordját beállító Lewis Hamiltonnak a Nürburgringen, és ahogy Romain Grosjean kiugrik a lángok közül bahreini balesete után – végül többszöri átgondolás után előbbi történelmi jelentősége ellenére is a francia pilóta félelmetes-elképesztő megmenekülését helyeztem az első helyre. A harmadikra pedig azt a pillanatot, ahogy a tavaly még a Red Bulltól lefokozott Pierre Gasly a semmiből versenyt nyerve ül a dobogó tetején Monzában és bámul maga elé, valószínűleg lepörgetve maga előtt, hogy milyen mélyről visszakapaszkodva jutott fel a csúcsra.

1. Romain Grosjean kiugrik a lángok közül
2. Mick Schumacher átadja apja sisakját Lewis Hamiltonnak
3. Pierre Gasly ül a dobogón és néz maga elé Monzában

hamilton_14 

Vaszilykó Péter: November 29-én bejárták a világsajtót az F1 utóbbi negyven évének legnagyobb balesetéről készült felvételei, amelyeket elnézve kétségtelen, hogy Romain Grosjean aznap este egy második esélyt kapott az élettől. Kevésbé drámai, de hasonlóan megható pillanatokat okozott a Schumacher család, amikor Lewis Hamilton újabb rekorddöntését elismerve felajánlotta Michael egyik bukósisakját az F1 legtöbb futamgyőzelmével rendelkező pilótájának. Ha a szezonzáró futam levezető körét nem láttam volna, akkor harmadik helyre Pierre Gasly vagy Sergio Perez első futamgyőzelmének pillanatait választom, a Ferraritól távozó Sebastian Vettel azonban kilóra megvett azzal, hogy a csapattársaitól olasz énekkel búcsúzott.

1. Grosjean kimászik a lángokból
2. Schumacher átadja apja sisakját Hamiltonnak
3. Vettel olaszul énekel a szezonzáró levezető körén

 

Héjas Szilárd: Látni azt, ahogyan Romain Grosjean átverekszi magát a lángtengeren talán nem is az év, de azt mondanám, hogy a modernkori F1 legmeghatározóbb és legüdítőbb látványa is volt egyben, ahogyan az egyik legdrámaibb is. Lewis Hamilton Silverstone-ban, defektes gumin aratott győzelme is ikonikus momentummá válik majd idővel. Sergio Perez és Pierre Gasly győzelme egyaránt életre szóló emlékként telepszik meg az agytekervényeimben és nem is igazán tudom, miért kellene az egyiket előrébb tennem a másiknál, de hát ez egy lista, valamilyen döntést muszáj hoznom. Talán azért tenném le a voksom a mexikói mellett, mert ő lehet, hogy a karrierjét mentette meg Bahreinben.

1. Grosjean menekülése
2. Hamilton defekttel nyer
3. Sergio Perez sikere

 

A végeredmény: A Grosjean-baleset már a második kategóriát nyeri, hiszen a legnagyobb balesetet nagyjából fél perccel követő menekülés a legnagyobb pillanat "címét" érdemelte ki teljes joggal, maximális pontszámmal. Hamilton rekordbeállításának és Gasly győzelememésztésének pillanata is egész határozott körvonalakkal végzett a 2. és a 3. helyen.

1. Grojean csodás menekülése 18 pont
2. Hamilton megkapja Schumacher sisakját 8 pont
3. Gasly ül a dobogón 5 pont
4. Hamilton defekttel nyer Silverstone-ban 2 pont

8a03917d-grosjean1-scaled 

Az év pilótája: 1. Max Verstappen, 2. Lewis Hamilton, 3. Sergio Perez

Az év csapata: 1. Mercedes és McLaren, 3. Alpha Tauri

Az év meglepetése: 1. Pierre Gasly és Renault, 2. Daniel Ricciardo

Az év csalódása: 1. Ferrari, 2. Alexander Albon, 3. Sebastian Vettel

Az év újonca: 1. Nicholas Latifi, 2. Jack Aitken és Pietro Fittipaldi

Az év versenye: 1. Szahíri Nagydíj, 2. Olasz Nagydíj, 3. Török Nagydíj

Az év csapatfőnöke: 1. Toto Wolff, 2. Andreas Seidl, 3. Franz Tost

Az év bukása: 1. Grosjean Bahreinben, 2. Tömegbaleset Mugellóban, 3. Leclerc Monzában

Az év balhéja: 1. Az Ausztrál Nagydíj törlése, 2. Az FIA és a Ferrari paktuma, 3. A Racing Point másolási ügye

Az év híre: 1. Alonso visszatér, 2. Vettelt elküldi a Ferrari

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: