DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Nagy F1-es szezonértékelő – Az év pillanata

A pillanatok felidézése az egyik "legfontosabb" kategória abból a szempontból, hogy nagyjából körvonalazza, mely eseményekre fogunk visszaemlékezni a jövőben. Kimagaslóan jó eredmények és más rendhagyó történések jutottak eszünkbe.

Idén is elkészítettük hagyományos F1-es évértékelőnket, amelyben az év utolsó napjain szavazunk a szezon legjobb, legrémesebb vagy éppen legemlékezetesebb szereplőiről és történéseiről. Lássuk, melyik az az egy pillanat, ami még évek múltán is elsőként eszünkbe fog jutni 2019-ről!

mclaren



Balogh Tamás: Talán az egész 2019-es szezon egyik legemlékezetesebb jelenete volt, ahogy Vettel kicseréli Hamilton autója előtt az első helyet jelző táblát a montreali futam pódiumceremóniája előtt. Sainz utólag örökölte meg a harmadik helyet Brazíliában, de cserébe így a teljes csapat felállhatott a pódiumra – ráadásul csaknem hat év elteltével. Gasly is ugyanott szerezte első dobogóját, nála viszont a Hamilton ellen megnyert befutó és az azt követő felszabadult és artikulátlan üvöltés marad emlékezetes ez.

1. Vettel táblacseréje Kanadában

2. Dobogón a teljes McLaren Interlagosban

3. Gasly befutója és rádióüzenete Interlagosban

 

Bognár Viktor: Vettel kanadai esetét két módon is értékelhetjük. Az egész eset a büntetéssel és a reakciókkal a „botrány” volt, a táblamozgatás viszont „a pillanat” – és mi más is éghetett be jobban a retinánkba, mint ahogy az 1-es tábla német kézi segítséggel átkerül a Mercedes elől a Ferrari elé? A többi nagy pillanatot a másodvonal remeklései termelték számomra, mert a nagycsapatok uralma mellett néhányuknak azért jutott komoly rivaldafény.

1. Vettel és a tábla

2. Gasly azért is szerez egy dobogót

3. Sainz utolsó körös előzése a bajnoki 6. helyért

gasly_1

Gellérfi Gergő: Az idei szezon „nagy pillanatai” közül számomra magasan kiemelkedett az azonnal örök klasszikussá nemesedett mozzanat, amikor Sebastian Vettel áthelyezte Ferrarija elé az 1-es táblát montreali büntetését követően. A másik két eset pedig nélküle (pontosabban brazíliai ámokfutása nélkül) nem jöhetett volna létre: Sainz dobogóját órákkal a leintés után az egész McLaren együtt ünnepelte a pódiumon, Pierre Gasly pedig az év legizgalmasabb befutója végén üvölthetett diadalmasan a csapatrádióba, miután a célegyenesben legyorsulta Hamiltont, és megszerezte a második helyet.

1. Vettel kicseréli a táblákat Kanadában

2. Az egész McLaren a dobogón ünnepli Sainzot

3. Gasly másodikként fut be Brazíliában

 

Gobodics Tamás: Őszintén megmondom, hogy nekem olyan igazán nagy pillanatokat nehéz volt összeszedni ebből az F1-es szezonból. A McLaren-dobogó azért emlékezetes marad, főleg Pierre Gasly pódiumával együtt, Charles Leclerc első győzelme szintén és talán még Vettel táblapakolása az, ami megmaradt és felkívánkozik az én top hármas listámra.

1. A McLaren és Gasly is a dobogón Brazíliában

2. Vettel táblapakolása Kanadában

3. Leclerc első győzelme

 

Héjas Szilárd: Nem is kérdés! A pillanat hevében magam is inkább afelé hajlottam, hogy Vettel megérdemli a büntetést Kanadában, de így hónapokkal később már belátom, hogy nem feltétlenül született jó döntés. Azonban ahogyan utána dühében kicserélte az 1-es és a 2-ees számú táblát Hamilton Mercedese és saját Ferrarija hűlt helyén, az valami egészen szarkasztikus odaszúrás volt az FIA irányába! Leclerc monzai győzelme is örökké beleégett a retinánkba, ahogyan a két – egyaránt nehéz időket átélt – Toro Rosso-pilóta dobogói is emlékezetes momentumai maradnak 2019-nek, de kettejük közt most nagy hirtelen nem tudnék különbséget tenni.

