Nemcsak versenyzőként, de mérnökként is nehéz bejutni a Formula-1 zárt világába, utóbbi téren azonban néhányan most is fontos pozíciókat töltenek be valamelyik istálló kötelékeiben. Az elmúlt években igyekeztünk is bemutatni a korábban a Williamsnél, ma a Haasnál dolgozó Jánvári Zsoltot, a Red Bull bokszutcai felszerelését tervező Hegedűs Andort, vagy az Alfa Romeónál szélcsatornamodelleket építő Bódi Dávidot.
Másfél éve azonban már a Renault-nak is van magyar alkalmazottja. Dohnyák Viktor kalandos úton jutott el odáig, hogy ma már Daniel Ricciardo és Nico Hülkenberg autóinak épségéért feleljen.
„Határon túli magyar vagyok, Kárpátalján születtem és ott is nőttem fel egy kisvárosban, az ukrán-magyar-szlovák hármashatár szögletében fekvő Csapon” – mondta a formula.hu-nak. „2009-ben közgazdasági diplomát szereztem Ungváron, és bár fiatal végzősként úgy gondoltam, hogy számos lehetőség nyílik meg előttem, szakmámban, ami könyvelés és számvitel, nem tudtam elhelyezkedni. Ehelyett voltam bolti eladó, szórólaposztó, fotós, irodai munkás.”
Viktor 2012-ben gondolt egy nagyon és elindult Angliába szerencsét próbálni. Bár azonnal az autóiparban talált munkát, ami a célja is volt, mégis hosszú és rögös út várt rá a BMW autóüléseinek gyártósorától indulva, nyelvtanulással, sikertelen állásinterjúkkal és számos munkahelyváltással. Eltöltött négy évet a Vauxhall és a Renault karosszériaelemeinek gyártórészlegén, amely során már a minőségellenőrzési feladatokba is beletanult, majd sikertelenül próbálkozott az Aston Martinnál és a Bentley egyik beszállítójánál, mígnem 2017-ben belebotlott egy F1-es álláshirdetésbe, amelyben kisegítőt kerestek a téli időszakra – ez volt a Renault.
„Úgy véltem nincs mit veszítenem, még ha csak három hónapra is tudnak munkát ajánlani, az akkor is izgalmas utazás lesz. 2017 szeptemberében jelentkeztem, novemberben interjúztattak, másnap pedig már közölték is velem, hogy 2018. január 2-án kezdhetek minőségellenőrként a Renault enstone-i bázisán. Óriási volt az öröm.”
„A 2000-es évek eleje óta követem a Formula-1-et, mindig is titkos vágyam volt, hogy egy napon az F1-ben dolgozzak, mert szerettem volna belekóstolni, milyen is az valójában. Az motivált leginkább, hogy egy kiemelkedő struktúra részese legyek, ahol számit az, hogy az egyén mit és hogyan csinál, és ahol mégis mindenki egyetlen célért dolgozik. Az F1 pont ilyen.”
„Habár mindössze három hónapra szólt a lehetőség, mindent beleadtam, hogy megfeleljek az elvárásoknak. Nem volt egyszerű belerázódni a munkatempóba, rengeteg információt kellett kevés idő alatt megemésztenem. Az osztályvezető másfél hónap után behívott az irodába, és közölte, hogy nagyon elégedett a munkamorálommal és a teljesítményemmel. Éreztem, hogy jó úton haladok. Új szerződést ajánlottak, és azóta is a részleg megbecsült tagja vagyok.”
„Az élet a mi részlegünkön nagyon pörgős. Nincs olyan alkatrész, ami ne szorulna ellenőrzésre, ez vár például a padlólemezre, a váltóra, a motorburkolatra és az első szárnyra is. Az én feladataim közé tartozik az, hogy rendszerezzem a megvizsgálandó alkatrészeket, és a lista élére rakjam a legfontosabbakat. Én magam is különböző elemeket vizsgálok át a mérőeszközök segítségével, a fémtől a szénszálas darabokig. Munkám során szinte mindegyik részleggel kapcsolatban vagyok, így a tervezőkkel, a szerelőkkel és a gépészmérnökökkel is.”
Egy F1-es gyár dolgozóinak ritkán van alkalmuk találkozni a felsővezetés tagjaival vagy a versenyzőkkel – utóbbiak olykor beugranak egy-egy autogramosztó találkozóra. A csapat új pilótája, Daniel Ricciardo az 1000. futamot, vagyis a Kínai Nagydíjat követően tett így. „Korábbról már volt egy közös képem vele és a versenyautójával is, ezekből fotókollázst készítettem, amit két példányban kinyomtattam, és az egyiket aláírtam én magam. Amikor rám került a sor a dedikálásnál, odaadtam neki saját példányomat, amit mit sem sejtve ellátott kézjegyével, majd pedig elővettem a másikat, és következőket mondtam: ’Köszönöm az autogramot, de itt van egy példány az én aláírásommal is.’ Nevetett egy jót, megköszönte és mondta, hogy ezt megtartja. Megkérdezte, hogy honnan jöttem, és amikor közöltem, hogy Magyarországról, magyarul válaszolta, hogy ’köszönöm’, ami elmondása szerint az egyetlen szó, amit megtanult a mi nyelvünkön.”
