DIGITÁLIS MAGAZIN Pontállások Versenynaptárak
2024. december 18. szerda
F1

Vírusbiztos gyárat épít a Racing Point, mert abban jobban megy a munka

Minden Formula-1-es csapat kénytelen alkalmazkodni a járványhelyzethez új munkamódszerek bevezetésével, ám a Racing Point képes a legnagyobb mértékben megváltozni, hiszen új gyára már ezen szempontok alapján készül.

A silverstone-i bázisú csapat főhadiszállását még az 1990-es évek elején építette a Jordan, az alakulat pedig egy ideje már tervezi egy új, modernebb létesítmény felállítását. A munkálatok még a kezdeti fázisban járnak, és a vírus jelentette csúszás miatt most úgy számolnak, hogy csak 2022 augusztusában költözhetnek majd át az új létesítménybe, egyúttal viszont szerencsés helyzetben is érzik magukat, hogy egyedüli F1-es csapatként már a járványvédelmi ajánlások fényében építhetnek új gyárat maguknak – amely a távolságtartásra és az otthoni munka ösztönzésére épít, ezzel a hosszantartó vagy egy jövőbeli vírushelyzetre is berendezkedve.

„A [járvány] megváltoztatta annak módját, ahogyan az irodák elrendezése kapcsán gondolkodunk, és lehetőségünk van arra, hogy ez az új munkavégzési modell szerint tervezzük meg az új gyárunkat” – nyilatkozta a Racing Point technikai igazgatója, Andrew Green a The Race-nek. „Még csak most kezdtünk el ezzel foglalkozni, de úgy tűnik, hogy noha másmilyen lesz az elrendezés és a munkavégzés módja, ugyanolyan hatékonyak, vagy talán még hatékonyabbak tudunk majd lenni így.”

image_1

A Racing Point új gyárának látványterve - elkészültekor már alighanem Aston Martin lesz a csapat neve


„Nincs szükség egy tervezőirodára, amelyben minden nap 300 ember ül egymás mellett. Az kezd kirajzolódni, hogy nem ez a leghatékonyabb munkavégzési forma. Ez a felismerés minket is meglepetésként ért, ennek fényében viszont úgy építjük meg a gyárat, hogy abban megpróbáljuk jobban elkülöníteni egymástól az embereket.”

„Ha nem zsúfoljuk be őket egyetlen térbe, milyen új módok léteznek az épület szellőztetésére? Hogyan tudjuk nagyobb interakcióra késztetni az otthonról dolgozókat a gyárban dolgozókkal? Hogyan tudunk fennakadásmentesen virtuális konferenciákat lebonyolítani? Ilyen kérdésekre keressük a választ ebben az új munkavégzési modellben.”

A csapat a jelenben is tud kísérletezni az új munkavégzési elvekkel, mert noha már újra teljes gőzzel dübörög a silverstone-i gyár a közelgő szezonkezdet előtt, a személyzet egyes tagjai továbbra is otthonról dolgoznak. A vezetőség pedig felismerte, hogy ezen új szempontok betartásával valójában még hatékonyabbak is a dolgozók a korábban bevett gyakorlathoz képest.

„Egy zsúfolt irodában ha a dolgozók csevegni kezdenek egymással, vagy azt hallják, hogy valaki más beszélget mellettük, az zavaró számukra. A jelen helyzetben viszont máris könnyebbnek érzik a kommunikációt, szívesebben keresik meg egymást személyesen. Csupán azzal, hogy nagyobb mozgásteret kaptak és könnyebben összehangolhatják a munkájukat az otthoni életükkel, máris segítettünk. Nem azt látjuk, hogy az emberek idő előtt ellógnának a munkájukból, éppen ellenkezőleg: többet akarnak dolgozni!” – mutatott rá Green.

Ha ismerőseid figyelmébe ajánlanád a cikket, megteheted az alábbi gombokkal: