DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Nagy F1-es szezonértékelő – Az év előzése

Az év versenyei között valószínűleg csak véletlenül végzett az első három helyen olyan, amit Max Verstappen nyert, de az előzések toplistájának alakulásában már nagyobb hatása volt a hollandnak...

Idén is elkészítettük hagyományos F1-es évértékelőnket, amelyben az év utolsó napjain szavazunk a szezon legjobb, legrémesebb vagy éppen legemlékezetesebb szereplőiről és történéseiről. Na, ki előzte a legnagyobbat 2019-ben?

ver_1



Balogh Tamás: Leclerc nagy csatát vívott Verstappennel Silverstone-ban, a legszebb manővert mégis a másik Red Bullban ülő Gasly ellen mutatta be, amikor körbeautózta a franciát. Norris az évad utolsó körében lett egy külső íves előzés áldozata Perez révén, aki ellen viszont a másik mclarenes produkált egy elképesztő bevetődést két héttel korábban a dobogót érő felzárkózása közepette. 

1. Leclerc Gasly ellen a Brit Nagydíjon

2. Sainz Perez ellen a Brazil Nagydíjon

3. Perez Norris ellen az Abu Dhabi Nagydíjon

 

Bognár Viktor: Jó, ezt youtube-os segítség igénybevétele nélkül csináltam, mert hát mégis azok volnának a legemlékezetesebb előzések, amelyekre emlékszünk, nem? Silverstone-ban én már nem is merném megmondani, hogy ott most akkor ki kit előzött és hányszor, és mi számított annak, és ha lenne „év eseményfolyama” kategóriánk, akkor inkább oda tenném Verstappen és Leclerc epikus harcát. Második helyre is ők kerültek, mert arról a spielbergi előzésről utólag ki lett mondva, hogy szabályos volt, ilyeténformán pedig hát azért nem más, mint zseniális helyzetkihasználás. Interlagosból is választhattam volna a hollandot a safety car utáni, Hamilton elleni megmozdulásáért, de úgy voltam vele, hogy nem kell itt már tovább nyomatékosítani, hogy még mindig ő a legnagyobb előzéskirály, ezért hátrébbmentem pár méterrel és kiválasztottam a csapattársát ugyanabból a jelenetből.

1. Verstappen és Leclerc eseménye Silverstone-ban

2. Verstappen Leclerc-t Spielbergben

3. Albon Vettelt Interlagosban

 

Gellérfi Gergő: Az év versenye (legalábbis szerintem mindenképpen az volt) az év két legszebb előzését is hozta: Verstappené Hamilton ellen győzelmet ért, míg Sainz az utolsó helyről tört előre élete első dobogójáig, menet közben az egyébként kitűnő védőjátékos Checo Perezt ültetve be a hintába. A harmadik dobogósom Danyiil Kvjat, akinek az idei év a karrierjének újraélesztéséről szólt: ennek egyik fontos állomását jelentette a Raikkönennel szembeni külsőíves manőver a pontszerzéssel záruló spanyol futamon.

1. Verstappen Hamilton ellen a Brazil Nagydíjon

2. Sainz Perez ellen a Brazil Nagydíjon

3. Kvjat Raikkönen ellen a Spanyol Nagydíjon

Gobodics Tamás: Lewis Hamilton már hosszú kanyarok óta készítette elő azt a bizonyos előzést, amellyel bevitte az erdőbe csapattársát Silverstone-ban, és bár nem sok ilyenre volt szükség idén (sem) a brittől, nálam ez került az élre. Oda kívánkozik még egy éppen ellene bemutatott manőver is, amikor Verstappen Brazíliában elment mellette az egyes kanyarban, de a holland Leclerc elleni futamgyőztes előzése is tophármas az én értékrendem szerint. 

1. Hamilton Bottas ellen Silverstone-ban

2. Verstappen Hamilton ellen Brazíliában

3. Verstappen Leclerc ellen Ausztriában

 

Héjas Szilárd: Idén temérdek felejthetetlen pillanatot és versenyt láthattunk, noha a bajnokság kimenetele egy pillanatig sem volt kérdéses. A legemlékezetesebb momentumok egyike volt, amikor Verstappen és Leclerc egymásnak estek a Brit Nagydíjon, de a spielbergi csörtéjük is felejthetetlen volt számomra. A kettő közé nálam még pont befér Verstappen nagyszerű manővere a Brazil Nagydíjon, amikor is a külső íven autózta körbe Lewis Hamiltont.

