DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. április 19. péntek
F1

Hamilton: Nincs abban semmi kivetnivaló, hogy a ferrarisokkal beszélgetek

Lewis Hamilton egyáltalán nem tagadta azt, hogy már többször is leült beszélgetni a ferrarisokkal a jövőjét illetően, szerinte pedig nincs is semmi ártalmas ebben. Csak gondolkodni szeretne a jövőjén.

Ismételten összeboronálta a sajtó Lewis Hamiltont és a Ferrarit, azonban ezúttal már konkrétumok is elhangzottak, hiszen Binotto azt mondta, örül, hogy a britnek 2020-ban lejár a szerződése, Hamilton pedig tudatta a közvéleménnyel, hogy jólesik neki az olaszok érdeklődése.

A 22 éves Charles Leclerc is azt mondta, hogy szívesen csatázna Lewis Hamiltonnal azonos feltételek mellett, hiszen egy ilyen bajnoktól mindig tud valami újat ellesni az ember. Az olasz La Gazzetta dello Sport korábban arról számolt be, hogy két alkalommal is tárgyalóasztalhoz ültek a felek, melyet Lewis Hamilton most egyáltalán nem tagadott, sőt…

„Nos, minden, ami zárt ajtók mögött történik, az nyilvánvalóan magánügy, teljesen mindegy, kivel ül le az ember. Azt gondolom, hogy hosszú-hosszú évekig senkivel sem beszélgettem, mivel egy olyan ösvényen, olyan utazáson megyünk keresztül a Mercedesszel, amilyenen.”



„Őszintén szólva még mindig azt gondolom, hogy ez az utazás nem ért véget, sőt, azt sem nagyon látom, hogy mi vethetne ennek véget, de azt gondolom, nincs ebben semmi ártalmas. Toto is élénken nézelődik, hogy mi lenne a legideálisabb számára, és ő is azt fogja választani, ami neki és a családjának a legjobb” – idézi a Planet F1 oldala a britet.

Szóval én arra várok, hogy ő hogyan fog dönteni. Nagyon szeretek a Mercedesnél versenyezni, ezt a döntést pedig nem lóhalálában kell meghoznom. Egyszerűen azt gondolom, hogy bölcs döntés részemről, hogy egy kicsit időt adjak magamnak, hogy leülhessek átgondolni, mihez is szeretnék a karrierem utolsó fejezetében kezdeni.”

„Tulajdonképpen csak szeretnék megmaradni ezen a győztes ösvényen, szeretném, ha a későbbiekben is fel tudnám venni a kesztyűt ezek ellen a srácok ellen. Egyelőre azonban sajnos nem tudom nektek elmondani, hogyan is fog alakulni a jövő.”

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: