Steward
Admin
Pontállások Versenynaptárak Pilóták Csapatok
2019. december 14. szombat
F1

Leclerc szívesen látná Hamiltont a Ferrarinál

Az év vége felé ismét felerősödtek azok a pletykák, melyek szerint Lewis Hamilton a Ferrarinál folytathatja 2021-ben. A saját nevelésű Charles Leclerc nem rezelne be a hatszoros világbajnoktól.

A 2019-es év befejezte előtt gyönyörűen körbeudvarolta egymást a Ferrari és Lewis Hamilton, akinek a jelenlegi kontraktusa 2020 végén jár le az Ezüst Nyilaknál. Binotto kerek perec kijelentette, hogy örül annak, hogy a brit megszerezhető lesz 2020 után, a hatszoros világbajnok pedig meg is köszönte a bókot az olaszoknak.

A La Gazzetta dello Sport tudomása szerint a Scuderia elnöke, John Elkann és a Mercedes pilótája már kétszer is tárgyalóasztalhoz ültek idén, és mivel az erőviszonyok könnyedén borulhatnak a 2021-es szabályrendszer megérkezésével, nem is olyan elképzelhetetlen, hogy Lewis Hamilton távozzon legnagyobb sikerei helyszínéről.



A 22 esztendős, saját nevelésű Ferrari-pilóta, Charles Leclerc nem ijedne meg Lewis Hamiltontól sem, hiszen idén Sebastian Vettel mellett már bizonyított. Szívesen látná maga mellett Lewis Hamiltont, hiszen elmondása szerint a jobbaktól mindig van mit tanulni.

„Szívesen látnám őt Maranellóban. Végtére is mindannyian a Formula-1-ben versenyzünk és a legjobbak ellen akarunk küzdeni. Ez éven nagy lehetőséget kaptam azáltal, hogy Seb ellen mutathattam meg, mire is vagyok képes, aki egy négyszeres világbajnok.”

„Sokat tanultam tőle, egy ilyen bajnoktól, mint Lewis, pedig csak még többet tudnék, szóval igen, szívesen látnám őt a Ferrarinál versenyezni” – mondta még Abu Dhabiban a kétszeres futamgyőztes Charles Leclerc, aki 24 ponttal végzett Sebastian Vettel előtt a világbajnokságban.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal:
Olvastad már?