1. Leclerc és Verstappen háborúja Silverstone-ban

2. Verstappen Hamilton ellen Brazíliában

3. Verstappen Leclerc ellen az Osztrák Nagydíjon

 

Mészáros Sándor: Három olyan előzést választottam, amelyek üzenetértekkel bírnak. Verstappen - aki talán 2020 egyik legnagyobb esélyese lesz - az interlagosi újraindításnál vakmerően és hihetetlenül határozottan gyűrte le a jelen legnagyobbját, újfent megmutatva, hogy mire számíthat tőle a közeljövőben. Hamilton éles helyzetben, keményen, kanyarokon át lavírozva vadászta le Bottast, demonstrálva, hogy ki az úr a háznál. Verstappen és Leclerc spielbergi csörtéje a jövő két legkiemelkedőbb egyéniségének küzdelme volt. 

1. Verstappen Hamilton ellen Interlagosban

2. Hamilton Bottas ellen Silverstone-ban

3. Verstappen Leclerc ellen Spielbergben

Strommer Benjamin: Nem az év legtisztább előzése volt, de Verstappen ausztriai manőverét nehéz elfelejteni: a győzelem volt a tét, körök maradtak hátra, a holland pedig nem tűrt ellentmondást. Rögtön a következő versenyen pedig jött a visszavágó, melyet az FIA-nál az év akciójának kiáltottak ki. Ahogy a Red Bull Ringen Verstappen, úgy Abu Dhabiban Sainz is akkor előzött, amikor az a leginkább számított: az utolsó körös manőverrel nyert ponton múlt, hogy hatodikként végzett a világbajnokságban.

1. Verstappen előzi Leclerc-t Ausztriában

2. Leclerc vs. Verstappen Silverstone-ban

3. Sainz megelőzi Hülkenberget a szezon utolsó körében

 

Vaszilykó Péter: Ezekből is akadt számos látványos, így az én toplistámat első helyért vívott küzdelmek töltötték fel. Az Ezüst Nyilak a Brit Nagydíjon igazi old school versenyzést mutattak be, Verstappen pedig a korábban lesajnált Hondával fel tudta venni a versenyt a Ferrarival és a Mercedesszel is.

1. Bottas visszaelőzi Hamiltont Silverstone-ban

2. Verstappen Hamilton ellen Brazíliában

3. Verstappen Leclerc ellen Ausztriában

 

A végeredmény: Csak azért nem mondjuk, hogy ez a kategória Max Verstappen one man show-ja volt, mert az előzéshez annak jellegéből kifolyólag két ember kell. A Red Bull hollandja évről évre emlékezetes megmozdulásokat hagy ott az aszfalton, ráadásul idén már a rámenősségét is kontrollálni tudta, hogy ne akadjon fel a versenybírók szűrőjén. Nálunk a Hamilton elleni, safety cart követő előzése nyert Interlagosból.

1. Verstappen Hamiltont Interlagosban 12 pont

2. Verstappen Leclerc-t Spielbergben 9 pont

3. Verstappen és Leclerc Silverstone-ban 8 pont

4. Hamilton Bottast Silverstone-ban 5 pont

5. Sainz Perezt Interlagosban 4 pont

Korábbi ranglistáink:

Az év pilótája: 1. Lewis Hamilton, 2. Max Verstappen, 3. Carlos Sainz

Az év csapata: 1. Mercedes, 2. McLaren, 3. Red Bull

Az év meglepetése: 1-2. McLaren és Carlos Sainz, 3. Charles Leclerc

Az év csalódása: 1. Ferrari, 2. Sebastian Vettel, 3. Haas

Az év újonca: 1. Lando Norris, 2. Alexander Albon, 3. George Russell

Az év csapatfőnöke: 1. Toto Wolff, 2. Andreas Seidl, 3. Günther Steiner

Az év versenye: 1. Német Nagydíj, 2. Brazil Nagydíj, 3. Osztrák Nagydíj

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: