Steward
Admin
DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak JOHNNYBET
2022. augusztus 20. szombat
F1

Sainz szabálytalan volt, mégis megúszta a büntetést

Carlos Sainz pályafutása első dobogós helyezését ünnepelhette Brazíliában, pedig az adatok alapján egyértelműen szabálytalankodott a sárga zászlós jelzésnél. Miért úszhatta meg mégis?

Az utóbbi hetekben többen is ráfáztak arra, hogy sárga jelzésnél nem, vagy nem eléggé lassítottak. Max Verstappennek erre a bombabiztos pole-pozíciója ment rá Mexikóban, majd később, éppen ennek folyományaként több koccanásba is belekeveredett és a győzelmi esélyek helyett csak egy hatodik helyezés jutott neki.

Interlagosban a Nico Rosberg által a legjobb három pilóta közé sorolt Carlos Sainz életében először felállhatott a dobogóra (még ha csak utólag is), Lewis Hamilton utólagos visszasorolásának köszönhetően. Egy ideig az ő harmadik helye is veszélyben volt, mivel azt vizsgálták, miért használta a DRS-t a Valtteri Bottas leálló autója miatti sárga zászlós szakaszon.

Sainz nyitotta a DRS-t, de jelentősen lelassított az ominózus helyen


Az adatok és a felvételek egyértelműen bizonyították, hogy valóban használta, márpedig korábban a versenyzői megbeszélések alkalmával arra jutottak, hogy sárga zászlós szakaszon tilos használni a DRS-t, mivel lassítani kell. Miért úszhatta meg mégis Carlos Sainz és további hét versenyző a büntetést, akik ugyanezt tették?

„Úgy vélem, ha szigorúan nézzük, a nyitott DRS a lassítás kötelezettségének filozófiája ellen szól. A versenybírók tüzetesen utánanéztek az esetnek és arra jutottak, hogy nem szükséges további vizsgálat. Sainz ugyanis tökéletesen eleget tett jelentős lassítási kötelezettségének” – magyarázta Michael Masi versenyigazgató a Motorsport.com szakoldal kérdésére.

„Nem egyedül ő volt érintett, azt hiszem, összesen nyolcan nyitották rövid időre a hátsó szárnyukat, de mindannyian eleget tettek a jelentős lassítás követelményének. Igen, aktiválták a DRS-t egy viszonylag rövid időre, de ez inkább ösztönös mozdulat volt részükről. Az ilyen apróságokat nem könnyű szabályba foglalni, de úgy gondoltuk, a legfontosabb faktor, a jelentős lassítás mindannyiuk esetében kétségtelenül megtörtént” – tette hozzá Masi.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: