F1 hírek
Sajtó: Elképesztő pénzért jön a szaúdi futam
Angliai sajtóértesülések szerint a Formula-1 vezetősége és Szaúd-Arábia megegyeztek egymással egy közel-keleti futam rendezését illetően, amelyért egészen elképesztő összeget raknak le az asztalra.
részletekAlonso: 2021-ben terítéken lesz az F1 is
A kétszeres F1-es és egyszeres WEC-világbajnok Fernando Alonso szerint a Dakaron nyújtott teljesítményével egy újabb dolgot pipálhat ki a listáján, az Indy 500 után pedig terítéken lesz a Formula-1.
részletekA Honda egy nagy hibáját javítaná ki idén
A japán gyártó kinevetett sereghajtóból bajnoki esélyessé vált alig másfél év leforgása alatt. Egy komoly hiányosságukon igyekeznek idén a lehető legtöbbet javítani, hogy meglehessen az első hely.
részletekA Ferrari idén végképp beállhat Leclerc mögé
A Scuderia úgy kezdi 2020-at, hogy nem hirdet elsőszámú pilótát csapaton belül. Ugyanakkor egyre több vélemény szerint a stabilan fejlődő Leclerc egyre inkább kiszorítja majd Sebastian Vettelt.
részletekLeclerc Monzában rájött valami fontosra
A fiatal monacói F1-es pilóta szerint amikor Olaszországban nyert futamot, az valami egészen különleges volt - ott jött rá igazán, hogy mit is jelent, ha valaki a Ferrari versenyzője.
részletekBottas: Hülye lennék nem tanulni Lewistól
Valtteri Bottas szerint tud még fejlődni és jobbá válni, szerinte 2020-ra talált is új energiát - az viszont természetes, ha tanul Lewis Hamiltontól, mindig próbálja ellesni tőle, amit lehet.
részletekSikeres törésteszten van túl az idei Ferrari
Nagyjából egy hónappal a hivatalos bemutató előtt a Ferrari 671-es kódnevű autója átment az FIA 15 pontból meghatározott töréstesztjén. Charles Leclerc pedig már idén harcba szállna a bajnoki címért.
részletekVersenyhétvégéken is vezethet Kubica
Az Alfa Romeo tartalékpozíciója mellé tesztnap és szabadedzések is járnak lengyel sajtóhírek szerint. Emellett közel a bejelentés, hogy a BMW színeiben a DTM-ben fog szerepelni.
részletekKiknek van leginkább félnivalója 2020-tól?
A legtöbb pilóta és szakember szerint az idei év átmenetinek számít majd a Formula-1-ben, ám több olyat is találunk, akinek alapvetően tartania kell az idei szezontól, ha túlságosan balul sülne el.
részletekLeclerc: Most is tanulhatok a profi Vetteltől
Előrébb végzett a bajnokságban, több győzelmet aratott, mégis úgy gondolja Charles Leclerc, hogy rutinos német csapattársa professzionalizmusából csak tanulhat. 2021-ben bajnok akar lenni.
részletekBottas: Egyetlen lépésre vagyok a sikertől
A Mercedesszel negyedik szezonjára készülő Valtteri Bottas úgy érzi, már csak egyetlen lépcsőfok választja el attól, hogy legyőzze végre Lewis Hamiltont. Már gőzerővel készül a 2020-as szezonra.
részletekEzért nem kellett Hülkenberg a Red Bullnak
A nyár legnagyobb pletykája volt, hogy a Red Bull és Nico Hülkenberg tárgyalásba kezdtek a közös folytatásról. Most, hogy minden letisztult, Dr. Helmut Marko elárulta, miért nem kellett nekik a német.
részletek