Ehhez az eredményhez persze kellett végre egy megbízható Renault erőforrás is, ami ha nem is ereje teljében dübörög, a kiválóan megtervezett Toro Rossóban kibírta a malajziai forróságot. És kellett a szintén újonc és sikeréhes ifjú Carlos Sainz is, aki versenyképességével és messze több rutinjával mércét, igazi kihívást jelent a hatalmas nyomás alatt lévő 17 éves srácnak. Eleinte nem sokan hitték, hogy egy – legalábbis F1-es versenyen - nullkilométeres páros utat tud mutatni a kiscsapatnak, de a faenzaiak eddig remekül kezelik a helyzetet, és kihasználva a nagyobb csapatok (Red Bull, Lotus, McLaren) kezdeti gyengélkedéseit pilótáikkal hozzák a kötelezőt. Aztán, hogy a későbbiekben nem fog-e hiányozni a fejlesztéseknél a tapasztalat, arra még nem vehetünk mérget, de ha a technikai oldalt különösen kedvelő Verstappenen múlik a dolog - és a Red Bull ebben hisz -, akkor nem lesz gond.
Mindenesetre a vér nem válik vízzé, ezt Verstappenék esete biztosan megerősíti. Az 1994-2003 között versenyző ex-F-1-es egy megszállott pilóta volt, természetes gyorsasága mellett amolyan fanatikus típus, pont amilyenek a holland szurkolók is. A narancsosok nem csupán a „világvégi” foci-vb lelátóinak nagy részét képesek jó hangulattal megtölteni, de a versenypályák mellett is otthon érzik magukat. Igaz, régen nincs már hazai futamuk a Formula-1-ben, de őket tényleg nem zavarja (a pénztárcájukat sem), ha több ezer kilométert kell megtenniük - ha van kiért! Az utóbbi évtizedben volt már nekik Christijan Albersük, vagy az éppen most pórul járt Giedo van der Gardéjük a csúcskategóriában, de utoljára mégis épp Jos Verstappen személye mozgatott meg hegyeket a hollandoknál, akik időről-időre többek között a hungaroringi dombokon is bemutatták showműsorukat. Például amikor sörös korsóval a kézben, facipőben, lábaikat egymással összekötve sorokban rótták a kilométereket!
Jos the Boss, vagyis becenevén a Főnök után most a gyermek személyében itt az új „motivátor”, aki az F1-es alkalmasságát vitató hisztéria révén tavalyi toro rossós szerződtetése óta szüntelen a figyelem középpontjában él. Jó neki, mondhatnánk, ha előre nem csépelte volna őt agyon a média és neves ex-versenyzők zöme ifjú kora miatt. De jól bírta, mert ezt is megtanulta. Akadtak azért olyanok is, akik kivárták, amíg eljön az igazság pillanata, és Max végre pályára gurul a húszfős mezőnyben. Részben érthető a kétkedők szava, akik egyenesen a Formula-1 komolyságát kérdőjelezték meg, de látatlanban én nem mertem volna kérdőre vonni a négyszeres világbajnok Red Bull vezéreinek józanságát, hogy jól döntöttek-e a tinédzser szerződtetésekor. Pláne annak fényében, hogy akik követték Max rövidke pályafutását, tudták, hogy legelső formaautós tesztnapján leverte a teljes Fotmula-3-as mezőnyt. Ez aligha fordulhat elő, ha az a gyerek nem tud valami különlegeset. Persze két futam után nem lehet kijelenteni, hogy innen már minden úgy fog sikerülni, ahogy Malajziában, de ahogy Max a futamot és a stratégiát átlátta, ahogyan kiélezett helyzetben kerék-kerék ellen keményen versenyzett, és főleg amilyen koncentrált tudott maradni a megszakított időmérő folyamán, igazi érettségre, valódi nagyságra vall.
Az ifjabb Verstappen tisztában van a képességeivel, de azonnal bizonyítani akart minden egyes kétkedőnek és a benne hívőknek ugyanúgy, mint magának és persze az édesapjának. És Jos is bizonyítani akar folyamatosan. Különleges apa-fiú kapcsolat az övék, a 43 éves ex-pilóta minden pillanatban ott van, amikor és ahol kell. És nem azért, mert Max kiskorú és nagyon pátyolgatni kellene, hanem mert állandóan nyomja belé a tudást, hogy minden nappal jobb és jobb legyen. Maximalista, egyben az óvó, féltő biztos háttér. Volt abban valami megható, ahogy a maláj özönvíz alatt a boxban várakozó, már tíz közé jutott fiához odaugrott, és látva a helyzet adta lehetőséget azonnal adni kezdte az instrukciókat - még inkább felpörgetve az egyébként teljesen higgadtnak látszó Maxet. A srác pedig minden szavát itta az „öregnek”. Max kemény legény, ahogy Jos is az volt, különben F1-es pályafutása a sok buktató miatt nem tartott volna - kisebb megszakításokkal - tíz évig.
Vannak, akik azt hiszik, hogy a korábbi pilóta most fia rekordgyorsaságú debütálásán keresztül akarja élvezni a rivaldafényt, miután nem ismerik különösebben a nevét. Jos, bár futamokat nem nyert, sőt az elveszett tehetségek listáján sincs feltétlen az élmezőnyben, de akik figyelemmel követték F1-es pályafutását, tudják, hogy kőkemény ösvényt taposott. 1994-ben, az akkor nagyon fiatalnak számító 22 éves hollandot egyenesen a bajnoki címért először harcoló Michael Schumacher mellé vetette a sors, miután az állandó versenyző J.J. Lehto egy nyakcsigolya-sérüléssel járó balesete következtében pihenőre kényszerült. A legkeményebb csapatvezetők egyike, Flavio Briatore egyből bedobta a mélyvízbe fiatal tesztpilótáját, de a Schumira épülő Benettonnál két dobogós helyet elérő Jos még nem volt elég a konstruktőri bajnokság megnyeréséhez. Egy „félkész termék”, Schumacher szerint egy csiszolatlan gyémánt került ki ezzel a korai szerepléssel a versenyképes csapatok köréből. A holland utána hiába produkált a 26 fős mezőnyben 14. rajtpozíciót a gyengécske Simtek volánja mögött (amiben Roland Ratzenberger egy évvel korábban életét vesztette), hiába tűnt ki a mezőnyből sokszor az Arrowsszal - főleg az esős versenyeken -, hiába kampányolt mellette nyíltan Schumacher, újabb nagy lehetőség nem adatott meg neki. 2002-ben Marc Gené mesélte azt, hogy Briatorénál csak egy keményebb és igazságtalanabb csapatfőnök létezik, mégpedig az arrowsos Tom Walkinshaw, aki 2001 végén végképp megfosztotta a hollandot egy jobb istállóba szerződés lehetőségétől.
Nem valószínű, hogy az előzmények ismeretében Jos Verstappen ugyanezt a kockázatot bevállalta volna a saját fiával, ha nincs meg Maxben az a megapotenciál, és a legfontosabb, ha nincs garanciájuk a Red Bulltól a megfelelő mennyiségű tanulóidőre. A történelem időről időre ismétli önmagát, de a Verstappen család esetében ennek a történetnek most másképp kell befejeződnie. Hollandia, kalandra fel!