1. Vettel kicseréli a táblákat

2. Leclerc nyeri az Olasz Nagydíjat

3. A Toro Rosso dobogói

monza

Strommer Benjamin: Leclerc kilenc év után szerzett monzai győzelmet a Ferrarinak, de a szememben még kiemelkedőbb, ami jóval korábban, Bahreinben történt. Második versenyén a csapattal pole-pozícióba kvalifikált, és ha nincs a műszaki hiba, könnyedén nyert is volt. A fiatal pilóta már ekkor jelezte, mire kell számítani tőle. Az év során annyi minden történt, hogy kissé feledésbe is merült: ugyancsak Bahreinben, a teszten újra egy Schumacher ülhetett a Ferrariba, a legendás Michael fia apja egykori csapatával teljesítette első köreit a királykategóriában. Pierre Gasly pedig megmutatta, milyen furcsa helyzeteket tud teremteni a sport: egy Red Bull-lal nem volt képes dobogóra állni, ugyanabban az évben a Toro Rossóval sikerült neki.

1. Leclerc vezet második ferraris futamán

2. Mick Schumacher Ferrarit tesztel

3. Gasly dobogóra áll Brazíliában

 

Vaszilykó Péter: Közel egy évtizednyi kihagyás után újra hazai pályán nyert a Ferrari, ráadásul – ahogy az olasz sajtó elnevezte – a kis herceggel a volánnál. Úgy gondolom, hogy ez szurkolói hovatartozástól függetlenül egy megható pillanat volt. A Brazil Nagydíjhoz két nagyszerű jelenet is kötődik: egyrészt a leintés izgalma, másrészt Gasly második helyezése. A francia a lefokozás után eltűnhetett volna a süllyesztőben, de képes volt a mélyponton összeszedni magát, aminek meg is lett az eredménye. 

1. Leclerc olaszországi győzelme

2. A Brazil Nagydíj befutója

3. Pierre Gasly feloldozása

 

A végeredmény: A kategória, ahol nem nagyon volt kérdéses az első helyezett kiléte, hiszen semmi sem égett bele jobban a retinánkba, mint a pillanat, amikor a magát az autóban a történtelen alaposan felhergelő Vettel a montreali leintés után kiszáll Ferrarijából, nekünk pedig fogalmunk sincs, hogy mit fog művelni, de azt sejtjük, hogy valami egészen rendhagyót. Nem megy föl a dobogóra? Fölmegy és a tetejére áll? Fizikai inzultust alkalmaz? Végül is az utóbbi történt, de csak a végső helyezéseket jelző táblák ellen, ami így inkább mulatságos demondstrációnak hatott. És igen, az év balhéja után ez a második kategória, amelyben a kanadai büntetés körüli eseményfolyam adta az első helyet, mert az volt olyan összetett dolog, hogy két helyen is lehetett vele nyerni! Charles Leclerc-nek több nagy pillanata is kapott említést, viszont a szavazatok szétoszlottak, így a két interlagosi dobogós lett a mi másik két dobogósunk is.

1. Vettel táblacseréje 14 pont

2. Gasly interlagosi dobogója 7,5 pont

3. Az egész McLaren a dobogón ünnepel Interlagosban 5,5 pont

4. Leclerc monzai győzelme 5 pont

vettel

Korábbi ranglistáink:

Az év pilótája: 1. Lewis Hamilton, 2. Max Verstappen, 3. Carlos Sainz

Az év csapata: 1. Mercedes, 2. McLaren, 3. Red Bull

Az év meglepetése: 1-2. McLaren és Carlos Sainz, 3. Charles Leclerc

Az év csalódása: 1. Ferrari, 2. Sebastian Vettel, 3. Haas

Az év újonca: 1. Lando Norris, 2. Alexander Albon, 3. George Russell

Az év csapatfőnöke: 1. Toto Wolff, 2. Andreas Seidl, 3. Günther Steiner

Az év versenye: 1. Német Nagydíj, 2. Brazil Nagydíj, 3. Osztrák Nagydíj

Az év előzése: 1. Verstappen Hamiltont Interlagosban, 2. Verstappen Leclerc-t Spielbergben, 3. Verstappen és Leclerc Silverstone-ban

Az év bukása: 1. Magnussen Montrealban, 2. Bottas Mexikóvárosban, 3. Giovinazzi Spában

Az év balhéja: 1. Vettel montreali büntetése, 2. A Haas és a Rich Energy cirkusza, 3. A Ferrarit ért gyanúsítgatások

Az év híre: 1. A Red Bull pilótacseréje, 2-3. Charlie Whiting halála; a 2021-es szabályok bejelentése

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: