Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2020. április 7. kedd
F1

F-csatorna és flip-flop jut Vettel eszébe a DAS-ról

A Mercedes innovatív kormányának szabályosságában nem, de hatékonyságában egyelőre kételkedik a négyszeres világbajnok. Ha azonban kiderül, hogy az autó gyorsabb tőle, minden csapatnak le kell másolnia, akkor is, ha nem biztonságos.

A Mercedes új technikai megoldása foglalkoztatja csütörtök reggel óta a Formula-1-es paddockot. A kormány előre-hátra mozgatásával kerékösszetartást szabályozó megoldást a teszt élő közvetítésének köszönhetően szúrták ki a rajongók, a közösségi médiában pedig villámgyorsan elterjedt a hír. A nap végén a Mercedesnél már nyíltan beszéltek arról, hogy rendszert DAS betűszóra keresztelték (Dual Axis Steering, szó szerint Kettős Tengely Kormányzás), és azért minősül szabályosnak, mert a kormánymű, és nem a felfüggesztés része.

A 2021-es szabályokban már szerepel egy pont, amely tiltja a megoldást, jelen állás szerint azonban úgy tűnik, a 2020-as évben még szabadon használható lesz a találmány. A csapatokon múlik eldönteni: kifizetődő-e lemásolni a DAS-t. Sebastian Vettelnek a legalitással kapcsolatban nincsenek kétségei, azt illetően azonban igen, hogy a fejlesztés csodafegyver-e.

„Talán alábecsülöm, de nem gondolom, hogy ez garancia számukra a győzelemre” – idézi az F1i.com Vettelt. „Egy versenygépes autó számos elemből épül fel. Persze, ez egy innováció, de az később fog kiderülni, hogy mindenkinek be kell állnia a sorba vagy sem.”

 



A négyszeres világbajnok felhívta a figyelmet arra is, hogy a DAS kezelése további terhet tesz a versenyzőre, akinek egyébként is számtalan tényezőre kell figyelnie a klasszikus értelemben vett vezetés mellett: „Valószínűleg nem olyan könnyű bánni vele, mint tűnik. Nem tudhatom, csak tipp, hogy nem egyszerű kezelni. Biztosan szokatlan, de ha gyorsabb, akkor nem kérdés, hogy a gyorsabb opciót kell választani.”

„Tíz-tizenegy éve bejött az F-csatorna, ami azt jelentette, hogy sok pályán egy kézzel kellett vezetnünk. Nem volt biztonságos, de gyors volt. A csapatok azt teszik, amire rákényszerülnek, de azért van az FIA, hogy vigyázzon ránk, ezért aztán visszakerült a kezünk a kormányra” – emlékeztetett Vettel a 2010-es szezon McLaren által kidolgozott innovációjára, a lábbal vagy kézzel (mint a Red Bull esetében) kezelt F-csatornára, melyet a biztonságra hivatkozva tiltottak be. A németnek más párhuzam is volt a tarsolyában.

„Képzeljük el, hogy jól belejöttünk a futásba a megszokott futócipőnkkel. Aztán valaki megkér arra, hogy flip-flop papucsban fussunk. Ez sem lehetetlen, de egészen más érzés. A mostani ennyire azért nem extrém helyzet, de egy teljesen új dolgot kell megszokni, ami elsőre valószínűleg nagyon furcsa. De ha előnyt jelent, és gyakorlással meg tudjuk csinálni, akkor miért ne?”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?