Bernie Ecclestone aggódik azért, hogy a Ferrari megfelelően bánjon Sebastian Vettellel az előttünk álló Formula-1-es szezonban. Mint ismert, a négyszeres világbajnok és a Scuderia között már tavaly megfagyott kicsit a levegő, idén pedig már a szezon rajtja előtt bejelentették, hogy 2021-től elválnak útjaik, mert nem egyeznek a céljaik, jelentsen ez bármit is. Addig viszont kőkemény hónapok várnak még rájuk együtt...
"Sebastiannak most már csak egyetlen egy célja van: az, hogy gyorsabb legyen Charles Leclerc-nél. Legyen ez így az időmérő edzéseken, de ugyanúgy a versenyeken is és akkor az olaszok nem tudnak mit tenni a csapatutasításaikkal. Azt viszont csak remélem, hogy őszinték lesznek majd Sebastiannal. Ő fejben nagyon erős és pontosan tudja, hogy mikor mi történik a csapaton belül" - idézi Ecclestone szavait a Blick.
A Formula-1 korábbi ura szerint egyébként közvetlen összefüggés van Vettel Ferraritól való távozása és a német RTL F1-gyel való szakítása között - ő úgy látja, hogy ha a német pilóta esetleg kikopik az F1-ből (egyelőre úgy tűnik, hogy nem nagyon maradt lehetősége 2021-re), akkor végképp nem akarnak nagy összegeket költeni arra, hogy az eddigi szinten foglalkozzanak a sportággal Németországban.