DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 19. csütörtök
F1

Nagy F1-es szezonértékelő – Az év pilótája

Ha itt az év vége, akkor nem hiányozhat a formula.hu hírfolyamáról a szokásos F1-es szezonértékelő. Mostantól december 31-ig minden nap szavazunk egy kategóriában 2019 legjeit illetően - kezdjük a versenyzőkkel!

Szerkesztőségünk hét tagja vett részt a szavazásban, amelyen minden kategóriában a legjobb hármat listáztuk, majd ezeket 3, 2, 1 ponttal értékeltünk, és így alakult ki a végeredmény. Öt éve létező szavazásunkon az év legjobb versenyzője díját 2016 kivételével mindig Lewis Hamilton söpörte be (2015-ben megosztottan), s kíváncsian vártuk, a fiatal kihívók idei előretörésével sikerül-e letaszítani a britet a trónról.

00119026_987



Balogh Tamás: Hamilton idén is szinte hibátlan produkciót nyújtott, csupán a két legkaotikusabb versenyen, Hockenheimben és Brazíliában ingott meg, ezt leszámítva kétség sem férhetett hozzá, hogy ő volt a legjobb és megérdemelte a hatodik vb-címet. Verstappen minden eddiginél érettebben versenyzett 2019-ben, Sainz pedig egyértelműen kimagaslott a középmezőnyből.

1. Lewis Hamilton

2. Max Verstappen

3. Carlos Sainz

 

Bognár Viktor: Könnyű lenne Hamiltont tenni az élre, aki sokszor nyert már bajnoki címet, de olyan simán, mint idén, még soha. Ellenállhatatlan volt, és – tőle szokatlan módon – épp csak a két káoszfutamon botlott meg, ami persze bőven belefért. De, már csak annak reményében is, hogy megtörik az uralma a szavazásunkon, na meg mert a feladathoz való felnövésében idén tényleg lenyűgözött, mégis inkább Max Verstappent választom legjobbnak. Harmadiknak meg Leclerc-t. Nem ő volt a harmadik legkevesebbet hibázó 2019-ben, de mégiscsak legyőzött egy négyszeres bajnokot, és lefektette saját sikerkorszakának az alapjait, aminek eljövetelét már egyre könnyebb magunk elé képzelni.

1. Max Verstappen

2. Lewis Hamilton

3. Charles Leclerc

 ver

Gellérfi Gergő: Az első helyezett valószínűleg indoklásra szorul: a Formula 1.5 megnyerése a McLaren-Renault-val, méghozzá úgy, hogy több pontot szerzett, mint bármelyik mögöttük végző csapat két pilótája összeadva, megspékelve a bajnoki 6. hely utolsókörös előzéssel való megszerzésével – ennél nagyobb teljesítmény idén nem volt az F1-ben szerintem. Még a világbajnoké sem, aki rendre látványtalan, de könyörtelen versenyzéssel ért hatodszor is a világ tetejére, míg Max Verstappen és Charles Leclerc fiktív csatáját a harmadik helyért nálam a bajnoki helyezés és a csapaton belüli dominancia döntötte el előbbi javára.

1. Carlos Sainz

2. Lewis Hamilton

3. Max Verstappen

 

Gobodics Tamás: Az első hely nálam nem volt kérdés, legjobb autó és legjobb csapat ide vagy oda, aki ilyen fölénnyel lesz világbajnok, az szerintem nem szorulhat le innen - Lewis Hamilton végig dominált, a nehezebb helyzetekben is mindig megvillant, szinte hiba nélkül autózott. Viszont Verstappen és Sainz is kiemelkedő szezont futott, így ez volt a legkönnyebb top3 2019-cel kapcsolatban.

1. Lewis Hamilton

2. Max Verstappen

3. Carlos Sainz

ham 

Héjas Szilárd: Szerintem nem is lehet kérdés, hogy az év legkiegyensúlyozottabban és legkimagaslóbban teljesítő versenyzője az idén hatodik világbajnoki címét megnyerő Lewis Hamilton volt. A második helyre Max Verstappent tenném, aki visszajuttatta a győzelem útjára a Hondát, a harmadik hely pedig az én nézőpontom alapján Carlos Sainzé, aki egy nem épp versenyképes autóval utasította maga mögé az év végi elszámolásnál Albont és Gaslyt is.

1. Lewis Hamilton

2. Max Verstappen

3. Carlos Sainz

 

Strommer Benjamin: Szokás mondani, hogy minden évben a világbajnok a legjobb versenyző, ezúttal viszont Hamiltont csak a második helyre helyeztem, mivel az elmúlt évek tükrében a szokásost hozta, sőt az első versenyeken Bottas azonos szinten volt, ami korábban nem fordult elő. Leclerc viszont annál nagyobb meglepetést okozott azzal, hogy már első ferraris évében legyőzte négyszeres világbajnok csapattársát, hét pole-pozíciójával pedig ő lett az időmérők királya: számomra a monacói ifjú az év pilótája. A dobogóra Verstappen ért fel, ezt különösebben nem kell magyarázni.

1. Charles Leclerc

2. Lewis Hamilton

3. Max Verstappen

lec_1 

Vaszilykó Péter: Az immár hatszoros világbajnok továbbra is kimozdíthatatlan a pozíciójából, végtelen elszántságát és képességeit pedig jól példázták azok az esetek, amikor egy-egy rosszabb nap után minden korábbinál keményebben tért vissza.

1. Lewis Hamilton

2. Max Verstappen

3. Charles Leclerc

 

A végeredmény: Bognár Viktor reményei hamvukban holtak, rajta kívül mindenki más listáján megelőzte Hamilton Verstappent, így idén sem volt kérdés, hogy a brit a formula.hu legjobbja. Azért 2018-hoz képest üde változatosságot jelent, hogy míg tavaly kivétel nélkül mindannyian Hamiltont tettük az első helyre, idén három másik pilótának is jutott belőle. A legkiemelkedőbb társaságot illetően pedig nem volt vita, mindösszesen négy név tűnt fel a listáinkon, és Sainz szoros versenyben legyőzte Leclerc-t a dobogónk alsó fokáért - amire viszont ugyanúgy nem állhat fel, mint az interlagosira, ugyanis a miénk nem is létezik.

1. Lewis Hamilton 18 pont

2. Max Verstappen 13 pont

3. Carlos Sainz 6 pont

4. Charles Leclerc 5 pont 

00119003_339

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: